Együtt Európáért
Martonyi János, a Fidesz Szabad Európa Központjának vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, az együttműködési megállapodás a mindennapi közös munkának nyújt elvi keretet.
– Ennek a közös munkának az alapja, hogy közösek az értékeink: a szabadság, a biztonság, a társadalmi igazságosság és a keresztény értékek tisztelete, e normák nélkül nincs sem európai építkezés, sem európai jövő – mondta a volt külügyminiszter.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szövetség Szabad Európa Listáján szereplő jelöltek hitet tettek amellett, hogy megalkuvás nélkül képviselik a magyar nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben úgy, hogy mindeközben – a néppárti frakció többi képviselőjével együtt – a közös Európát is építik. Közös célként nevezte meg egy gazdasági és kulturális értelemben is biztonságos Európa megteremtését, ahol az egymás mellett élő nemzetek katonai szempontból békében élhetnek. Olyan Európát vázolt fel, amely minden dolgozni vágyó embernek képes munkát adni, s amely egyben szellemi otthona is lakóinak. Véleménye szerint ehhez egy „szabad Európára”, egy erős, kereszténydemokrata Európai Néppártra és egy kereszténydemokrata alapokon álló erős magyar néppártra lesz szükség. A szabadság fogalmát értelmezve rámutatott a közép-európai csatlakozó országok kommunizmustól terhes múltjára, s reményét fejezte ki, hogy a „felszabadított” Európából végre valóban szabad Európa jön létre.
– Végérvényesen rácsapjuk az ajtót a jaltai múltra – fűzte hozzá. Méltatta az ötvenéves múltra visszatekintő Európai Néppártot, amelynek a Fidesz is tagja, és hangsúlyozta, hogy a néppárt adja az Európai Parlament legerősebb frakcióját. Orbán Viktor szólt arról is, hogy leendő képviselőinknek amellett kell majd kiállniuk, hogy az unió alkotmányába bekerüljön a keresztény gyökerekre való utalás, hiszen a közös identitás vállalása nélkül nehéz elképzelni a közös európai jövőt.
– A humanizmus és a felvilágosodás említése mellett nem hallgathatunk a gondviselésről, a keresztény gyökerekről – fűzte hozzá a leendő európai alkotmány egyensúlyi kérdéseiről szólva. A polgári kormányzás négy évére utalva kiemelte, a teljesítmények kellő indokot és morális alapot adnak arra, hogy az Európa jövőjéről szóló vitákban a Fidesz is részt vegyen. Kitért a 2006-os hazai parlamenti választásokra is, szavai szerint ez „fontos lépés lesz afelé, hogy az iránytűjét vesztett és helyben topogó, inkább süllyedőfélben lévő Magyarország helyett emelkedő pályára lépő, önbizalomtól duzzadó, jövőjében bizakodó országot teremtsünk.”
Hans-Gert Pöttering, az Európai Néppárt frakciójának elnöke beszédében utalt rá, 1979-ben nem hitte, hogy 2004. január 16-án itt lehet Budapesten, s „Magyarország volt és leendő miniszterelnökével” majd együtt kampányolhat az európai uniós választásokon. Kiemelte, frakciója elsődleges feladatának tekinti az emberi méltóság és a demokratikus rendszer védelmét. Az alkotmány körül kialakult vitával kapcsolatban megjegyezte, nézetük szerint Európának a nemzeti identitásokon kell nyugodnia. Megerősítette, a néppárti politikusok részt vesznek a Fidesz uniós választási kampányában, s reményét fejezte ki, hogy a júniusi európai parlamenti választások eredményeként a Fidesz tovább erősíti a néppárt frakcióját, s a huszonnégy mandátum legalább felét megszerzi.
– Európának erős Magyarországra, az Európai Néppártnak pedig erős Fideszre van szüksége – szögezte le a néppárti politikus.
* * *
Az együttműködési nyilatkozat rögzíti, hogy a Fidesz–MPSZ és az ENP-ED frakció az alábbi célok elérése érdekében lép szövetségre:
– egyesítik szellemi, valamint gyakorlati erőiket és tapasztalataikat Európa újraegyesítése érdekében;
– minden szükséges jogi eszköz felhasználásával segítenek létrehozni egy új, igazságosabb Európát;
– segítik egymás munkáját, a lehető legszélesebb körben ismertté téve ezáltal az ENP-ED Frakció Európáról vallott nézeteit;
– szorosan együttműködnek azon közös meggyőződésüktől vezérelve, hogy az európai és a nemzeti érdekek összehangolhatók;
– együtt dolgoznak annak érdekében, hogy világosan és nyíltan ismertté tegyék választott képviselőik és tisztviselőik számára a közös gondokat és a problémák közös megoldási lehetőségeit.