Zelenszkij öngólja

Alighanem nemcsak Varsóban, de Brüsszelben, Washingtonban és Moszkvában is meghűlt a döntéshozó katonák és politikusok ereiben a vér, amikor november 15-én délután 3 és 4 óra között arról értesültek, hogy ismeretlen eredetű rakéta csapódott be a lengyel–ukrán határ lengyel oldalán található Przewodówban, mégpedig a falu egyik mezőgazdasági létesítményébe. A találat sajnos egy épp mázsálás alatt álló traktort és rakományát érte, két lengyel állampolgár halálát okozva. Ez volt az első eset a csaknem kilenc hónapja dúló háborúban, amikor a NATO egyik tagállamának területét találat érte. A jelenlegi hisztérikus hangulatban ez a konfliktus kiszélesedésével, szélsőséges esetben a harmadik világháború kitörésével fenyegetett. Annak ellenére, hogy kezdettől egyértelmű volt: nem szándékos támadásról van szó, hanem véletlen balesetről, és a rakétát jó eséllyel nem is az orosz, hanem az ukrán fél indította.

Az első felvételekből is egyértelműen kiderült, hogy a lengyel területre sodródó orosz cirkáló vagy ballisztikus rakéta teóriája kizárható, és jó eséllyel egy vélhetően meghibásodott ukrán SZ–300-as légvédelmi rendszerhez tartozó eszköz csapódott be. Az orosz cirkáló rakéták hagyományosan nagyjából 400 kilogrammos, tehát nagy erejű robbanófeje jóval nagyobb krátert ütött volna, és a traktorban keletkezett károk is sokkalta nagyobbak lettek volna. Egészen pontosan alig maradt volna felismerhető roncs a gépből, míg a felvételeken jól látszik, hogy jórészt egyben maradt, de a pótkocsi sem szenvedett súlyos károkat. A roncsok vizsgálata során az is kiderült, hogy az SZ–300-as légvédelmi rendszer 5V55 típusú elfogó rakétájáról van szó, amely valamikor az 1970–80-as évek fordulóján állt szolgálatba, és a cirkáló rakétáknál jóval kisebb robbanófejjel rendelkezik.

Valószínű tehát, hogy az ukrán légvédelem szovjet időkből örökölt rakétakészletének egyik darabja önállósította magát, miután egy orosz rakéta ellen több elfogót is indítottak. Az egyik feltehetően megsemmisítette a célpontot, míg egy másik tovább repült, és ennek a maradványai csapódhattak be. A Gazeta Wyborcza tovább árnyalta a képet. A lengyel lap szerint a nap folyamán a stratégiai infrastruktúra elleni támadás részeként a lengyel–ukrán interkonnektor Dobrotvir transzformátorállomását érte volna találat, ám eddig még ismeretlen okoknál fogva a Kamjanka-Buzka településen települt 540. légvédelmi ezred rossz irányba indította az elfogó rakétát. Avagy az SZ–300PT/PSz rendszerhez tartozó 5V55 rakéta a várható északkeleti helyett északnyugati irányba indult el, és lengyel területen csapódott be. Ezért aztán voltak, akik a szándékos ukrán provokáció lehetőségét sem zárták ki.

Persze, ettől még a fősodrú média lehetséges orosz támadásról beszélt, és majdnem egy napon át lebegtette ezt a verziót, illetve fenntartotta az esélyt, hogy akár Belaruszból is kilőhették a rakétát. Azon az „apróságon” már elegánsan átsiklottak, hogy az incidensben érintett 5V55 rakétacsalád maximális hatótávolsága 47 és 75, végső esetben is 90 kilométer között van, Przewodówot pedig a belarusz határ legközelebbi pontjától még légvonalban is 132 kilométer választja el. Ráadásul a légvédelem nem a határsávba szokott települni. Az olcsó trükköket még sorolhatnánk, a lényeg azonban az, hogy nem kevesen lettek volna boldogok, ha oroszok által indított rakéta zuhan lengyel területre. Azzal persze már nem nagyon foglalkoztak, hogy mit csinált a NATO légvédelme, hiszen egy járőröző gép a radarján végigkísérte a becsapódást. Utólag megállapíthatjuk, hogy az európai fősodorbéli média nem viselkedett felelősségteljesen.

Megnyugtató ugyanakkor, hogy a rendkívül feszült első órák után a lengyel és az amerikai politikusok, Andr­zej Duda lengyel és Joe Biden amerikai elnök is rendkívül visszafogottan és higgadtan nyilatkoztak, mint ahogy a megnyugtatást szolgálta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár megszólalása is. A történtekért persze végső soron az Ukrajnát támadó Oroszországot tették felelőssé, ám mindannyian egyértelművé tették, hogy nem szándékos támadásról, hanem szerencsétlen balesetről van szó, az ukránok által kilőtt rakéta csapódott be, és nem történt olyan provokáció, amely a háború kiterjedésével fenyegethet. Így aztán a NATO hamar levette a napirendről nemcsak az 5., hanem a konzultációra vonatkozó 4. cikkely alkalmazását is. Mint kiderült, a nyilatkozatokat aktív egyeztetés előzte meg, így a kommunikáció egységes volt. Washington és Varsó megállapodott abban is, hogy közösen vizsgálják ki az esetet, és az agresszívan követelőző ukránokat csak némi késedelemmel vonták be ebbe. Az amerikaiak Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó révén közben az ukrán féllel is egyeztettek és óvatosságra intették Kijevet. Volodimir Zelenszkij ennek ellenére következetesen tagadta, hogy az ukrán légvédelem lőtte volna ki a rakétát, és Moszkvára mutogatott. Joe Bidennel akart beszélni, erre azonban nem kapott lehetőséget, ráadásul az amerikai elnök keményen helyre is tette ukrán kollégáját. Washingtont érezhetően felidegesítette, Varsót pedig frusztrálta Zelenszkijnek a háború eszkalációjával fenyegető önfejűsége. Az ukrán elnök csak egy nap elmúltával tompított valamelyest a retorikáján, addigra azonban már nyilvános vita bontakozott ki a szövetségesek között.

Azt, hogy Kijev már jó ideje megengedhetetlenül követelőző és kioktató hangnemet enged meg magának a nyugati szövetség tagjaival, köztük Németországgal szemben, Washingtonban még elnézték. Sőt, talán még mosolyogtak is rajta. Azt azonban már elfogadhatatlannak tartják, hogy az amerikai stratégiai érdekeket veszélyeztesse Kijev túlzott magabiztossága, önfejűsége. Mint ahogy azt sem nézik jó szemmel, hogy Zelenszkij elnök túlságosan beleéli magát a „nyugati demokráciák megmentőjének” szerepébe, és önjáróvá válik. Ahogy a prze­wo­dó­wi eset is megmutatta, az Egyesült Államok nem akar belesodródni ebbe a háborúba, és ettől igyekszik megóvni a NATO-t is. Továbbra is tartja magát a proxyháborúhoz, és az ukrajnai harcmezőkön fektetné ki, gyengítené meg Oroszországot. Amikor pedig Ukrajna, a balti államok vagy éppen Lengyelország a NATO mögé bújva győznék le Oroszországot, játszanák le történelmi játszmáikat, akkor a Fehér Ház rendszerint közbelép, és határozottan megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Washington ebben az esetben is azonnal kapcsolatba lépett európai szövetségeseivel, és nem engedte kicsúszni kezéből a gyeplőt. Jellemző módon ezt megértette az egyébként nemegyszer forrófejű Varsó is, míg Volodimir Zelenszkij túljátszotta a szerepét. Immár nem először.

Kijev ezzel a magatartással nemcsak a háború eszkalációját veszélyeztette, de foltot ejtett a nyugati egység imázsán is. Arról nem is beszélve, hogy agresszív fellépésével ütőkártyát adott Moszkva kezébe. A Kreml ugyanis már régen mondja, hogy Zelenszkijjel nem lehet és nem is érdemes tárgyalni, és Washingtonnak rövidebb pórázon kellene tartania pártfogoltját. Az ilyen lépések pedig afelé lökhetik az Egyesült Államokat, hogy közvetlenül tárgyaljon Oroszországgal az ukrán rendezés lehetőségeiről. Erről beszél már jó ideje Moszkva. Washington most rájöhetett arra is, hogy hová vezet az, ha túlságosan szabadjára engedi az ukrán vezetést, és a „világot megmentő” hőst kreál Zelenszkijből. A rakétaincidens és a körülötte kibontakozott vita arra késztette még Joe Bident is, hogy keresetlen fél mondatával helyre tegye ukrán kollégáját, és félreérthetetlenül az értésére adja, hogy a döntések a Fehér Házban születnek meg. Zelenszkij tehát nagyot hibázott, öngólt rúgott azzal, hogy elfeledkezve magáról megmutatta a saját és Kijev igazi arcát. Téved, amikor azt hiszi, hogy az áldozati szerep mindenre felhatalmazza és minden alól felmentést ad neki. Így szövetségesei még időben elgondolkozhatnak azon, hogy hová vezet, ha Ukrajna túlságosan erősnek és magabiztosnak érzi magát. Washington láthatóan ráérzett erre a veszélyre, és keményen rendreutasította Kijevet. De felfogja-e Európa, hogy az állig felfegyverzett, agresszívan követelőző, a háború végkimenetelétől függően frusztrált vagy magas lovon ülő Ukrajna előbb-utóbb komoly kihívást jelent a számára?