Két évvel ezelőtt Bethlen Farkassal, Péter Lászlóval és Tolcsvay Bélával, a Julianus Barát Alapítvány három tagjával együtt a Szamos megyei Bethlen városban jártunk. Esős őszi nap volt. Ekkorra készült el az a magyar óvoda, amelyet Péter László irányítása mellett az alapítvány újított fel, többek között a Demokrata olvasóinak áldozatvállalásával, hiszen akkori felhívásunkra számosan jelentkeztek anyagi és természetbeli adományaikkal. Csodálatos élmény volt látni az ottani óvónőkön, szülőkön és gyerekeken azt a mérhetetlen hálát és szavakba alig foglalható örömöt, amit a közös munkánk eredményezett. Ez a város a grófi Bethlen család ősi székhelye és birtokközpontja volt egykor. Ma már a betelepítések miatt mindössze 20 százalékban magyar. Az óvodaépület a grófi birtok néhai intézői lakása volt, életveszélyes állapotban, komfort nélkül, beázó tetővel, penészes falakkal. Az átadáskor nagy ünnepséget rendeztek a helybéliek, beszédet mondott a város román nemzetiségű polgármestere, és az óvodát a magyar református lelkész áldása mellett a román ortodox pópa is felszentelte. Akkor még köztünk volt a napokban elhunyt Bethlen Ilona grófnő is – Farkas édesanyja – aki elüldöztetésük előtt még itt gyerekeskedett mint Bethlen Bélának, Erdély utolsó kormányzójának a leánya.

Az ünnepség után látogattunk el a Kárpátok lankáin, hegyoldalakra települt Felőr községbe, amely Bethlen várostól 8 kilométerre, nyugati irányban található. Gall Mihály református lelkész a parókián fogadott bennünket népes családjával, az erdélyi magyarok szívélyességével. Bethlen Farkas 1993 óta ismerte őt és azóta támogatta a falu magyar közösségét. Az első karácsonyra egy parabolaantennát ajándékozott a mélyen hívő falut lelkileg és fizikailag is összefogó egyházközségnek, hogy foghassák a Duna Televízió adását. A rákövetkező évben imaházat épített a felőrieknek, két vendégszobával és fürdővel. 1995-ben sikerült kijárnia, hogy holland pénzből tatarozzák azt a végleges formáját a XIX. században elnyerő templomot, amely római kori alapokon áll.

A lelkész izgatottan terítette ki a parókián lévő tanteremben a katedrára az elkészült és engedélyezett terveket az új iskoláról. Pontosabban a Felőri Magyar Oktatási és Művelődési Központról, amely magába foglalná az óvodát, a bentlakásos iskolát, az új parókiát, a tornatermet, a konyhát, a menzát és a hálószobákat. Tizenkét falu magyar gyermekei járhatnának ide óvodába és kezdetben az általános iskola I-IV. osztályába. A közelebbi falvakból iskolabusszal járhatnának, távolabbiakból pedig bentlakás mellett tanulhatnának itt. Az építkezés mindösszesen 70 millió forintba kerülne, ha hagyományos módon folyna. Csakhogy a munkáskéz jórészt ingyen lesz. Ebben a faluban ugyanis még olyan erős a közösségi szellem, hogy a presbitériumnak elég kijelölnie, hogy mely napokon, mely utca népe jöjjön dolgozni, ki-ki hozzáértése és képessége szerint. A fiatalabb férfiak közvetlenül az építkezésre jönnek, az öreg emberek szekeret hajtani, míg asszonyok főzni mindannyiukra. Az ottaniak számára magától értetődik, hogy senki sem bújik ki a munka alól, mivel az nagy szégyen volna.

Persze reménytelenül nagy feladat még a minimálisan szükséges összeg előteremtése is egy olyan kicsi társaságnak, mint a Julianus Barát Alapítvány. Ám mint alább olvashatják, az elképzelés korántsem irreális. A siker az összmagyarság összefogásának lesz köszönhető.

Azóta a nagy álom tovább folytatta útját a megvalósulása felé. A Kolozsvári Református Egyházkerület, illetve a Désen székelő Református Egyházmegye úgy határozott, hogy ha ez az intézmény felépülne, az egyház vállalni tudná a további működtetését, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a román állam is hozzájáruljon a pedagógusbérekhez. Most már csak a gyűjtés és az építkezés van hátra.

A Demokratában – bő egy éve – megjelentettünk egy rövid cikket, amelyben tájékoztattuk olvasóinkat a tervezett építkezésről. Röviddel később egy budapesti olvasónk, Kovács Kálmánné, nyugdíjas tanár jelentkezett Bethlen Farkasnál, hogy mivel a Jóisten spórolós természettel áldotta meg, sikerült az évek során 100 ezer forintot félretennie. Ő ezt a pénzt szeretné felajánlani a felőri iskola javára. Ez volt az első adomány.

Bethlen Farkas úgy gondolván, hogy ha már Medgyessy Péter kormányfő számtalan alkalommal hangoztatta, hogy mennyire szívén viseli a határon túli magyarság sorsát, érdemes lenne állami támogatásért fordulni hozzá. Audienciát kért és kapott a miniszterelnöktől. A beszélgetést tréfásan azzal kezdte, hogy ha már egykor egy Medgyessy-ős a Bethlenek intézője volt, legyen egy mostani Medgyessy is egy mostani Bethlen intézője. Így történt, hogy végül a Miniszterelnöki Hivatal 2 millió forinttal támogatta az ügyet, majd Szabó Vilmos, határon túli kisebbségekért felelős politikai államtitkár azt ígérte a verőcei polgármesternek, hogy pályázat útján további 5 millió forintra számíthat.

Utána Bethlen felkereste a Magyarországi Református Egyház Püspöki Karát segítséget kérve tőlük is. Természetesen a legnagyobb örömmel álltak a nemes ügy mellé, de a magyarországi egyháznak a saját templomaira és iskoláira is csak szűken jut pénze. Ugyanakkor Bethlennek mégsem kellett üres kézzel távoznia. Az idei ősz folyamán lesz egy vasárnap, amikor valamennyi magyar református gyülekezetben a felőri iskolaépítés céljára tartanak gyűjtést. És hasonló gyűjtés lesz Ausztráliában és az Egyesült Államokban is.

Az iskolához 1800 négyzetméter cserépre lesz szükség. A Bramac felajánlotta, hogy 50 százalékos árkedvezményt ad, miközben a felőriek a Wienerberger cég romániai téglagyárával folytatnak tárgyalásokat hasonló kedvezmény lehetőségéről. A Tordai cementgyár pedig már ígéretet is tett arra, hogy ingyen vagy legalábbis jelentős kedvezménnyel fog cementet szállítani.

A remények szerint ősszel egy gálaműsort is rendeznek az iskola javára a Gödöllői Művelődési Központban, amelynek fővédnöke a Pest megyei kisváros polgármestere, dr. Gémesi György országgyűlési képviselő lesz. Erről jelenleg folynak a tárgyalások.

A környéken számos általános iskola működik, ám magyar nyelvű oktatás sehol sincs. A környék magyarsága emiatt egyre súlyosabb helyzetbe került identitása megőrzését illetően, ami jól lemérhető azon, hogy bár magyarnak vallják magukat, a gyerekek jelentős része már törve beszéli az anyanyelvét. Hosszú távon fennáll az elrománosodás veszélye, amit tetéz a gyermekáldás jelentős csökkenése is (igaz, ez a román népességet is ugyanígy érinti). A Julianus Barát Alapítvány, benne Bethlen Farkas vállalása éppen ezért az utolsó pillanatban végzett tűzoltás.

* * *

Helytörténet

Az észak-erdélyi Felőr község a Szamos folyó jobb oldalán fekszik, Kolozsvártól 80, Déstől 17, Bethlentől 8 kilométernyire. Az ősi magyar falu nevét az évszázadok során többféleképpen jegyezték. 1332-1337 között Eer, 1580-ban Felewr, 1612-ben Fel-őr, 1750-ben Feleőr, 1831-ben Fell-őr, 1832-től pedig Felőr néven említik.

A község a Felőr nevet vélhetően azért kapta, mert Csicsó várának Dés-Bethlen-Beszterce vonalon a felső őrséget biztosították az itt megtelepedők. 1553-ban Csicsó vár bírái, Vajda Gál és Kiss András magyar falunak írják ki Felőrt. Ebben az évben a tordai országgyűlés felkérte Zsigmond királyt, hogy a török elől Erdélybe menekült nemeseknek és rácoknak sorsáról gondoskodjék. Ennek érdekében a király Felőrt és környékét adta nekik, hogy ide telepedjenek. A nemesek egy csoportja Alsóilosván telepedett le, ami Felőr észak-keleti részén fekszik. A régi nemesi nevekről az ótemető sírkövei és az Anyaszentegyház anyakönyvei beszélnek (Rapolty, Dobay, Solymossy stb.) Sajnos a magyar gyerekek közül sokan már elég rosszul beszélik az anyanyelvet, ami a magyar oktatás hiányára vall.

Az érintett 12 falu magyarsága:

– Várduku-Coldau (350 ref. és 15 róm. kat.)

– Csicsó Keresztúr-Cristesti Ciceului (805 ref., 20 róm. kat.)

– Felőr-Uriu (806 ref., 20 róm. kat.)

– Retteg-Reteag (415 ref., 15 róm. kat.)

– Baca-Bata (348 ref.)

– Csicsómihályfalva-Ciceu Mihaesti (62 ref.)

– Monostorszeg-Manasturel (51 ref.)

– Kozárvár-Cuzdrioara (143 ref.)

– Árpástó (750 ref.)

– Magyardécse (1608 ref., 500 baptista és adventista)

– Szentmargita (318 ref.)

– Alsóilosva-Ilisua (46 ref.), amely végvár, innen fölfelé a tiblesi havasok felé nem található magyarlakta település.