A csatlakozó országok polgárai számára Brüsszel ugyanúgy helyet biztosít az unió adminisztrációjában, mint a korábbi tagok esetében. Titkárnőkből és tolmácsokból például 1340 főt várnak a tíz frissen csatlakozó országból, különböző köztisztviselői állásokba 95-öt.

Az uniós munkaszervezet alján lévő, jellemzően középfokú végzettséghez kötött állások pályázóit a tavalyi év utolsó két hónapjában hívták be az első vizsgakörre. Az eredmény elképesztette az uniós szakembereket: a 23 ezer jelentkezőnek kevesebb mint fele jelent meg a megmérettetésen.

Nem volt ez másképp Magyarországon sem. A titkárnőnek és tolmácsnak jelentkezett 5145 pályázó közül csupán 2438 ment el az angol nyelvű írásbeli vizsgára. A gyérebb érdeklődés persze nem fenyegeti a hazánk számára biztosított munkaerőkeret feltöltését. Hiszen a lehetséges 245 állásra eredetileg huszonegyszeres volt a túljelentkezés. Az uniós ismereteket és általános szakmai kérdéseket firtató egész napos megmérettetésen végül 510-en jutottak túl sikeresen. Közülük már minden második brüsszeli álláshoz juthat a májusi szóbeli vizsga után. Hasonló arányokat mutatott a köztisztviselők felvételije. A közigazgatási szakembernek, tanácsadónak, sajtószóvivőnek korábban jelentkezett 2006 pályázóból 994 jelent meg a felvételin, s 215-en jutottak a második fordulóba. A keret itt 95 fő. Az érdeklődés hiánya csupán a könyvvizsgálói területen eredményezte a keret szűkülését, ide kevesebben jelentkeztek a lehetségesnél.

A távolmaradók magas számára egyelőre nem találják a magyarázatot az uniós szakemberek. A régebbi tagországokban ugyanis töretlen az érdeklődés a brüsszeli állások iránt, noha ott jóval kisebb a különbség a hazai és a brüsszeli uniós központban megszerezhető fizetések között. Az itthon nem túl jól fizetett titkárnők Brüsszelben kezdőként 600 ezer, nagy szakmai tapasztalattal 900 ezer forintnak megfelelő fizetésre számíthatnak. A köztisztviselői bérek alját egymillió forint jelenti.

A jövő hónapban még nagyobb falat, a középvezetői pályázatok kiírása várható. A csatlakozó országokból 189, legalább három-öt évnyi vezetői tapasztalattal rendelkező szakembert várnak főosztályvezetői, főtisztviselői posztokra. Előbbiek havi tízezer, utóbbiak nyolcezer eurós fizetésre (kettő és fél, illetve kétmillió forintra) számíthatnak – amiben még nincsenek benne a munkaköri pótlékok és természetbeni juttatások. Ráadásul a bruttó fizetés többet is ér, mint itthon, Brüsszelben ugyanis a magyarországinál alacsonyabbak a fizetést terhelő adók és járulékok. A főosztályvezetői és főtisztviselői munkakörök a pályázattal betölthető állások csúcsát jelentik, az efölötti igazgatói és főigazgatói állások már diplomáciai tárgyalások alkuját képezik. Magyarországnak várhatóan 27 hely jut a 189 fős keretben.

Az azonban még messze van, hogy magyar szótól legyen hangos Brüsszel belvárosa. A sikeres vizsgázók csak lassan, évek alatt (néhányan talán sohasem) jutnak ki az áhított uniós munkahelyekre. A siker egyelőre csak annyit jelent, hogy az illetők felkerülhetnek a brüsszeli központ tartaléklistájára, ahonnan üresedés esetén (önéletrajzuk és speciális munkatapasztalataik alapján) a különböző brüsszeli intézmények kiválaszthatják őket. Uniós becslések szerint az új belépők szakembereinek száma csak 2008 végére fogja elérni az országok számára meghatározott keretet.

kandor