Hornung Ágnes köszöntőjében kiemelte: a gyermeket nevelők terheinek csökkentéséért többi között bölcsődefejlesztési programot indítottak, bevezették a gyed extrát, ingyenessé tették a tankönyveket és kedvezményes lett a gyermekétkeztetés. Emlékeztetett: két hónappal ezelőtt együtt ünnepelték a Szülők Háza bővülését, két új központ és hat családi bölcsőde nyitotta meg a kapuit, lehetővé téve, hogy – mint mondta – az alapítvány családokat segítő áldozatos munkája még szélesebb körben érvényesüljön.

Hirdetés

„Összefogva, együttes erővel minden könnyebb és gyorsabban megy. Ennek az összefogásnak egy nagyon szép példája ez a mai rendezvény” – hangsúlyozta az alapítvány 15 éves fennállása alkalmából rendezett gálán az államtitkár. Az eseményen, amelyet Kemény Dénes, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány alapítója nyitott meg, átadták a gyermekvédelemben dolgozók elismerésére alapított Szent Antal-díjakat.

Hornung Ágnes megköszönte a díjazottak áldozatos munkáját. Úgy fogalmazott: „Önök Szent Antal példáját követik, ami a szeretet, az alázat és a tenni akarás példája.” A Szülők Háza Közhasznú Alapítvány által alapított elismerést azok kapják, akik az alapítvány kuratóriuma és a gyerekek döntése alapján az adott évben a legtöbbet tettek a „Tegyél jót!” programban kedvezményezett, állami gondoskodásban élő gyerekekért és családokért.

A gyerekvédelem csak akkor vihető sikerre, ha a mögött közösségi összefogás van„ – emelte ki köszöntőjében Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Azt mondta, a ”legelszántabb„ gyermekvédelmi szakember munkája is kudarcra van ítélve, ha azt, akiről gondoskodik, felnőtt korában nem fogadja be a társadalom. Abban, hogy befogadó közegben nevelkedjenek a gyerekek, kiemelt szerep jut a Szülők Háza mentorprogramjainak- tette hozzá.

Korábban írtuk

Közölte: ma 23 ezer olyan gyermek él az országban, akinek nem adatik meg, hogy a vér szerinti családjában nevelkedjen. Ők azok, akik a gyermekvédelemben, nevelőszülőknél vagy gyermekotthonokban nevelkednek. A költségvetés évente hetvenhét és fél milliárd forintot biztosít gyermekvédelemre, de ez a pénz csak akkor hasznosulhat, ha ez a fajta támogató közeg mögötte van – hangsúlyozta. Fülöp Attila megköszönte a Szülők Háza Alapítvány munkatársainak azt a ”civil erőt„, amellyel ezeknek a gyerekeknek az életét és a felnőtté váláskor a megerősödését szolgálják.

Regős Judit, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány elnöke köszöntőjében megemlékezett arról, hogy 15 évvel ezelőtt a Szülők Háza közössége negyven gyereket fogadott be, de ma már ötszáz gyereket támogatnak. Az alapítványnál azért dolgoznak – mondta -, hogy reményt és lehetőségeket adjanak azoknak, akik nehéz körülmények közé születtek. Az eseményen Szent Antal-díjjal ismerték el Kovácsné Bárány Ildikó, a KIM családügyekért felelős államtitkárság főosztályvezetőjét, Iski Zsolt és Iski-Beréti Viola pedagógusokat, Bank Tamást, a Játékszín ügyvezető igazgatóját és Lévay Viktória színművészt, valamint Nyári Aliz énekesnőt.

Különdíjat vehetett át Erdősi Ditte, a Tegyél Jót program operatív vezetője. A ”Mi Hősünk„ kategória díját Nagy Ticiána, Nagy Emese és Kállai Oszkár, a Mónosbéli Gyermekotthon lakói vehették át. A Szülők Háza Alapítványt Kemény Dénes hozta létre 2015-ben azzal a céllal, hogy szervezeti formában képviselhesse tovább a 2007 óta működő Szülők Háza mozgalom elveit és céljait. Az alapítvány állami gondoskodásban élő gyerekeknek és hátrányos helyzetű családoknak nyújt támogatást. Legfontosabb célja, hogy segítse a rászorulók integrációját.