A hangulat mindig forró
A Demokrata legfrissebb száma szerdától, február elsejétől kapható az újságárusoknál.
Több mint egy évtizede vezeti az Újszínházat, ahol azóta kizárólag kortárs és klasszikus magyar szerzők darabjait mutatják be, sikerrel. Dörner György Kossuth-díjas magyar színművésszel, az Újszínház ügyvezető igazgatójával erről, valamint a szakma megosztottságáról beszélgettünk.
További témáinkból:
Új stratégia kell
Szemléletváltásra van szükség. Alkalmazkodással, csúcstechnológiával és naprakész tudással válaszolhatunk a klímaváltozás kihívásaira – mondta a Demokratának dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, akivel a magyar agrárium gyengeségeiről és esélyeiről, a szántás kártékonyságáról, valamint az egyetemi modellváltás eredményeiről beszélgettünk.
Ki és miért fél az akkugyártól?
Elszabadultak az indulatok Debrecenben a kínai CATL tervezett üzeme körül. Az ügyre a helyi ellenzék és aktivistáik is rárepültek, a közösségi médiában terjedő álhírektől megriadt helyiek pedig nem tudják, mit is gondoljanak a régió legnagyobb beruházásáról. Pedig a tények azt mutatják, hogy aggodalomra nincs ok.
Emelkedő nyugdíjak
A tavaly tavaszi választásokat megelőzően tizenhat részes sorozatban, hiteles adatsorok segítségével tekintettük át Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértővel a magyar gazdaság elmúlt évtizedének legfontosabb folyamatait. A fonalat most ismét fölvéve a saját jogú öregségi nyugdíjak reálértékének változását elemezzük, különös tekintettel azokra az aggodalmakra, amelyek a magas infláció miatt a nyugdíjak elértéktelenedésétől tartanak.
Mélyponton a spanyol szocialisták
A konzervatív vezetésű országokat támadja, a spanyol szocialisták bűnei felett azonban szemet huny az Európai Bizottság Hermann Tertsch, a spanyol VOX európai parlamenti képviselője szerint. Interjú.
Soha nem adja fel
Karrierjét másodszor szakította félbe betegség, de nem az a típus, aki feladja, az akadályok csak megerősítik. Klubot és országot váltott, Szekszárdról Sepsiszentgyörgyre igazolt, ahol újra otthonra lelt. Gereben Lívia kosárlabdázóval beszélgettünk a visszatérésről, a székely vendégszeretetről, Erdély hegyeiről és élete új kihívásairól.
