„Nógrádi nem próféta, Puzsér nem politológus”

– Szóval akasztják a hóhért.

– Ami azt illeti, szívesebben csinálnék önnel interjút.

– Megoldhatjuk azt is! De maradjunk a mostani kaptafánál.

– Maradjunk! Mindig nagy kihívás a mikrofon másik végén ülni, de megpróbálok megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Főleg, ha a Demokratának kell válaszolnom, amit egyébként elég fiatal korom óta olvasok. Már csak azért is, mert gimnazistaként hallottam először, hogy a Demokrata egy szélsőséges, kirekesztő lap, és ezért nagyon kíváncsi lettem rá. Mindig érdekeltek a „renitensek”. Éppen ezért a világnézetem formálásában szerepet játszott a Demokrata is, miközben sem kirekesztőnek, sem szélsőségesnek nem tartom magamat. Természetesen nem minden cikkel értek egyet, de az önök hetilapja igazságkereső lap, és szeretem azokat a sajtótermékeket, amelyek a kanonizált értelmezésektől eltérő dolgokat is meg mernek írni, meg mernek kérdezni.

– Tehát az „igazságkeresés” vágya hívta életre az Ultrahang című külpolitikai rádióműsorát, amelyet naponta legalább 100-200 ezren meghallgatnak?

– Az Ultrahang alapítása inkább ösztönös volt, mint ahogy a témák és a vendégek kiválasztása is. A háttérben persze szem előtt tartottam az igazság keresését, hiszen a dolgoknak nemcsak egy vagy két oldala van, hanem sok, és a teljes kép csak akkor rajzolódhat ki, ha minél több értelmezést meghallgatunk. Az elején inkább érzésre hívtam a vendégeket Nógrádi Györgytől kezdve Bogár Lászlón át Kis-Bendek Józsefig, és aztán a műsor megtalálta a saját közönségét is. A hallgatók visszajelzései is azt mutatták, hogy Magyarországon van igény arra, hogy ne csőlátásúan gondolkodjunk, hanem 360 fokban tudjunk körbetekinteni.

– Éppen beszélgetésünk előtt távozott a rádiójuktól a Demokrata egyik újságírója, Stier Gábor Oroszország-szakértő. Egyik adásában említette, voltak, akik próbálták lebeszélni arról, hogy meghívja a műsorába. Ez kinek az elvárása?

– Az ő helyzete azért is különleges, mert egyszerre ír a Magyar Hangba és a Demokratába is. Emiatt az egyik vagy a másik oldalon mindig furcsán néznek rá, miközben ő mindenhova ugyanazt írja. Gábor önálló gondolkodó, nagyon reális helyzetértékeléseket adó szakember. És valóban érkeztek azzal kapcsolatban megjegyzések, hogy miért kell „Putyin által fizetett orosz propagandistákat” hívni a műsorba… Van olyan, amikor a vendégünk, vagy a vendégünknek az ismerőse, vagy a tudományos, politikai élet szereplői (jobbról-balról) próbálják megmondani, hogy szerintük kit hívjunk és kit ne. Persze mára már tudják, hogy ez nálam nem működik, már csak azért sem, mert az Ultrahang pont ezen szabad egyediségét veszítené el, ha bármi ilyen kérésnek engednénk.

– Mit gondol, miért keltette fel a Lakmusz nevű „tényellenőr” portál érdeklődését a műsora? Túl jók a számaik, és nem tetszik nekik a tartalom? Mégis, nem túlzó a címadása, miszerint „Soros Györgyék célkeresztjébe került az Ultrahang”?

– Statisztikánk szerint havonta 3-4 milliószor játsszák le a videóinkat, 450 ezer körüli egyedi hallgatónk van, ami szép eredmény ahhoz képest, hogy egy gardróbszobából, kicsit sufnituningszerűen indult el a csatorna. A nyilvános adatok alapján is Soros György forrásainak felhasználásával működő 444-lapcsoporthoz tartozó Lakmusz megkérdezte, hogy ki a csatorna fő támogatója, és erre nem azért nem tudtam válaszolni, mert nem akartam, hanem tényleg az a valóság, hogy nem állnak mögöttünk gigatámogatók. A legkisebb adományunk 14, a legnagyobb 200 ezer forint volt. Tehát nem lehet azt mondani, hogy egy titkos oligarcha támogatásnak álcázva kifizeti az Ultrahangnak a működését.

– Hát a Hit Gyülekezete, amely viszont kap állami támogatást?

– A Hit Gyülekezete egyház, így elég abszurd volna, ha az Ultrahang kiadásait fizetnék például a fűtésszámlák helyett, csak azért, mert a közösség tagja vagyok. Ráadásul a Hit Gyülekezete egy fillért nem kap az államtól hitéleti feladatokra. Ez is garanciája, hogy a lelkészek szabadon beszélhessenek az istentiszteleteken, hiszen nem az államtól függ a megélhetésük. Oktatási intézményeink a hatályos törvények szerint részesülnek működési támogatásból, hasonlóan a többi egyházhoz, és időnként sikerül forrásokat nyerni fejlesztésekre is.

– Ne beszéljünk mellé, össze akarják „fideszezni” a műsorát. Eltaláltam?

– Általánosnak számít Magyarországon, hogy minden tartalomkészítőt be akarnak sorolni valahová. Engem általában a Fidesz és a Hit Gyülekezete címkékkel találnak meg. Látom, hogy vannak olyan törekvések, hogy szitokszóvá tegyék ezeknek a közösségeknek a nevét, miközben a Fidesz Magyarország legsikeresebb pártja, a Hit Gyülekezete pedig negyven év alatt egy üldözött, néhány fős imaközösségből hazánk egyik legnagyobb egyháza lett. Nem is szeretném eljátszani a függetlenobjektív műsorvezetőt, hiszen markáns értékalapú véleményem van a világ történéseiről, de az Ultrahang kizárólag a YouTube-reklámbevételeiből, a hallgatói adományokból és a könyveladásokból működik, így óriási a szabadságunk.

– A tartalomba nem szólnak bele?

– Nem, sőt, vezető lelkészünk, Németh Sándor időnként fel szokott hívni, és gratulál egy-egy interjúhoz. Mivel a Hit Rádiónak ő az alapítója, ismerem a tartalomkészítési álláspontját. Nem szereti az unalmas PR-interjúkat, bátorít minket, hogy mindig tegyük fel a legkeményebb kérdéseket úgy, hogy közben ne sértünk meg senkit emberi méltóságában. Egyébként Németh Sándor világnézete, világértelmezése gyermekkorom óta hatással van rám, ösztönösen érzi és értő figyelemmel értékeli a világ összefüggéseit, és rendkívüli módon képben van, nehéz neki olyan hírt mondani, amit ne előttem olvasott volna el. Általában a legmerészebb interjúk tetszenek neki a legjobban.

– A Schiffer András, Szakács Árpád páros interjú után is gratulált?

– Ahogy említettem, a legmerészebbek a kedvencei.

– Csak azért kérdezem, mert szerintem sajtótörténeti pillanat volt, amikor egymás mellé ültette őket. Azt hinnénk, hogy ők távolabb állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, de műsorában több dologban értettek egyet, mint amiben különbözött a véleményük. Igaz, ez nem az Ultrahangon volt.

– Igen, mivel az belpolitikai műsor volt, ezért a Hit Rádióban sugároztuk. Nagy vágyam, hogy folytassuk vagy akár állandóvá tegyük, mert Magyarországon hajlamosak vagyunk azt gondolni a Fidesz negyedik kétharmada után, hogy itt mindenki vagy a társadalom nagy része kőkeményen fideszes. Szerintem ennél jóval árnyaltabb a kép. Nyilván az emberek jelentős része szavaz a jobboldalra, de nem feltétlenül „vallásuk” a Fidesz. Azt gondolom Szakács Árpád és Schiffer András esetében is, hogy ők jól megtestesítik azt a bizonyos kritikus tömeget, amely nem tartozik egyik párthoz sem, hanem gondolkodik, aztán a választáson hoz egy döntést, ami nem vallási döntés, hanem inkább taktikai. Például a kisebb rossz elve alapján sokan azért szavaztak a Mi Hazánkra, hogy a Fidesznek legyen valamifajta kontrollja vagy legyen egy olyan párt, amelyik ki tudja mondani azt, amit a Fidesz esetleg nem úgy mond ki, és viszont: nagyon sokan azért szavaztak a Fideszre, mert azt mondták, hogy a Mi Hazánk úgysem tudna semmit elérni, és a Fidesz mégiscsak bebizonyította, hogy azért így vagy úgy, de tudja vezetni az országot. És vannak, akik azért szavaztak a baloldalra, mert azt gondolják, hogy egy demokráciában mégiscsak fontos, hogy legyen egy ellenzék, aki számon kéri a kormányt bizonyos kérdésekben.

– Tehát ön a kritikus tömeg hangja?

– Sokkal inkább szeretem tartani a reflektort azokra, akik meg tudják mozgatni a kritikus tömeget.

– Mind a jobb-, mind a baloldali média egyre dogmatikusabbá válik, a politikusok leginkább „saját” médiumaiknak nyilatkoznak. Ön szerint mi ennek az oka?

– A mai magyar politika színvonalát siralmasnak tartom. Minden oldalon van egy-két tehetséges politikus, akikre odafigyelnek és meg is tudják védeni az álláspontjukat, de szerintem a mai politikusok többsége nem egyéniség, hanem egy hatalmas gépezet feledhető alkatrésze. Nem biztos, hogy vannak önálló gondolataik, azon túl, amit a napi sorvezetőben kapnak. Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán olvasnak-e még könyveket, vannak-e saját alapvetéseik és tudják-e értelmezni a körülöttük zajló eseményeket tágabb kontextusban. Azt látom, hogy sok esetben órási kihívást jelent nekik, ha meg kell indokolniuk, hogy mit miért tesznek. És nem baj, ha mellette a körzetükben elintézik, hogy legyen óvodafelújítás, járdafelújítás vagy épp szociális tűzifa, de kevés az olyan politikus, aki spontán tud hatékonyan szólni az emberekhez. Tudok olyan aktív képviselőről, akit nem lehet behívni egy nagyinterjúra, mert nyolc percre van időzítve, nyolcpercnyi gondolatot tud önállóan elmondani. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy csak a baráti médiához mennek, mert ha kapnak egy kényelmetlen kérdést, nem is biztos, hogy tudnak rá válaszolni. Ám a média sem jobb a deákné vásznánál, a sajtó mindkét oldalán érezhető a „kérdésekkel provokál” attitűd, vagyis buta, lényegtelen kérdéseket tesznek fel, sokszor valóban a lejáratás céljával. Jómagam is hiszek a kemény kérdések erejében, de nehéz úgy végigülni egy interjút, ha a riporter eleve a saját prekoncepcióit akarja bebizonyítani rosszindulatú felvetésekkel. Ráadásul sok esetben a média akarja elvégezni a politikusok feladatát, és úgy gondolják, hogy manipulatív kérdésekkel, cikkekkel, tartalmakkal ők maguk írhatják a történelmet. Pedig ez nem a sajtó dolga.

– Igen, de szerintem egyáltalán nem baj, hogyha az értékrendünk megjelenik a kérdésünkben és attitűdünkben, viszont általában az a probléma, hogy amennyiben konzervatív oldalról, akkor már rögtön „lakájmédiáról” beszélnek, ellenkező esetben nem.

– Nekem vállaltan keresztény riporterként még nehezebb a helyzetem. Tapasztalható az a jelenség, hogy az egyházakat és a keresztény hívőket is be akarják kényszeríteni egyfajta ketrecbe, amelynek a lényege, hogy „osszatok ételt az éhezőknek, de a közügyekkel kapcsolatban ne nyilvánítsatok véleményt”. Jómagam is fontosnak tartom a karitatív tevékenységet, de a kereszténységnek nem ez az egyetlen küldetése. Határozott álláspontom, hogy a hitünk megélése ezekben a napokban igenis közügy. Miközben Finnországban a volt belügyminiszternek bíróság elé kellett állnia, amiért a Bibliából idézett a közösségi médiában, miközben perek zajlottak keresztény cukrászok ellen, akik nem voltak hajlandók azonos nemű pároknak esküvői tortát készíteni, miközben láthatóan zajlik a törvénytelenség törvényi szintre emelése, elkerülhetetlen, hogy ne értelmezzük világnézetileg, a Biblia igazságai alapján a körülöttünk zajló eseményeket. Ezekben a napokban éppen a bibliai próféták könyveit olvasom. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy ők nem jósgömbből jósolgató guruk voltak, hanem rendkívül széles látókörű, a kor történelmi helyzetét kiválóan ismerő emberek, akiken keresztül sok esetben úgy tudott Isten üzenni, hogy egy-egy közelmúltban történt hírre reagáltak inspirált módon. Jött a hír, hogy az ellenség megtámadta az országot, és erre adott reakciót a próféta, nyilván Isten vezetése alapján.

– Tehát lényegében biztonságpolitikai elemző! Ha már próféták: beszéljünk Nógrádi Györgyről. Hallotta-e a műsort, amelyben Puzsér Róbert kritizálta, mondván, nem igazi szakértő, mert a külpolitikai helyzetet mindig aszerint értelmezi, ami éppen történik: ha az ukránok nyertek egy csatát, már retteghet Moszkva, ha az oroszok, akkor pár órán belül elesik Kijev? Mit gondol erről?

– Puzsér Róbertet nagyon tisztelem azért, hogy meri vállalni a véleményét, ami sokszor önmagának is ellentmond, de azt mindig nagy vehemenciával és teljes magabiztossággal artikulálja. Puzsér Róbert egy nekem adott interjújában még a választások előtt elmondta, hogy Márki-Zay Péter egy somlói galuska, Karácsony Gergely pedig egy vödör ürülék a közéletben. Puzsér Róbert politológus énje láthatóan rosszul ítélte meg a helyzetet. Nógrádi György nem jós és nem próféta. Nem arról beszél, hogy mi lesz a jövőben, az a jövőkutatók dolga. Általában azzal szokták támadni, hogy nem folytat tudományos tevékenységet, de mégiscsak évtizedeken keresztül tanított egyetemeken, ezt onnan lehet tudni, hogy nekem is vannak ismerőseim, akiket tanított vagy épp vizsgáztatott. A másik, hogy tudományos körökben nem jegyzik, mert nem publikál, és ezért nem hivatkoznak a publikációira. Én vidékről, Szombathelyről érkeztem a fővárosba, nem tudom, hogy ki kicsoda a tudományos életben, de nagyon tisztelem a tudósokat, csak szerintem a médiaszereplés és a tudományos élet két különböző dolog. Kíváncsiak Nógrádi Györgyre az emberek? Igen. Jól adja elő, amit el akar mondani? Szerintem igen. Szokott hibázni? Igen, persze, de azt el is mondtuk a műsorainkban, hogy amiket mondunk, azok az aktuális pillanatra vonatkoznak. Lehet, hogy mire adásba kerül, már meg is változott a helyzet. És nem tudok olyan szakértőt Magyarországon, aki ezekben a nyilatkozatokban ne tévesztette volna szintén el a hangsúlyokat. Nógrádi György a baloldali kormányzat idején kapott kitüntetést, az MSZP-kormány ideje alatt volt a hadiiparnak az elnöke, és hirtelen 2015-ben, egy „leleplező cikk” folyamán derült ki, hogy dilettáns, mert a migrációs válságban karakán, a balliberális oldaléval ellenkező álláspontot képviselt.

– Evezzünk személyesebb vizekre. Sokszor külföldi, egzotikus helyszínekről jelentkezik be. Az utazás munka vagy kikapcsolódás?

– Feleségemnek idegenvezetői végzettsége van, nemrég jutott eszünkbe, hogy csináljunk egy utazásos csatornát Utrahang néven. Az Ultrahangban pedig az a jó, hogy bárhonnan meg lehet csinálni a felvételeket. Pont a marokkói utazásunk során az agadiri tengerparton ülve interjúztam Stier Gáborral, aki akkor ért haza Moszkvából, ahol Putyint kérdezte. Egyébként az elmúlt hónap leghallgatottabb interjúja volt, és a tengerpartról készítettem, miközben először egy tevés­ember próbálta rám sózni a tevéjét, hogy üljek fel rá, aztán jött egy lovasember is, aztán egy jégkrémárus, a családom pedig a háttérben idillien fürdött a tengerben. Szóval szeretek utazni, illetve nagyon szeretem megismerni mindenhol az átlagember gondolkodását. Marokkóban például a taxisofőr fejtette ki nekem a háborúval kapcsolatos gondolatait, és érdekes volt hallani, hogy a nem nyugati világ miként látja ezt a konfliktust. Olyan volt, mintha egy Ultrahang adást hallgattam volna, mert elmondta, hogy ez Amerikának a háborúja, az egész arról szól, hogy megtartsák a dollár egyeduralmát, ki akarják véreztetni Oroszországot, tehát sokkal nagyobb összefüggések vannak a háttérben. Egyébként végzettsége szerint szociológus volt, de taxisofőrként jobban lehet keresni Marokkóban.

– Rengeteg külpolitikai szakértővel beszélget, ön szerint milyen irányba tart a világ?

– Úgy látom, hogy a koronavírus-járvány óta valami kiszabadult a palackból, és nagyon remélem, hogy sikerül majd visszaszorítani. Nem tartom lehetetlennek, hogy ennyi káoszos év után majd jön egy kis megnyugvás, jó lenne, ha így alakulna, és a társadalmak ezt ki tudnák kényszeríteni a politikai döntéshozóktól. A geopolitikai elemzésen túl óriási problémának tartom, hogy a társadalom megosztásának folyamatos kísérlete zajlik. Először a Coviddal, most a háborúval állandóan buborékokat és szekértáborokat akarnak képezni. Miközben Oroszország és Ukrajna háborúzik, a közösségi média egy olyan hadszíntérré alakult, mint az ukrán front, csak otthonról, a fotelból, az okostelefont nyomkodva, annak kényelmében virtuálisan gyilkolják le egymást az emberek. És lassan már tényleg nincs helye a vitának, gondolkodásnak, és ezt társadalmilag legalább olyan veszélyesnek tartom, mint a valódi háborúkat.