„Az elmúlt napokban Franciaország a korábbi szállítmányokon túl további fegyvereket – rakétavetőket, Crotale légvédelmi rakétarendszereket és felszereléseket – szállított Ukrajnának – mondta Macron az egyiptomi partok közelében hajózó Charles de Gaulle repülőhordozó fedélzetén.

Hirdetés

”(Sébastien Lecornu) védelmi miniszterrel azon is dolgozunk, hogy az első negyedévben ismét szállíthassunk hasznos fegyvereket és lőszereket, hogy az ukránok védekezni tudjanak a tüzérségi támadásokkal szemben„ – tette hozzá az elnök, aki kedden regionális csúcstalálkozón vett részt Jordániában.

A tervezett szállításokban szerepelnek Caesar önjáró lövegek. Ezekkel kapcsolatban Macron számot nem közölt, csak annyit mondott, hogy az a Dániával most folyó tárgyalásoktól függ, mert az Ukrajnának szállítandó Caesarokat eredetileg Dánia rendelte meg magának.

Az ukrajnai háború februári kezdete óta Franciaország egyebek mellett tizennyolc 155 milliméteres, 40 kilométeres hatótávolságú, teherautóra szerelt Caesar löveget, páncéltörő rakétákat és VAB páncélozott személyszállító járműveket szállított Ukrajnának.

Korábban írtuk