Északi tigrisek

Svédország és Finnország hosszú időn át őrizte semlegességét, az ukrajnai háború kitörése után viszont úgy döntöttek, eljött az ideje, hogy csatlakozzanak a világ legnagyobb katonai szövetségéhez. A NATO így hamarosan 32 tagra bővülhet, a két északi állam pedig élvezheti a szövetségi rendszer által kínált kollektív védelem minden előnyét. Aggodalmuk történelmi okokra vezethető vissza: a múltban mindkét ország vívott vesztes háborút Oroszország ellen. Svédország az 1700-as évek elején, a nagy északi háborúban került szembe a Nagy Péter cár alatt felemelkedő birodalommal, és bár katonai szempontból a svéd hadsereg akkor lényegesen komolyabb tényező volt, mint manapság, a több mint húsz évig tartó háborúskodásnak vereség és területvesztés lett a vége. A nystadi békében a felek igaz barátságot, valamint érinthetetlen, örök időkre érvényes békét ígértek egymásnak a tengereken és szárazföldön egyaránt, és bár a svédek ezt húsz évvel később felrúgták, és megpróbálták visszaszerezni elvesztett területeiket, újabb vereségbe szaladtak bele. Finnország 1917-ben nyerte el függetlenségét a felbomló cári Oroszországtól, ám a megerősödő Szovjetunió nem sokkal a II. világháború kitörése után ismét lerohanta. Noha a Vörös Hadsereg a vártnál keményebb ellenállásba ütközött, végül sikerült területének egytizedét elragadnia Finnországtól, sőt, 1948-ban olyan baráti együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást is rá tudott kényszeríteni, amely ellehetetlenítette Finnország csatlakozását a nyugati szövetségi rendszerhez. Az orosz medve fojtogató karjait csak évtizedek múlva rázhatták le a finnek a Szovjetunió felbomlásával és Finnország csatlakozásával az Európai Unióhoz.

Csak magukra számíthattak

Finnország helyzete az EU-országok között sajátos, ugyanis ők osztoznak a leghosszabb, 1300 kilométeres határszakaszon Oroszországgal. Ráadásul elég egy pillantást vetni a térképre ahhoz, hogy lássuk, a végtelen sík és ritkán lakott terület nehezen védhető orosz támadás esetén. Márpedig a finnek történelmi tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyesmi bizony előfordulhat, ezért az elmúlt évtizedekben nem hanyagolták el a haderőfejlesztést, szemben azokkal az európai országokkal, amelyek a NATO védelmét élvezték, így mertek garasoskodni a védelmi kiadásokkal. Nem így a finnek, akik már jóval azelőtt is a GDP-jük két százalékát költötték védelmi kiadásokra, hogy az első sötét felhők megjelentek volna Európa egén. Ennek köszönhetően jelenleg az 53. helyen állnak a világ hadseregeit rangsoroló Global Firepower listáján, míg az uniós országok körében méretükhöz képest igen előkelő eredményt értek el, a 13. helyen jegyzi őket a titkosszolgálati forrásokból dolgozó GFP. Beszédes adat, hogy Európa egyik legerősebb tüzérségi arzenálját birtokolják, és olyan rakétáik is vannak, amelyek hatótávolsága eléri a 370 kilométert. A finn hadsereg létszámát tekintve sem elhanyagolható, az alig több mint 5,5 millió lakosú északi ország haderejében 280 ezer aktív katona teljesít szolgálatot; vessük ezt össze a tízmilliós Magyarország harmincezer fős hadseregével. De ami igazán nagy szám európai viszonylatban is, hogy az amúgy sem kicsi aktív állomány mellett közel kilencszázezer tartalékost is fel tudnak mutatni annak köszönhetően, hogy nem számolták fel a sorkötelezettséget a férfiak körében. Mindez még nagyobb teljesítménynek tűnik, ha megnézzük a több mint nyolcvanmilliós népességű Németországot. A Bundeswehr aktív állománya kisebb a finnekénél, kétszázezer fő körüli, és tartalékos ereje sem éri el a négyszázezer főt. A számoknál is fontosabb, hogy míg a német hadsereg egy-egy óvatos toborzókampányát a közvélemény egy részének hangos felháborodása övezi, addig a finn védelmi minisztérium tavaszi felmérése szerint a válaszadók 82 százaléka mondta azt, hogy amennyiben Finnországot megtámadnák, hajlandó lenne részt venni a nemzetvédelemben.

Pacifizmus elengedve

Svédország a Global Firepower európai uniós listáján a hetedik helyet foglalja el, de a finneknél jobb helyezését elsősorban gazdasági erejének és méretének köszönheti. A tízmilliós ország alig több mint egymilliárd dollárral költ többet védelmi kiadásokra szomszédjánál, ami az erősebb gazdaság GDP-jének csupán egy százalékát jelenti. A skandináv állam mindeddig elsősorban ideológiai okokból maradt távol a NATO-tól, pacifista nézetei abban is megnyilvánultak, hogy a hidegháború után elkezdte visszafogni a katonai kiadásokat. Ennek dacára globálisan is jelentős erőt képvisel haditengerészete, vannak például tengeralattjáróik és számos aknatelepítő hajójuk. Légierejük sem elhanyagolható, ami nem meglepő, hiszen a Saab Gripenjeit világszerte használják, köztük a Magyar Honvédség is. Szárazföldi haderejük is jelentős, mozgékonyságukat jól mutatja, hogy az ukrajnai háború kitörésekor pillanatok alatt jelentős erőket dobtak át a veszélyeztetettnek ítélt Gotland szigetére, amelyről úgy vélték, egy balti országok elleni esetleges orosz támadás során célpont lehet.

Mindketten erősítenek

Svédország nem sokkal a Krím elfoglalása után látott neki a haderőfejlesztésnek, amely jelenleg is tart, az előttünk álló öt évben a tervek szerint negyven százalékkal nőnek majd a katonai kiadások, és a hatvanezres hadsereg létszámát is szeretnék kilencvenezerre feltornászni.

Finnországban is jelentős ráfordítások várhatók, tervben van például négy új hadihajó és egy hatvannégy darabos F–35-ös vadászrepülőgép-flotta beszerzése, de a modern képességeket erősítenék kétezer drón rendszerbe állításával is. Mindeközben folyamatosan építenek műszaki akadályokat, és légvédelmi eszközöket is telepítenek a nehezen védhető orosz határra.

A két NATO-csatlakozásra váró ország egymás között is fokozza együttműködését a védelmi beszerzések terén, nemrég derült ki, hogy hogy Finnország páncéltörő fegyvereket szerez be a Saab Dynamics svéd fegyvergyártó cégtől, a Saab leányvállalatától. Emellett kézi lőfegyverek, többek között támadó, sörétes puskák és személyvédelmi fegyverek közös megvásárlását is elkezdték előkészíteni. Mindez azt jelenti, hogy önmagukban is felkészült, jó kondícióban lévő hadseregekkel bővülhet a NATO, ha tető alá hozzák a két északi állam csatlakozását. Jóllehet a szövetségi rendszer szempontjából valószínűleg sokkal nagyobb jelentőséggel bír majd az a tény, hogy a Fehéroroszországtól határtól kis híján az Északi-sarkig terjedő több ezer kilométernyi szakaszon lesz hozzáférése az orosz határhoz.