2002. július 26-án már reggel 8 órakor forrón tűz a nap, a nagy meleget csak az időnként feltámadó észak-nyugati szél enyhíti kissé. A nemrég városi rangot kapott, gyönyörű kastélyáról ismert egykori Eszterháza, a mai Fertőd utcáin azonban ilyenkor már mozgalmas az élet. Az osztrák bevásárlóturisták folyamatosan érkeznek, ki kocsival, ki kerékpárral, átadva helyüket a fertőmenti Burgenland településein dolgozó magyaroknak. Ilyenkor a munkába siető magyar és az ellenkező oldalon várakozó, fodrászhoz, fogorvoshoz igyekvő osztrák egyaránt a boldog jövőre gondol, amikor az uniós csatlakozást követően nem lesz többé útlevélvizsgálat, s mindenki várakozás nélkül, szabadon siethet úticélja felé. Még nem tudják, hogy erre legalább a Schengeni Egyezményhez való csatlakozásunkig, azaz 2006-ig várniuk kell, addig marad az útlevél és a sorakozás. Az ilyenkor megszokott látványt azonban most színesíti néhány mezőgazdasági munkagép is.

– Nocsak – gondolhatná az errefelé idegen utazó -, vajon mit keresnek a sorban osztrák rendszámú traktorok, dugig rakva gabonával? Magyarország felé belépésre várva pedig ott állnak a terhüktől megszabadult üres társaik. Szerencsére nem tartják fel sokáig a sort, hiszen nincs vámeljárás, a traktorosnál nincsenek árukísérő papírkötegek, még az útlevél felmutatására sincs szükség, jó ismerősként üdvözlik egymást a vámossal.

Hogy honnan érkeznek a gabonaszállítók? Megtudhatjuk, ha követjük a befelé igyekvő, üres pótkocsival érkező traktorokat. Nem kell sokáig várni, a határtól körülbelül 2 kilométernyire, Nyárliget magasságában egy hatalmas könnyűszerkezetes épület áll, amolyan hangárféle. A bejáratánál tábla, rajta kétnyelvű felirat: Magánterület, belépni tilos! Az épület előtt osztrák rendszámú dupla pótkocsis traktorok várakoznak a feltöltésre. A hatalmas kapuk nyitva állnak, még az útról is látszik a sárgálló búza, amely csaknem teljesen megtölti a hatalmas raktárt. Az épület mögött több osztrák autó parkol. A tulajdonos kiléte felől érdeklődve kitérő válaszok érkeznek. Csak később, a nyárligeti Polgármesteri Hivatal egyik alkalmazottjáról tudhatjuk meg, hogy a kérdéses épület Stephan Denck neusiedli vállalkozó tulajdonában van. Az egész környéket három osztrák gazdálkodó vásárolta meg, a magyarok saját egykori földjükön zsellérként dolgoznak. Azt mondják, így ugyan szerényebb, de legalább biztos a megélhetés. Vissza Fertőd felé láthatóak is az éppen arató IKR Bábolna feliratú kombájnok, amint a gabonát az osztrák teherautókra ürítik. A helybéliek állítják, hogy Széplakon él egy asszony, aki osztrák társával közösen évek óta eredményesen működteti bögrecsárda jellegű földközvetítő cégét, őt a környéken egyszerűen csak Torgyán Rózsiként emlegetik. Munkájának köszönhetően a térségben már csak nagyon kevés szántó maradt magyar tulajdonban.

S hogy az osztrákok nem féltik-e újonnan szerzett földjeiket a Magyar Állam esetleges fellépésétől? Ugyan miért féltenék, hiszen tevékenységük nem illegális, Horn Gyula kormánya volt olyan jó, és kötött egy államközi szerződést Ausztriával, amelynek értelmében az államhatár ötvenkilométeres mélységéig elterülő zónájában az osztrák gazdák szabadon művelhetik a magyar földet. A megtermelt terményt vámmentesen kivihetik az országból, s mindehhez felhasználhatják saját vetőmagjaikat és vegyszereiket is. S mivel evés közben jön meg az étvágy, a sógorok mindenestül felvásárolták a soproni malomipart is. Hogy milyen eredménnyel járt ez az üzlet? Egy környékbeli pék mesélte, hogy a jó magyar búzából őrölt lisztet drága pénzért eladják Ausztriában, hogy azután a silány minőségű osztrák búzát idehozván rásózzák a magyar vevőkre. Így fordulhatott elő már nemegyszer, hogy a pékek felháborodva vitték vissza a lisztet a malomba, mert egyszerűen nem kelt meg az abból dagasztott kenyér…

Vajon csodálkozhatunk-e még azon, hogy a nyugati határszélen élő magyarok támogatják a legkevésbé az Európai Unióhoz való csatlakozást? Hiszen ők már ott élnek. Ott. A spájzban.