A hirdető cégek felét úgy hívtuk fel, hogy rögtön a bemutatkozásnál közöltük velük, melyik újságtól telefonálunk. Ez rossz eljárásnak bizonyult. Egy másik módszer szerint csak később árultuk el, hogy a Demokratától jelentkeztünk. Megfigyelhető volt, hogy az utóbbi esetben hosszabb beszélgetéseket folytattunk – és később érkezett az elutasítás is.

Elsőként a Borsodi Sörgyárat próbáltuk meg rábeszélni, hogy a jövőben nálunk is népszerűsítsék termékeiket. Azt gondoltuk ugyanis, hogy a sörivás nem politikafüggő tevékenység. Tévedtünk.

– Jó napot! A Magyar Demokrata című hetilaptól keresem. Azért telefonálok, hogy érdekelnék-e önöket a hirdetési lehetőségek lapunkban?

– Évek óta kialakult kapcsolatunk van már cégekkel, és egyelőre nem hinném, hogy hirdetési ügyben változtatni kívánnánk – hangzott a válasz, majd elköszöntek.

Nem jutottunk többre a Citroën gépjárműveket forgalmazó cég marketingügyeit intéző Optimum Media Direction (OMD) Hungary reklámügynökségnél sem, amelyhez a Kereskedelmi és Hitel Bank is tartozik. Itt még tömörebb volt az elutasítás:

– Nem hiszem, hogy egy ilyen profilú lap beleférne a terveinkbe.

A Citroën és a K&H Bank tehát utálja önt. Jó, menjünk tovább. Megpróbáltuk a World Wildlife Fund (WWF) Alapítványt is, mely az utóbbi napokban óriásplakátokon próbálja meggyőzni az embereket, hogy adójuk egy százalékát nekik adják.

– Az az igazság, hogy mi egy természetvédelmi alapítvány vagyunk, és csak minimális mértékben foglalkozunk hirdetésekkel. Köszönöm, hogy megkeresett az ajánlatával – hallottuk a telefon másik végéről.

Érdekes beszélgetést folytattunk a Matáv-csoporthoz tartozó Axelero internetes céggel is, hozzájuk szorosan köthető egyébként az Origo hírportál. Itt már nem azzal kezdtük a beszélgetést, hogy a Demokratától vagyunk.

– Jó napot kívánok. Egy hetilaptól keresem azzal kapcsolatban, hogy nem kívánnának-e nálunk hirdetni?

– Bár ügynökséggel dolgozunk, de azért megmondaná, melyik hetilapról lenne szó?

– A Magyar Demokratáról.

– Honnan tudja a számom?

– Az Axelero központjában adták meg, azt mondták, ebben az ügyben önt kell keresni.

– Hogy hívják, aki megadta?

– Kovács vagy Kocsis, nem értettem pontosan, egy férfi volt.

– Értem.

– Tehát kíváncsiak lennének a hirdetési lehetőségekre?

– Nem hiszem, hogy szeretnénk hirdetni a Demokratában.

A rövid beszélgetés végén a reklámügyekben illetékes hölgy elfelejtett elköszönni, de lerakta a telefont.

Fülemüle Étterem, „a polgárok étterme” – szólt a vendéglátóhely reklámja a 168 Órában. Hoppá! Itt talán lehet esélyünk. Tévedtünk. Pedig jól indult. Előbb az újság megnevezése nélkül hirdetési lehetőséget ajánlottunk:

– Jó napot! stb…

– Esetleg előfordulhat, hogy hirdetnénk. Melyik újságról lenne szó?

– Magyar Demokrata.

– Nem, abban a lapban semmiképpen.

– Csak azért gondoltunk önökre, mert egy másik politikai hetilapban is láttuk a hirdetésüket.

– Az lehet. De a Demokratában nem.

– Megtudhatnánk, hogy miért?

– Csak.

Úgy tűnik, sikeres körökben divat köszönés nélkül lerakni a telefont: itt sem búcsúztak el tőlünk.

Egy fejvadász céggel is megpróbálkoztunk, de itt is lapunk nevének elhangzása jelentette a fordulópontot. A Workplus Kft. illetékese nem akart jobboldali munkaerőt kiközvetíteni.

– Hallgatom az ajánlatát. Melyik hetilapról is lenne szó?

– A Demokrata című közéleti hetilapról.

– Az a helyzet, hogy elég keveset hirdetünk, nem használunk reklámokat. Úgyhogy azt hiszem, tárgytalan a dolog. A másik ok, hogy ügynökségen keresztül hirdetünk.

– Megtudhatnám az ügynökség nevét?

– Nem hiszem, hogy erre szükség lenne. Viszonthallásra.

A Westelnél már arra az ajánlatunkra is egy rövid nem volt a válasz, hogy elküldjük-e nekik hirdetési tarifáinkat. Kérdésünkre, hogy miért zárkóznak el a Demokratában való reklámozástól, azt válaszolták, egyszerűen azért, mert nem tartozunk a célcsoportjukhoz. Megjegyezték, nem valószínű, hogy ez a jövőben megváltozik. Így hát, aki Demokratát olvas és véletlenül mégis a Westelt használja telefonálásra, jól teszi, ha sietve szolgáltatót vált. A Pannon GSM-nél például megkeresésünkre elmondták, hogy reklámügynökséggel dolgoztatnak, de nem zárkóznak el attól, hogy a Demokratában hirdessenek. Ehhez azonban meg kell ismerni, hogy erre milyen kondíciókkal van mód, ezért árajánlatot, egy rövid bemutatkozást és egy támpéldányt kértek tőlünk. Elküldtük. Reménykedünk.

A legérdekesebb beszélgetést kétségtelenül a Spirál Autó Rt.-nél folytattuk, ráadásul kétszer is.

– Jó napot kívánok, a marketingosztállyal szeretnék beszélni.

– Micsoda?

– A marketingosztállyal, reklámügyekben.

– Materking(!) osztály, megkérdezem.

Rövid várakozás után kiderült, hogy nem tudják, hova is kell kapcsolni ilyen esetben, de megnyugtattak minket, ha napközben telefonálunk (ekkor délután három óra volt), biztosan bent lesznek.

Egy másik napon újra megpróbáltuk.

– Jó napot kívánok, a marketingosztályt keresem.

– Nálunk nincs materkingosztály, uram.

– Akkor legyen szíves kapcsolni valakit, akivel reklámügyben beszélhetnék.

– Nálunk nincs ilyen.

– De olyan ügyvezető biztos van, akivel ilyen ügyben lehetne beszélni.

– Megkérdezem – mondta a férfihang a vonal másik végén, majd félretette a telefont. Így váratott körülbelül három percig, majd egyszerűen letette a kagylót. Hát, ez is egyfajta reklám.

Persze volt több olyan hely is, ahol nem utasítottak el bennünket azonnal. A Creator 65 Bt.-nél kifejezetten kellemes meglepetésben volt részünk.

– Nagyon kedves, hogy megkeresett, közel áll hozzám az önök újságja. Mostanában nem terveztük, hogy hirdetünk, de kérem, küldjenek hirdetési ajánlatot, és akkor megfontoljuk – mondta a cég vezetője. Csak baja ne legyen belőle.

Az egyik cukrászdánál is hasonlóan jártunk, amelyik a 168 Órában hirdetett. Itt elmondták, hogy szerintük nekik legfeljebb szaklapokban érdemes reklámozni, egy Demokratához hasonló hetilapban nem. A hölgy azonban, akivel beszéltünk, hozzátette, egyébként mi vagyunk a kedvenc újságja. A 168 Órában csak azért jelent meg a reklámjuk, mert a lap egyik rendezvényére tortát készítettek, a 168 Óra pedig cserében megajándékozta őket egy hirdetéssel.

Az egészségügyben tevékenykedő Ricoh Hungary Kft.-nél nem találtuk bent az illetékest, azonban azt kérték, hogy juttassuk el ajánlatunkat és ők majd továbbítják azt a megfelelő személynek. Az autók forgalmazásával foglalkozó Summit Motorsnál szintén árajánlatot kértek, ehhez egy e-mail címet kaptunk a marketinges hölgytől, aki megígérte, áttekintik hirdetési tarifáinkat. Nem kaptunk részletesebb választ a Poner Reklámügynökségnél sem, csupán egy e-mail címet adtak, ahová elküldhetjük hirdetési tarifáinkat. A Gála Party Service-nél is hasonlóan reagáltak megkeresésünkre. Egy hölgy megkért bennünket, hogy e-mail címére küldjük el ajánlatunkat és ők dolgoznak az anyaggal.

Több olyan cég is volt, ahol anélkül utasítottak el, hogy tudták volna, a Demokratától keressük őket. Ilyen volt például az Árindex Kft., a CIB Bank, az Enciklopédia Kiadó, a Plastform Kft. és a Portocom Számítástechnikai Kft. Ezeken a helyeken arra hivatkoztak, hogy pillanatnyilag nem terveznek reklámkampányt. Érdekes volt tapasztalni, hogy néhány multinál többszöri próbálkozásra sem sikerült elérni a marketingest. Sikertelenül hívtuk például a Molt, a Michelint, a Matávot, a Vodafone-t, a Vivendit, valamint az autóforgalmazók közül a Mazdát, a Hondát és a FIAT S.P.Q.R.-t. Több helyen különösebb nehézség nélkül a cég reklámügynökségéhez irányítottak, annak ellenére, hogy tudták, honnan telefonálunk. Így jártunk többek között a HVB Bank, a Hewlett-Packard és a Raiffeisen Bank esetében.

Általában elmondható, hogy a multinacionális nagyvállalatok reklámügynökséggel dolgoztatnak és azoknak megvan a kialakult médiakapcsolatuk. Ebbe a körbe pedig a jelek szerint nehéz bekerülni – főleg jobboldali hetilapként. A kisebb cégek ugyanakkor többnyire ideológiai alapon döntenek.

A 168 Óra idei első számának belső borítóján köszöni meg partnereinek a hirdetéseiket. Az oldalon szereplő 185 társaság között vannak átfedések is, nem egy esetben két név egy céget takar, előfordul, hogy a multi mellett szerepel a felsorolásban a vele kapcsolatban álló reklámügynökség is. Emellett több olyan esettel is találkoztunk, ahol barterüzlet alapján jelent meg hirdetés a lapban. Sokat elmond az is, hogy a polgári kormány idején a baloldali folyóiratok is kaptak állami megrendelést: a 168 Órában hirdetett többek között a Deutsch Tamás vezette Ifjúsági és Sportminisztérium, a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió is.

A Magyar Nemzet hétfői számában terjedelmes cikk jelent meg a hazai reklámpiacról a lap 13. oldalán. Az írás szerint tavaly 319 milliárd forintot költöttek el a cégek hirdetésekre. Ebből az irdatlan összegből 190 milliárd forint a nagy televíziókhoz áramlott (Heti Hetes, Big Brother, Való Világ stb.). A napilapok bevételei 39,5 milliárd forintot tettek ki, a folyóiratok – ebbe értendőek a hetilapok is – 38,7 milliárd forint bevételre tettek szert. A hirdetési blokád tehát nem elvi vagy politikai kérdés, hanem kőkemény üzlet. Hogy ennek a brutálisan egyoldalú üzletnek mi a célja és mi a lényege, arról csak feltételezéseink lehetnek. Egy azonban biztos: statisztikai tényekkel igazolható, hogy a tőke nemhogy nem tiszteli a másságot, de egyenesen terrorizálja a magyar nyilvánosságot. Valamit akar velünk.