Az ördög Pradát, Prada Steixnert visel
Találós kérdés: ezerből felismerhető, gyönyörű kézimunka, egyszerre hagyományos és modern. Mi lehet az? Segítünk: griffes, indás, turulmadaras… Nos? Csakis Steixner-féle bőrművestermék. A mesterrel technikájáról, világmárkaterveiről és egy-két „jó bőrről” beszélgettünk.
Piros, fehér, zöld, turulmadaras női táskát – feleli somolyogva Steixner István bőrműves ama kérdésünkre, hogy mit vásárolt Patrizio Bertelli, a Prada ügyvezető igazgatója feleségének, Miuccia Pradának, a világhírű olasz divatcég fő tervezőjének. Bertelli pár évvel ezelőtt külön azért utazott hazánkba titkárával és tolmácsával, hogy Steixnertől vásároljon. A táskán kívül még egy-két tarsolyt vitt és pár szakmai jó tanácsot hagyott a bőrművesnek, hisz kiderült, hogy eredeti szakmája szerint szintén zenész, azaz bőrös. Többek között Moravetz Levente rendező, Laklóth Aladár színész, de Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is büszkélkedhet néhány Steixner Leather Art bőrműves-különlegességgel.
– Már csak az űrbe nem jutottak el a munkáim, de lehet, hogy nemsokára ez is összejön – mondja cinkosan.
Steixner István szab és varr, tízéves kora óta, 28 éve alkot. Dunaújvárosi műhelyében látogattuk meg. Mindent kézzel készít, kollégájával és barátjával, Horváth Ildikóval próbálják tartani az iramot: rengeteg megrendelést kapnak, mára 52 országból. Zöldes krokodil-, sárgás kígyó-, barnás strucc-, gyöngyházszínű rájabőr lóg a műhely falán, és megannyi vérbeli magyar marhabőr, amit egy Győr melletti üzemből vásárol. Előbbiek a termék díszei, utóbbiak a teste. Manapság sok bőrművestermékre ráaggatják a „kézműves” jelzőt, holott varrógépet, sőt, mintanyomókat is használnak készítésük során, de Steixnerék csak a kezükre esküsznek.
– Specialitásunk, hogy kézzel megmunkálva, a megrendelő elképzelése szerint állítjuk össze a használati darabokat. Mindent készítünk: pénztárcát, válltáskát, laptop- vagy utazótáskát, óraszíjat, övet, naplóborítót, recepttartót, fotóspántot, de még ipari alpinisták tartószíjait vagy motortank-bőrborítást is – mondja a bőrműves. Nem túlzás azt állítani, hogy Steixner munkáit ezerből is fel lehet ismerni; honfoglalás kori magyar, de etruszk, viking, kelta vagy indián mintákkal is díszíti őket. „Áttöri” a bőrt, mintha fémmel dolgozna, színre színt, bőrre bőrt rak, a végeredmény pedig önmagáért beszél; egy férfi irodai szettjéért harmadszor kapta meg a Kiemelt Magyar Kézműves Remek minősítést, egyéb díjait láthatjuk műhelyének a falán, köztük Az év Széchenyi-vállalkozása fődíjat, 3 kategóriában, és vitézi címmel is kitüntették.
– Hiába van áttörve, nem esik szét, csak a legjobb minőségű bőrt használjuk. Megrajzoljuk papíron a mintát, ráhelyezzük a bőrre és újra rárajzoljuk, hogy indigószerűen, halványan ráíródjon, utána egy törhető pengés sniccerrel kivágjuk. Azért szeretem a sniccert, mert a vésővel ellentétben megdöntve is használhatom, szabályozhatom a dőlésszögét. Így jóval több időbe telik a munka, de sokkal egyedibb lesz.
Vevőinek 80 százaléka magyar, a többi külföldi, és a Világpanoráma hajdani beköszöntőjét idézve San Franciscótól Fokvárosig, Rio de Janierótól Tokióig veszik a termékeit. Műhelyében nemrég interkontinentális találkozót is tartottak: ugyanazon a napon tért be hozzá egy amerikai és egy japán vevője, sőt, találkoztak is. A bőrműves azt is nevetve meséli, hogy Ausztriában egy vásárban két férfi felismerte egymáson a Steixner-darabokat, elkezdtek beszélgetni, majd kedélyesen sörözni. Ám az alkotó nem csak használati tárgyakat készít, néha egészen különleges, sőt, furcsa óhajokkal fordulnak hozzá. Asztalán egy A4-es méretű címermintát látunk, valaki a családi címerét szeretné „kifaragtatni” bőrből és faliképként használni. Steixner a régi nemesi társadalomban sem halt volna éhen, hisz kiderül, hogy már legalább félszáz címert vésettek vele. Felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem festetik meg, mindenképp szokványosabb megoldás volna, de alighanem a „kutyabőr” nosztalgiája miatt; a nemesleveleket pergamenre, azaz bőrre írták.
– Sokan táskára kérik a családi címert, de a legnagyobb munkám egy franciaágy-méretű címeres bőr falikép volt, hat négyzetméteres marhabőrre készítettem, széleit megvarrtam és egy fakeretre feszítettem fel. Ezzel eltöltöttem pár hónapot – mondja Steixner István, és valóban, munkájának leglényegesebb része az idő, sokat szán belőle a legkisebb darabjára is. Ha például egy intézmény rendel tőle húsz bőrmappát, azzal legalább egy hónapra munkát ad a mesternek. És igen, jól gondolják, hogy már mindent is rendeltek tőle, például bőr fehérneműt – képzeljük el a pikáns helyzetet, amikor levette a méreteket –, és emberre helyezhető nyerget is kért tőle egy hóbortos úr. Ha már furcsaságok, szóba kerülnek a klímaaktivisták is, akik hadat üzennek mindennek, ami nem felel meg az ízlésüknek. Az állati bőr is a nyugati ember woke-szektájának célkeresztjébe került, pedig, mint Steixner mestertől megtudtuk, ebben az esetben is csak borzasztó tudatlanságukról állítanak ki bizonyítványt.
– A természetes, növényi cserzésű bőrök drágábbak, mint például a krómmal kikészítettek, de sokkal jobbak és környezetkímélőbbek! A műbor vagy újbeszélül „textilbőr” ráadásul irritáló hatású.
Voltaképpen mi fán terem a textilbőr? Az is műbőr, ráadásul rettenetesen környezetszennyező eljárással készül, aminek során egy szövött, kötött hordozóra műanyagréteget öntenek, állatbőrt utánzó mintát nyomtatnak rá. Műanyag, szöveten. Ehhez képest a bőrműves moshatja kezét: az állatokat nem a bőrükért vágják le, ez csak „melléktermék”, viszont szép használati tárgyakat készítenek belőle, így nem vész kárba.
Jól csengő nevét könnyen válthatta márkanévvé, és megérdeklődjük, hogy milyen eredetű. Kiderül, hogy Mária Terézia telepítette be a családot a Balaton-Felvidékre; noha Dunaújvárosban él és dolgozik, a bőrműves a Fejér megyei Abáról származik. Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a világűr meghódításán kívül mik a további tervei.
– Világmárkát szeretnék létrehozni, és mondjuk Londonban egy boltot nyitni – mondja Steixner István.
– Londonban? Miért nem Budapesten? – kérdezünk vissza.
– Mert nagyot kell álmodni és ilyen termékekkel jelen kell lenni a világ egyik fővárosában – feleli határozottan. Jövőre azt tervezi, hogy magyar származású színészeknek, zenészeknek, ismertebb személyiségeknek küld egy személyre szabott ajándékot, cserébe azt kéri tőlük, hogy tegyenek fel egy-egy képet a közösségi oldalukra.
– Miért ne adhatnánk Jamie Lee Curtisnak vagy Harrison Fordnak egy szép válltáskát? Szeretném bemutatni nekik a prémium munkásságunkat és egy kis reklámra szert tenni. Új dolgokat akarok kitalálni, hiszem, hogy bárhová el tudok jutni, ha kézzel, szívvel, lélekkel alkotok. Azon is gondolkodtam, hogy készítünk egy másodmárkát, ugyanolyan minőségű alapanyagokból dolgozva, de nem százszázalékosan kézzel, hanem gépeket is használunk, például lézervágót vagy varrógépet. Most csak a fotóspántok egyes részeinél használunk varrógépet, mert a kézi varróár elnyírná a hevedert. Amúgy minden darabunkat 120-180 kilós szakítószilárdságú cérnával varrjuk – mondta a bőrműves, miközben különféle késztermékeik mutatja be nekünk.
– Jut eszembe, van egy kedves barátnőm, Edina, aki több táskával áll modellt az oldalamon. Időről időre azt írják a képei alá, hogy kiköpött Katalin hercegné. Szóval, miért ne csinálhatnék a hercegnének is egy szép táskát? Vagy Ferenc pápának egy gyönyörű, áttört bőrű Biblia-borítót? Utóbbihoz is van is kontaktom – mondja Steixner István.
