Fotó: MTI/EPA/Pool/AFP/Ludovic Marin (illusztráció)
Hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül kapcsolódott az eseményhez, azt mondta: elképzelhetetlen a béke Európában Ukrajna szabadsága nélkül.

Kijelentette: a háború Európa ellen is zajlik. Az ukránok és az európaiak úgy fognak győzedelmeskedni az agresszor fölött, hogy senkinek sem sikerül leszakítani Ukrajnát Európáról. Hangsúlyozta: mindenkit el kell számoltani, aki háborús bűnöket követett el Ukrajnában. Így lehet csak megvédeni a szabadságot, az emberi jogokat, a jogállamiságot és minden közös értéket – tette hozzá az ukrán elnök.

Roberta Metsola, az Európai parlament elnöke beszédében emlékeztetett: az ukrán nép Oroszország provokáció nélkül indított háborúja miatt folytatott honvédő küzdelme elismeréseként részesült az elismerésben.

Azt mondta, az ukrán nép az európai értékekért, a demokráciáért, szabadságért, a függetlenségért, a vélemény szabadságáért küzd. Az ukrán nép megérdemli, hogy mindebben része legyen. Az Európai Unió a végsőkig kiáll a megtámadott ország mellet, és mindent megtesz a bűnösök elszámoltathatóságért – tette hozzá az EP-elnök.

A díjat az ukrán nép nevében mások mellett Julija Pajevszka, a Taira Angyalai nevű evakuációs egészségügyi egység alapítója, Olekszandra Matvijcsuk, a kijevi Polgári Szabadságjogok Központja (CCL) elnöke és Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei, orosz megszállás alatt álló Melitopol város polgármestere vette át.

Korábban írtuk

A „bátor ukrán népet” az Európai Néppárt (EPP) jelölte a díjra. Indoklásuk szerint az ukrán nép azért méltó a díjra, mert a „demokráciánkat aláásni és az Európai Uniót megosztani akaró brutális rezsim ellenében” a harctéren nem pusztán otthonát, önállóságát, függetlenségét és területi egységét védi, hanem a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és az európai értékeket is.„

A jelölésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett az egyének, a civil társadalmi kezdeményezések képviselői és az állami és más közintézmények szerepét is kiemelték. Megemlítették mások mellett az Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálatot, a Taira Angyalai nevű evakuációs egészségügyi egység alapítóját, Julija Pajevszkát, a Polgári Szabadságjogok Központja elnevezésű civil szervezet elnökét, Olekszandra Matvijcsuk emberi jogi ügyvédet, a Sárga Szalag polgári ellenállási mozgalmat és a jelenleg orosz megszállás alatt lévő város, Melitopol polgármesterét, Ivan Fedorovot.

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díjhoz 50 ezer euró (mintegy 18 millió forint) jutalom jár.