Egyetlen európai uralkodóház sem dicsekedhet azzal, hogy annyi szentet adott a világnak, mint az Árpád-ház. Nagy formátumú politikusok, szelíd, de erős lelkű Jézus-követők, gyönge testű, erős akaratú, hazájukért mindent vállaló, önfeláldozó, hitüket soha meg nem tagadó példaképek sorakoznak köztük: Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit neve szerte a világon ismert és tiszteletet ébreszt. Közülük Szent Margit volt az, aki elsősorban imáival, visszavonult életével, fogadalmához halálig hűséges ragaszkodásával vívta ki a keresztény világ tiszteletét. Élete nem a nyilvánosság előtt zajlott, nem volt olyan látványos, mint másoké. A kolostor csendjében, az élet hívságait visszautasítva életét Jézus Krisztusnak és hazájának szentelve imádkozott.

Királyi atyja, IV. Béla a tatárdúlás elől Dalmáciába menekülve, 1242-ben elvesztette két lányát, Margitot és Katalint. Ekkor megfogadta, hogy ha ismét gyermeke születik, őt Istennek ajánlja, váltságul hazája szabadságáért. Margit – őt is arra a névre keresztelték, mint nővérét – Klissza várában született meg, majd amikor hazatértek Magyarországra, apja – fogadalmához híven – Veszprémbe küldte a kislány Margitot a domonkos apácákhoz, hogy készítsék elő a kolostori életre.

Valószínűleg 1246 után – a pontos dátum nem ismert – IV. Béla elkezdte építtetni a domonkos apácák Szűz Mária tiszteletére alapított templomát és kolostorát az akkori Nyúlszigeten (Nyulak szigetén), a mai Margit-szigeten. A XIII. század második felében egy ideig Boldogasszony- vagy Szűz Mária-szigetnek is nevezték a Duna által körülölelt kis szárazföldet. A kolostor alapítólevele 1259-ből keltezett, de Margit 17 társával 1252-ben költözött a szigetre, amikor a kolostor még nem volt teljesen kész. 1254-ben tett szerzetesi fogadalmat, amelyet több uralkodó házassági ajánlatának visszautasítása után 1261-ben megerősített. Itt élt egészen korai haláláig, 1271 (1270?) január 18-ig. Végakarata szerint fémpántokkal megerősített keményfa koporsóba a Szent Kereszt oltára elé temették. Életrajzírója szerint utolsó szavai ezek voltak: „Temessetek engem a karban, a Szent Kereszt oltára előtt; ha pedig az karnak annak miatta igen megszorul, tehát temessetek engem az én imádkozó helyembe és ne féljetek azon, hogy testemből valaminemű dohosság jönne ki”. A koporsót fehér márvány szarkofágba helyezték és Fülöp esztergomi érsek eltemette a főoltár előtt ásott sírba. Föléje kőből készült baldachint emeltek. Boldoggá avatása előtt testét többször kiemelték a sírból. Kis ládikóját, amelyben holmiját tartotta, halála után fölnyitották. Mindenki azt várta, hogy kincseket találnak benne, ám a láda csak két, vastag szövetű apácaköntöst, egy hegyes szögekkel kivert vasövet és borzbőrből készült fegyostort, valamint két pár vasszögekkel bélelt harisnyát tartalmazott.

A szentély átépítése okán testét 1510-ben a zárda egyik helyiségébe vitték, ahol 1523-ban Kajetán Tamás bíboros, pápai követ megszemlélte. Koponyáját még 1513-ban egy aranyozott ezüstládikában nyilvános tiszteletre kitették. Az átalakítási munkálatok után a tetemet ismét a templomba vitték vissza. Ott maradt egészen 1526-ig, a mohácsi csatáig. A törökdúlás hírére az apácák a Nyulak-szigetéről Kőszegre menekültek, magukkal vitték Boldog Margit tetemét is. 1540-ben mind a negyvenen Nagyváradra mentek, magukkal vitték a testereklyét is. Huszonkét évig maradtak ott, a rendtársak száma addigra már a felére csökkent. 1576-ban a megmaradt 18 apáca Nagyszombatba költözött, ahol az akkori Magyarországon még egyedüliként fennmaradt egy domonkos férfikolostor. Négy aggastyán szerzetes élt ott, de nem akarták az apácákat befogadni, ezért az ottani klarisszáknál találtak menedéket. Miután a férfiszerzetesek kihaltak, V. Pius pápa és I. Miksa magyar király rendeletére az apácák megkapták a kolostort és el is foglalták. Itt éltek 1615-ig, mígnem egy tűzvész elpusztította a templomot és a kolostort, ezért Mátyás király intézkedésére és V. Pál pápa rendeletére a pozsonyi klarisszákhoz költöztek, akiknek habitusát is fölvették; ekkor már csak heten éltek. A pozsonyi klarisszák tulajdonába ment át a domonkosok megmaradt kis vagyona és Boldog Margit testereklyéje is.

Frater Ferrarius Zsigmond dominikánus atya 1635. szeptember 8-án leírta a Pozsonyban őrzött Margit-ereklyéket: A fejet abroncs övezte, amelyet herceg Esterházy Miklós hitvese, Krisztina apró gyöngyökkel készített, és a következő felirattal látták el: „Caput beatae Margaritae virginis, filiae Belae quarti, regis Hungariae” (Boldog Margit szűznek, IV. Béla Magyarország királya leányának a feje). Továbbá több bordacsont, két lábszár, a karok és más részek voltak meg. A ruházatból megvolt a skapuláré egészen és a tunikának néhány foszlányos része. Ferrarius áhítattal csókolgatta az ereklyéket, de midőn kért egy kis darabot belőlük, azt megtagadták tőle. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a nála lévő ollóval „szent kapzsiságtól eltelve” a ciliciumból és a tunikából néhány darabot le ne vágjon.

1688-ban a klarissza zárdát Eleonóra császár- és királyné látogatta meg, akit Boldog Margit ereklyéinek tekintélyes részével ajándékoztak meg. Erről eredetiségi bizonyítványt is kért, ami ma is megtalálható a pozsonyi társaskáptalan levéltárában az 1663–1689. évről vezetett 49. számú protokollumban. Az ereklyék sorsa ismeretlen, bizonyára a bécsi császári kincsestárban őrzik az ereklyéket.

A pozsonyi klarisszák 1719-ben Budán zárdát alapítottak Szűz Mária és Boldog Margit tiszteletére (ez az épület és templom ma az Úri utca 49–51. számú épület). A templomban őrizték Margit karcsontjának egy darabját. 1730-ban a Margit-szigeten is építettek egy kis kápolnát, ahová szintén jutott egy ereklyedarab. Még néhány hitelesnek tűnő testereklye található Esztergomban, amelyeket 1855-ben Scitovszky János bíboros hercegprímás kapott a pozsonyi Erzsébet-apácáktól, a pannonhalmi monostortemplomba pedig Simor János hercegprímás ajándékaként jutott egy darab, végül a győri Orsolya-apácáknál is található testereklye Margit királylánytól.

A szepesi káptalan kincstárában is őriznek egy fejet úgy, mint Árpád-házi Boldog Margit ereklyéjét, de Némethy Lajos Esztergom-vízivárosi plébános, egyházmegyei könyvtáros és egyháztörténész szerint az semmiképpen nem lehet az övé, inkább az egyházban tisztelt sok „Szent Margit” egyikének ereklyéje lehet.

Tragikus események következtek a szerzetesrendek számára, amikor II. József császár 1782. március 2-án föloszlatta a rendeket. A klarisszák vagyonát is elkobozták és a kincstár tulajdona lett – köztük a díszes fejereklyetartó. A főnöknőnek és a vagyonkezelőnek esküt kellett tennie, hogy nem élnek „restrictio mentalis”-szal, semmit el nem rejtenek.

Ezután sokáig az forgott közszájon, hogy az ereklyék eltűntek, mindaddig, amíg Némethy Lajos kutatásai révén elő nem került egy leltár, amit Budán emelt ki. Eszerint a Budán fölhalmozott többi ereklyével együtt Boldog Margit testereklyéit is 1788. január 15-én kelt császári rendelet alapján 1789. április 11-én elhamvasztották.

A valóság azonban másképpen alakult, amit igazolni látszik egy, a pozsonyi levéltárból Jeszenák Gábor prépost-kanonok jóvoltából előkerült okmány. Ez nem más, mint Dankó József pozsonyi kőművesmester 1782. május 12-én kelt pótvégrendelete. Ebben leírja, hogy 1782. május 30-án a pozsonyi klarisszák főnöknője megbízta, hogy a kolostor kriptájában segéd nélkül ötlábnyira azon helytől, ahol Gyarmati Balassa Ilona főnöknő teteme nyugszik, tegyen szabaddá egy régi fülkét és tisztítsa ki. Ezt megtette, majd április 5-én ismét visszarendelte a főnöknő, miután örök hallgatást kért Dankótól. A kiürített fülkébe a főnöknő ereklyéket és egyházi felszereléseket tett, iratokkal és könyvekkel. Majd ezt Dankó befalazta, és a helyet vakolókanállal húzott három vonással jelölte meg. Mivel Boldog Margit koponyája különös tiszteletnek örvendett, azt is elrejthették. A többi kisebb ereklyét gróf Batthyány Franciska klarissza rendtársaival átvitte az Erzsébet-apácákhoz, ahová ők is átléptek.

Jeszenák Gábor véleménye szerint – ami logikusnak látszik – Boldog Margit ereklyéinek tetemes részét nem hamvasztották el, sem pedig a Batthyány grófok valamelyik birtokán nem rejtették el. Minden bizonnyal a fent említett kriptában találhatók. A pozsonyi klarissza zárdának három kriptája volt: egy a templom alatt, kettő a zárda alatt (itt az egyikbe fertőző betegségben elhunytakat temettek, a másikba apácákat).

A klarisszák által 1782. augusztus 12-én elhagyott zárdaépületbe 1784-ben a jogi akadémia, 1786-ban a gimnázium költözött be; utóbbi alkalommal átépítették az épületet. A bencések 1812-ben vették át a gimnázium vezetését, akkor ismét átalakították, majd 1853-ban úgyszintén. A kripták helyének körvonalai ekkor mosódhattak el anélkül, hogy megsemmisítették volna azokat.

Jeszenák prépost úr szerint (munkája 1936-ban jelent meg, a szentté avatási pörhöz) magyarországi körökben élénken él a vágy, hogy Árpád-házi Szent Margit teteme az illetékes szervek beleegyezésével visszakerüljön a róla elnevezett szigetre. „Hadd legyen ezen sziget ekként a Magyarország sűrűn látogatott zarándoklási helyévé, hogy ott megpróbáltatásai között vigasztalást és erősséget merítsen…”

Sajnos a föltárásra 70 év után sem került sor. Vagy azért, mert a szlovák egyházi köröket, történészeket nem érdekli a dolog, vagy felmérték azt, hogy olyan munka lenne, mintha tűt keresnének szénakazalban. Néhány hónapja – 2003-ban – fejezték be az épület restaurálását az egyetemi könyvtár céljaira.

Boldog Margit szentté avatására az első kísérletet 1726-ban V. Ince pápa tette – aki maga is a domonkos rendből emelkedett méltóságába –, amikor tudomására jutott a sok csodás imameghallgatás. A jegyzőkönyvet az ügyről föl is vették, ám abbamaradt az eljárás egészen a XVII. század közepéig. Később Ferrarius Zsigmond indította el újra, aki terjedelmes munkát írt Boldog Margitról. Mivel a korábban már fölvett jegyzőkönyvet sem Rómában, sem Avignonban nem találták, újra kellett kezdeni a kanonizációs eljárást, amelyet a rendi generális Antonin Sartori atyára bízott prokurátori minőségben. Közben megtekintették a pozsonyi klarisszáknál lévő Margit-ereklyéket, ott megtalálták a keresett jegyzőkönyv másolatát, és átadták Sartorinak. Sajnos az ügy mégis zátonyra futott, mert VIII. Orbán pápa 1642. június elején új szabályzatot adott ki a kanonizációt illetően. Így a S. Congregatio Rituum 1643. január 24-én új alapon történő vizsgálattal bízta meg az esztergomi érseket. Sartorit a rendi elöljáróság Németországba egy távoli kolostorba helyezte, a hercegprímás pedig politikai ügyekkel volt elfoglalva. Sartori ezért kilátástalannak látta az ügyet és elejtette. 1726-ban a domonkos generális mozgatta az eljárást, 1770-ben pedig a rend pesti zárdájának főnöke kezdte gyűjteni a bizonyítékokat. Végül Batthyány Ignác erdélyi püspök is minden követ megmozgatott, de az eljárás késett. Így a katolikus egyház egészen a második világháborúig boldogként tisztelte Margit királylányt. Ekkor – 1943. július 23-án – XII. Pius pápa equipollenter a szentek sorába iktatta (ilyen esetben nem tartanak ünnepséget a római Szent Péter-bazilikában). Itthon 1944 januárjában közös püspökkari körlevél hívta föl a hívek figyelmét az eseményre. Az ünnepi szentmise a Thököly úti domonkos templomban volt, amelyet Serédi Jusztinián bíboros érsek pontifikált.

Szent Margit azóta ismét „küldött” üzenetet. Nemrég a Demokrata hasábjain írtunk a Margit-szigeti ásatásokról. Válaszként levél érkezett Pozsonyból, amelyben közölték, hogy birtokukban van egy hitelesnek mondható Szent Margit-ereklye. A korábbiakban említett pozsonyi Szent Erzsébet-apácarend kolostora ispotályként, majd kórházként szolgált 1750-től egészen 1990-ig. Ide menekültek a klarissza apácák és ide menekítették becses tárgyaikat. 1946-ban a kórházat államosították és Országos Rákkutató és Gondozó intézményként szolgált 1990-ig. A kórházban 14 szerzetesnővér dolgozott mint ápolónő, és a negyedére csökkent klauzúrában laktak. 1952 augusztusában egy éjjel a pribékek megrohanták a klauzúrát és a nővéreket egy óra alatt elhurcolták. Szerény otthonukat feldúlták, és amire nem volt szükségük – szentképek, személyes tárgyak – az ablakon keresztül kidobálták a kolostorkertbe egy építési hulladékkupacra. Ezen a rakáson papírzacskóban, valamint fekete bársonyba bugyolálva találták az ereklyetartót és őrizték mostanáig.

Az ereklyetartó ellipszis alakú (85×75 mm) 19 mm magas szelence. A felső részén felfüggesztésre szolgáló karika van. A szelencében egy csodálatos barokk mestermunka található. Középen, tüllzacskóban van az ereklye és az egész aranysodrony fonaldísszel van díszítve, 40 db igazgyönggyel. A négy oldalon mintegy 4 mm széles, 25 mm hosszú körív alakú papírszalagon kézzel írott, nyomtatott nagybetűs szöveg olvasható: Beatae – Virginis – Margari – Bela: 4.P.F. A tetején kinyitható üveg van. Eredetisége mellett szól a hiteles lelőhely is. Az ereklye azóta Magyarországon van; aki eddig őrizte, úgy gondolta, hogy itt a helye.

Lehet, hogy ez az üzenet azt jelenti, Árpád-házi Szent Margit a róla elnevezett szigeten szeretne nyugodni mint magyar királylány és magyar szent. Talán valamikor érdeke lesz valakinek, hogy megkeresse a minden valószínűség szerint Pozsonyban rejtőző fejereklyét is.

A millennium évében a Margit-szigeti romok rekonstrukciós munkálatait hárommillió forinttal támogatták. A főváros maga vette kézbe a munkálatokat, így a pénz csupán a zárda környezetének rendbetételére volt elég, a többi elúszott. Pedig Szent Margit lakóhelye, a szigeti romok nemzetközi érdeklődésre tarthatnának számot, ha lenne mit bemutatni és nem kellene szégyenkezni miatta.