– 1994. január 10-én a kislányunk megszületése után egy hónappal örökösödési szerződést kötöttünk a keresztanyámmal, aki ebben az időben a III. kerületi lakásnak a tulajdonosa volt. A hat tanú által aláírt szerződést később bevittük a földhivatalba bejegyeztetni. Itt nagyon hosszú ideig tartott az ügyintézés. Azzal nyugtattak bennünket, hogy úgyis csak akkor lesz értelme ennek a szerződésnek, ha a keresztanyám meghal – kezdte kálváriájuk mesélését H. Zoltán.

Miután túl voltak a bürokratikus ügyintézésen, a H. család úgy gondolta, nincs több tennivalójuk, ezzel lakásproblémájuk megoldódott. Tévedtek. Még az év végén telefonon értesítették őket, hogy a férj keresztanyja öngyilkosságot kísérelt meg. A család megkönnyebbülésére semmi baja sem esett.

– El sem tudtuk képzelni, miért akart a keresztanyám önkezével véget vetni az életének, amíg el nem olvastuk a családnak címzett búcsúlevelét. Ebből a levélből kiderült, hogy nagy összegű kölcsönt vett fel, amit a megállapodásban szereplő határidőre nem tudott visszafizetni. A kölcsön fedezete pedig a részünkre örökül hagyott lakás volt, amiben a családunk akkor már négy éve lakott – folytatta mondandóját H. úr. A kölcsönszerződés szerint H. Antalné – a keresztmama – 1,1 millió forintot vett fel Z. Lajosnétól 1994. július 8-án, négy hónapos időtartamra, évi húszszázalékos kamat fejében. Az első három hónapban 85-85 ezer forintot kellett volna törlesztenie, míg a határidő lejártakor egy összegben 935 ezer forintot. A szerződésben szerepelt az is, hogy ha a határidőig nem fizet, akkor huszonnégy órán belül a kölcsönvevő köteles a kölcsönadó tulajdonába és rendelkezésére bocsátani a III. kerületi ingatlanát.

– Fogalmunk se volt róla, mire kellett keresztanyámnak ennyi pénz és ráadásul ilyen gyorsan – magyarázta H. Zoltán. – Mint a bírósági tárgyaláson megtudtuk, a nevelt lánya szeretett volna egy virágboltot, mások szerint játéktermet nyitni és ehhez kellett volna az indulótőke. Állítólag keresztanyám azt hitte, hogy nevelt lánya a szerződésnek megfelelően törleszt, és a papírok aláírása után nem is foglalkozott a kölcsönnel. Az öngyilkosságot is azért kísérelte meg, mert szembesült azzal, hogy elvesztheti a lakását, ami számunkra lett volna a legrosszabb, mert ekkor mi már a két gyermekünkkel együtt ott laktunk.

Időközben a nevelt lány, akinek a részére a keresztmama felvette a kölcsönt, meghalt, így nem tudni, miért nem fizetett, és azt sem, hová lett a felvett összeg, mert sem virágüzlet, sem játékterem nem lett belőle. Ekkor a négytagú H. családot az a veszély fenyegette, hogy utcára kerülhetnek, Z. Lajosné ugyanis nyolcnapos határidőt adott arra, hogy kiköltözzenek a III. kerületi ingatlanból. Felkeresték a kerületi gyámügyet, ahol azt a tanácsot kapták, hogy a kölcsönfelvétel előtt megkötött örökösödési szerződést erősíttessék meg közjegyző által. Miután ennek eleget tettek, a család visszament a gyámügyhöz, kérni, hogy valamilyen módon védjék meg a gyermekeiket. Ott azonban arra hivatkoztak, hogy a lakás per alatt áll, és elutasították a védelmet. Időközben ugyanis Z. Lajosné beperelte a férfi keresztanyját, H. Antalnét, követelve, hogy a kölcsönszerződésnek megfelelően bocsássa rendelkezésére az ingatlant. Ezután a család fellebbezett a gyámügynél, ahol másodszorra is ugyanazzal az indokkal elutasították a kérelmüket.

1996 elején kezdődött a per, melynek során Z. Lajosné bejelentette, nincs szüksége a lakásra, viszont a kölcsönadott összegre kamatokkal együtt igényt tart. A bíróság egy évvel később 15 napos határidőt adott, hogy H. Antalné visszafizesse a kölcsönt.

– Én elfogadom a döntést – mondja keserűen H. Zoltán -, hiszen a bíróság független és ért a törvényhez. Kicsit érdekesnek találtuk ugyanakkor a tárgyaláson, hogy Z. Lajosné azt se tudta pontosan megmondani, melyik cége révén adott kölcsön a keresztanyámnak. Az is furcsa, hogy a hölgy elővételi jogról beszélt, míg a szerződésben az szerepel, hogy nem fizetés esetén mindenképpen övé lesz az ingatlan. A tárgyaláson amúgy az is kiderült, hogy keresztanyám újsághirdetés alapján találta meg Z. Lajosnét, és nem tudta pontosan, mi szerepelt az általa aláírott kölcsönszerződésben. Azt se firtatta senki, hogyan lehet ez a lakás a kölcsön fedezete, amikor már érvényben volt az örökösödési szerződés.

Már 1997-et írtunk – eddig elhúzódott az ügy -, amikor megjelent a végrehajtó a család otthonában. Közölte velük, hogy az időközben elhunyt keresztmamának mennyi tartozása van, ennek fejében pedig végrehajtást rendeltek el a lakásra. Azt is megjegyezte, hogy ő nem tud lépni az ügyben, mert még nem volt hagyatéki tárgyalás és nincs jogerős örökös. A család ekkor úgy döntött, hogy ügyvédhez fordul és megkeresi azt az ügyvédet is, aki annak idején a kölcsönügyletnél közreműködött. Az említett ügyvéd, bizonyos D. János azonban eltűnt, a család az ügyvéd megadott székhelyén nem találta, a telefonszámán pedig csak az üzenetrögzítő jelentkezett, később már az sem. Ekkor az Ügyvédi Kamarához fordultak, ahol Bánáti János, a kamara elnöke saját kezűleg aláírt levelében arról tájékoztatta őket, hogy mivel az áldozat nem volt a kölcsönügyletben szerződő fél, ezért a kamarának nem áll módjában tovább vizsgálni az ügyet. A megjegyzés szerint ennek ellenére az Ügyvédi Kamara vizsgálni fogja, hogy a D. János által bejelentett cím valós székhelyet takar-e. A vizsgálat a végtelenül gondos kamaránál vagy azóta is tart, vagy annak eredményét megtartották maguknak.

– Ezek után újra megkerestük a gyámügyet és az ombudsmannak is írtunk levelet, azonban mindenhonnan elutasítottak – panaszkodik tovább H. Zoltán. – 1998-ban az illetékes közjegyző asszonytól kaptunk egy levelet, amelyben az állt, hogy vigyük be az eredeti örökösödési szerződést a hivatalba. Ebben az az érdekes, hogy amikor egy évvel azelőtt megkerestük a közjegyző asszonyt, akkor kért és kapott egy másolatot az örökösödési szerződésről és a tulajdoni lapról is.

2000 novemberében, tehát három évvel a keresztmama halála után tartotta meg a bíróság a hagyatéki tárgyalást, ekkorra az 1,1 millió forintból a magas kamatok miatt már 3 millió forint lett. Eszerint a testület megállapította, hogy valóban az öröklési szerződésben szereplő kislány a törvényes örököse a lakásnak.

– Ebből az következett, hogy az alig hétéves kislányomnak, aki soha tíz fillért nem kért kölcsön senkitől, 3 millió forintos adóssága lett – mondja H. Zoltán, az édesapa.

A család kérvényezte, hogy a többmilliós adósságot részletekben törleszthesse, ezt azonban a III. kerületi bíróság elutasította. A döntés ellen fellebbeztek, a másodfokú bíróság viszont azzal az indokkal utasította vissza a kérelmet, hogy mivel három évig nem voltak hajlandóak fizetni, ezért most már végrehajtást kérnek.

– Bárkitől kértünk segítséget, beleértve a Családsegítő Központot is, mindenki visszautasított – folytatja H. Zoltán. – Nem volt más lehetőségünk, mint bankkölcsönt felvenni, úgy, hogy ezzel a feleségem édesanyjának a házát terheljük meg. Azt a házat, ahol egyébként a feleségem testvére lakik a két gyermekével együtt. A bank először 52 ezer forintos havi részletre adott volna kölcsönt, mire azonban oda kerültünk, hogy aláírjuk a szerződést, már 78 ezer forintos törlesztésről volt szó. A bank válasza csak anynyi volt, amikor jeleztük, hogy nem erről volt szó: – kérjük, vagy nem kérjük a kölcsönt? December 9-én volt kilencéves a kislányom és most kilencmillió forint az adóssága, ha nem tudjuk fizetni a havi 78 ezer forintot, a bank elárverezi a nagymama házát is.

2002 januárjában a család újabb levelet kapott a banktól, amelyben felszólították őket, hogy fizessenek 110 ezer forintot, arra hivatkozva, hogy 1997-ben a keresztmama számláira – amikor ő egyébként már halott volt – kifizettek 33 ezer forintot. A tartozás pedig kamatokkal meghaladja a százezer forintot.

A H. család egy betelefonálós tévéműsorban tanácsot kért Csabai Lászlóné államtitkártól, hogy mit tehetnének ebben a helyzetben. Az államtitkár asszony azt mondta nekik, a legegyszerűbb, ha eladják az ingatlant és a fennmaradó összegből, valamint a szociálpolitikai támogatásból és a kedvezményes hitelből új lakást vesznek.

A család eladásra meghirdette a lakást, de hosszú ideig csak komolytalan ajánlatokat kaptak és mivel a lakás kiskorú gyermek tulajdonában volt, nem is adhatták el áron alul. Nemrég érkezett egy olyan vevő, aki hajlandó lett volna kifizetni a kerületi adóhatóság által megszabott 8 millió forintos vételárat. Tehát végre megvolt a vevő, a gyámügy is beleegyezését adta az adásvételre. Amikor azonban a vevőjelölt kikérte a földhivataltól a lakás tulajdoni lapját, akkor kiderült, hogy az 1994-es jelzálog még mindig szerepelt azon.

– Ezt a tartozást a bankhitelből kifizettük már – jegyzi meg H. Zoltán. – Mindenesetre úgy látszik, nekünk kellene megkérnünk a keresztanyámat felültető Z. Lajosnét, hogy mondjon le a jelzálog jogáról. A tisztázatlan helyzet miatt pedig visszalépett a vevő. Hiába hitte el nekünk, hogy nincs tartozásunk, hónapokig tarthat, amíg a tulajdoni lapról töröltetni tudjuk a jelzálogjogot. Így most megint ott tartunk, mint néhány hónappal ezelőtt.

Az új év elején az a veszély fenyegeti a H. családot, hogy ha nem tudják fizetni a havi 78 ezer forintos törlesztő részletet a banknak, akkor másoknak okozhatnak komoly gondot – kiköltöztethetik otthonából a feleség édesanyját és testvérének családját. Mindez egy olyan kölcsön miatt, amit nem is ők vettek fel. Lapzártáig se D. János ügyvéd urat, se Z. Lajosnét nem értük el.