Az uszoda hercegnője

– Nemcsak azért tündökölt az Év Sportolója Gálán, mert az újságírók az elmúlt esztendő legjobbjának választották a fogyatékossággal élők között, hanem a ruhakölteménye miatt is. Ezért kezdjük a legfontosabb kérdéssel: hogyan választotta ki a gálaruháját, és ki volt a tervezője?

– Az elmúlt évektől eltérően idén kifejezetten az estélyi ruha szerepelt a dressz­kódban. Korábban is igyekezett mindenki megadni a módját öltözködésben is a rangos eseménynek; gondoltam, ráteszek még egy lapáttal. Alulöltözöttnek semmiképp sem akartam tűnni, de látva, hogy sokan nem tartották be a dresszkódot, kicsit túlöltözöttnek éreztem magam. Úgy gondolom, az Operaháznak is illik megadni a tisztelet, mégis Magyarország egyik legszebb épülete. Mindenképp hercegnős ruhát képzeltem el magamnak, örülök, hogy Katti Zoób ruhakölteményben lehettem, aminek kiválasztásában maga a híres divattervező segített.

– Hercegnős ruha? Ezek szerint közel áll a mesék világához?

– Lehet, sokakat megmosolyogtat, de én még mindig nagyon szeretem őket. Verseny előtt is imádok meséket nézni, az Eperke és barátai vagy a Mása és a medve könnyen emészthető, bohókás történetek, nagyon kikapcsolnak. Gyerekkoromból a Piroska és a farkas meg a Szépség és a szörnyeteg volt a kedvencem, Belle gyönyörű sárga ruhája nagyon megmaradt bennem.

– Amikor a gálán kibontották a borítékot és bemondták a nevét, a Napoleon Boulevard Júlia nem akar a földön járni című dala csendült fel. Az elmondottak alapján talán valamelyik mese betétdala jobban illett volna a személyiségéhez.

– Magunknak választhattuk ki a zenét, és még véletlenül sem akartam sporthoz köthetőt. Ráadásul az ötödik gálámon vettem részt, vészesen fogynak a kedvencek, és mindenképp magyar előadót kellett megjelölni. Egy különleges és jókedvű dalt akartam.

– Nem mondom, hogy illett a többi közé…

– Pontosan ez volt a célom. Ahogyan a ruhaválasztással is ki akartam tűnni a tömegből, szeretek másmilyen lenni. Azért utána elgondolkoztam, hogyan bírják ki a hollywoodi színésznők az egész Oscar-gálát azokban a hihetetlen ruhakölteményekben. Világéletemben hercegnős menyasszonyi ruhát képzeltem el magamnak, most azért ezt átértékeltem.

– Két egymás követő évben kapta meg a díjat, de most azt mondta, legkevésbé sem számított rá.

– Nem éreztem azt, hogy 2022 az én évem lett volna. A tokiói paralimpiai bajnoki címmel nagyon magasra tettem a mércét, nehéz felülmúlni magamat. A többiek fantasztikusan szerepeltek, hasonló eredményeket értünk el mi hárman, ezért lepődtem meg, hogy én kapom a díjat.

– Két világbajnoki arany- és két ezüst­érem; azért elég erős év.

– A paralimpia után hosszabb szünetet tartottunk, nem sikerült olyan erős alapozást végezni, és végig vállfájással készültem a világbajnokságra, utána meg is műtöttek. Az időeredményeim miatt maradt bennem hiányérzet.

– Korábban úgy nyilatkozott, Párizsban világcsúccsal szeretné megnyerni az aranyérmet. Maradt ez a cél?

– Tokióban is közel kerültem hozzá 100 méter háton, úgy érzem, van még bennem fejlődési lehetőség. A gyorsaságom és a fordulóim fejlesztésére helyeztük most a hangsúlyt.

– Fiatalon, mindössze 22 évesen mindent megnyert. Az úszás szeretete hajtja előre napról napra?

– A paralimpiai bajnoki cím megszerzése után úgy éreztem, életemben nem akarok többet úszni! Nagyon elegem volt az edzésből, látni sem akartam a vizet, a csapatot, senkit. Aztán pár nap pihenő után kezdett motoszkálni bennem, hogy mozogni kéne, hiányzott a közeg is, mert rájöttem, oda tartozom. Nem mondom, hogy Párizs után befejezem, de azt sem állítom, hogy folytatom.

– Nehezen találta meg újra a motivációt?

– Hullámokban még néha eltűnik, de megyek előre, teszem a dolgom. Sajnos az elmúlt fél évben 25 méteres medencében készültünk, ami kicsit lehangoló, mert számunkra csak 50 méteres versenyeket rendeznek, abban lehet jól felkészülni. Várom, hogy végre rendesen el tudjam kezdeni a munkát, mert azért a kisebb medencében más a lendület, az energetika, és szeretném, hogy ne törjön meg a fordulóm.

– Bár nem mondta ki, de úgy érzem, nem valószínű, hogy harmincévesen is az úszás tölti majd ki az életét.

– Szerintem érezni fogom, mikor kell visszavennem belőle. Mindenképp a topon szeretnék visszavonulni, és lehet, hogy durván hangzik, amit mondok, de nem lecsúszottként akarom befejezni. Persze mindennek két oldala van, hiszen láthattuk Egerszegi Krisztinánál, hogy korábban be akarta fejezni a pályafutását, de egy nem várt vereség miatt dacból folytatta. Lehet, hogy én is hasonlóan rea­gálok majd egy vereségre, és az is felmerülhet bennem később, hogy miért pont a csúcson hagyjam abba.

– Egerszegi Krisztina egészen fiatalon elérte a legnagyobb eredményeket, és mindössze 22 évesen visszavonult. Ön is mindent megnyert, és 22 éves…

– Igaz. Párizs után meglátjuk…

– Ha már Egerszegi Krisztinát említettük: az ötszörös olimpiai bajnok hatására választotta a hátúszást?

– Anyukámtól hallottam róla először, miután az első érmemet, ami egyből arany lett, a legelső versenyemen 25 méter háton megnyertem Pécsen. Tisztán él bennem a pillanat: kint szedtem az egrest a kertben, amikor megemlítette, hogy olyan leszek, mint Egerszegi Krisztina. Kisgyerekként nem voltam akkor tisztában azzal, mekkora sportolóról is beszél, de utána nagyos sokat mesélt róla. Soha nem hittem volna, hogy valaha elérhetek hasonló eredményt, de paralimpiai bajnok lettem. Félreértés ne essék, nem hasonlítom magam hozzá, nagyon messze vagyok tőle. Nekem már az is sokat számított, hogy a fiával egy uszodába jártam, és néha láthattam őt is. Soha nem adatott meg, hogy személyesen beszélgessek vele. Nekem azóta is hatalmas példakép, és a szememben mindig is ő lesz a legjobb.

– Korán eldőlt, hogy nem tud majd az épek között versenyezni?

– Gyerekként az épekkel úsztam és versenyeztem, de az akkori edzőm felkészített rá lelkileg, hogy lehet, hogy most eredményes vagyok, de idővel kijönnek az izomzati különbségek, ami sajnos számomra ledolgozhatatlan, ám a mai napig készülök és szívesen versenyzek is az épekkel. Ha nem úsznék versenyszerűen, a civil életemben nem érezném, hogy mozgássérült vagyok, az emberek észre sem vennék. Az élsportban érzem leginkább a megkülönböztetést, mivel az épek és a „fogyatékosok” eleve külön kategó­riá­ba kerülnek. Azzal, hogy paraúszó vagyok, a sport bélyegez meg, ráadásul nem is szeretem a fogyatékos szót sem, a társadalomra sincs jó hatással. Ránézésre nem illek a parasportolók közé, átlagosnak tűnök. Se ép, se para nem vagyok igazán.

– Vívódik ezen, nehezen kategorizálja magát?

– Nagyon nehezen. Sokszor átélem, hogy bár nem látszik, mégis mozgássérült vagyok, de zavar például, ha egy, az év sportolóival foglalkozó posztból kimarad a „para” nálam.

– A gálán a jelölti bemutatásánál elhangzott, hogy annyira szerény, hogy még az ellenfeleitől is elnézést kér, ha nyer. Furcsa, mert olyan energia árad önből, hogy az egész világot legyőzné.

– Az egyik ellenfelemmel évek óta keményen küzdünk egymással, néha tizedek, századok döntenek közöttünk. Egyik ilyen alkalommal elnézést kért, amikor ő nyert, máskor én is mondtam neki egy szoros győzelmem után, hogy sajnálom. De azért nem kérek bocsánatot az egész mezőnytől, mert nyertem. Kifejezetten szeretek versenyezni, még edzésen is. Az önbizalommal azért nem álltam a legjobban.

– Mi bizonytalanította el?

– Ha azt éreztem, valaki jobb nálam, egyből lejjebb kategorizáltam magam, és már el is döntöttem a versenyt a rajt előtt. A pszichológusommal évek óta azon dolgozunk, hogy ezen változtassak. Túlzottan magabiztos sem mertem soha lenni, mert féltem, hogy onnan fentről nagyot lehet esni.

– A paralimpiai arany adott némi pluszerőt, hogy elérte, amit nagyon keveseknek sikerül a világon?

– Nem érzem azt, hogy így volna. Néha még küzdök a magabiztossággal, mert másokkal ellentétben nálam nem belülről fakad, ezért minden verseny koncentrációt igényel. Ha egyszer sikerül elérnem, hogy mindez belülről jöjjön, akkor válik állandóvá az önbizalmam.

– Gondolkodott az úszáson kívüli életén, ha a párizsi paralimpia jelenti a végállomást 24 évesen?

– Ezért is kezdtem meg a tanulmányai­mat az ELTE jogi karán, hogy építsem a jövőmet, ne az legyen, mint sok élsportoló esetében, hogy a visszavonulás után akár érettségi és diploma nélkül azt sem tudják, merre tovább; én ezt nem szeretném átélni. Eddigi életemben magántanulóként semmilyen iskolai közegben nem volt részem, most heti egy-két alkalommal, de belekerültem az egyetemi életbe, és nagyon megtetszett.

– Ha az úszás monotonitását szereti, hogyan áll a sok tanulással, magolással? Lehet bármi párhuzamot vonni a kettő között?

– Azt gondolom, lehet. Talán azért is bírom a jogi egyetemet, mert a monotonitástűrő képességem magasabb, mint az átlagembernek. Eddig sokan meglepődtek, amikor mondtam, hogy a római jog az egyik legérdekesebb számomra; szerintem logikus, érdekes megoldásokat fedezek fel benne. Az biztos, hogy az úszáshoz hasonlóan nagyon sok időt és energiát kell belefektetni, mert hatalmas mennyiségű az anyag. Most még az úszás az első a rangsorban, igyekszem azért sikeresen teljesíteni mindkét területen.