Mondj igazat, és betörik a fejed!

Mondj igazat, és betörik a fejed! Képletesen szólva így járt Orbán Viktor is, miután zárt körben vendégül látva néhány külföldi újságírót a világ, benne Ukrajna helyzetét elemezte. A kormányfő arról beszélt, hogy szerinte jelenleg Oroszország célja az, hogy „kormányozhatatlan ronccsá” változtassa Ukrajnát, és ez sikerült is. „Ukrajna most olyan, mint Afganisztán. Senki földje!” – idézte Orbán Viktort a The American Conservative jelen lévő újságírója. A kormányfő ehhez a beszámoló szerint egyebek mellett még hozzáfűzte azt is, hogy szerinte az idő Oroszország oldalán áll. Kijev persze azonnal ugrott az egyébként nem a nyilvánosságnak szánt és egyáltalán nem a provokáció szándékával elmondott mondatokra. Az ukrán külügyminisztérium elfogadhatatlannak és becsmérlőnek nevezte a kijelentést. Oleh Nyikolenko szóvivő szerint Magyarország szándékosan rombolja a magyar–ukrán kapcsolatokat, ezért bekérették az ukrajnai magyar nagykövetet is.

Ennél is messzebb ment az Orbán Viktorhoz a közösségi oldalán intézett durva üzenetében Dnyipro polgármestere. Borisz Filatov „ribancarcnak” nevezte a kormányfőt, majd úgy „ukránosan” odaszúrta, hogy a trianoni békeszerződés büntetés volt a magyarok bestiális történelmi viselkedéséért. Ezután az ukrán szélsőségesek toposzát megismételve becsmérelte a teljes magyar népet, mondván, az ukránok több ezer éve élnek a földjükön, és nem az Urálon túlról jöttek. A polgármester mindezek mellett szemétládának nevezte azokat, akik megbocsátanak a szovjeteknek és utódaiknak 1956-ért, és erkölcsi söpredéknek titulálta az Európai Unió, valamint a NATO „ernyője” alól mindenkinek a torkára taposókat. „Kifelé az ernyő alól, és három nap múlva elintézünk titeket” – fenyegetőzött Filatov.

Tudjuk, hogy az ember sokszor bántással viszonozza, ha szembesítik a fájó igazsággal, az ukrán vezetés azonban mára már vadászik a magyar politikusok mondataira, megnyilvánulásaira. Nemrégiben például Kijev abba látott bele revizionizmust és kérette be miatta az ukrajnai magyar nagykövetet, hogy Orbán Viktor a magyar–görög meccsen egy történelmi Magyarország-térképet ábrázoló sálban jelent meg. Korábban az ukrán külügyminiszter a Gazprommal kötött megállapodás miatt kelt ki magából. Dmitro Kuleba szerint Magyarország ezzel csapást mért a kétoldalú kapcsolatokra, majd azzal fenyegetett, hogy Ukrajna megfelelő választ fog adni. Kuleba a háború kitörése óta látványosan kerüli a találkozást magyar kollégájával, hogy aztán elmondhassa, Szijjártó Péter az egyetlen olyan külügyminisztere az uniónak, akivel nem beszélt 2022. február 24. óta. A kijevi nyilatkozatok fényében érthető, hogy Budapest sem nagyon keresi a kontaktust, egyértelmű baráti gesztus volt ugyanakkor Novák Katalin államfő látogatása az ukrán fővárosban.

A kapcsolatok javulására azonban nincs sok esély. Dmitro Kuleba egy év végi interjújában meg is mondta, hogy amíg Orbán Viktor hatalmon van, semmi sem fog változni a magyar–ukrán viszonyban. Mindezt azzal indokolta, hogy szerinte Orbán már oldalt választott, és ezzel nem lehet mit tenni. Még egyértelműbb volt Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó, aki egy zavaros magyarsággal írt bejegyzésében az európai család egyetlen problémás országának nevezte Magyarországot, amely szerinte „kannibál álláspontjával szégyenletesen megakadályoz bármilyen reakciót Oroszország rémtetteire Ukrajnában”.

A sort még folytathatnánk, de nincs értelme. A kijevi megnyilatkozásokból egyértelműen látszik, hogy az ukrán vezetés tudatosan építi Magyarország kapcsán az ellenségképet. Ebben nagy segítségére van a sajtó, így aztán nem meglepő, hogy az ukránok ma már Oroszország után Magyarországot tartják országuk legnagyobb ellenségének. Pedig csak arról van szó, hogy Budapest reálpolitikai alapon közelít a háború kérdéséhez, és mivel a nyugati fősodornak a moralitás mögött megbúvó cinizmusával ellentétben nem a végső győzelemben, az utolsó ukránig tartó öldöklésben, az értelmetlen pusztulásban, hanem a gyilkolás mielőbbi, akár kompromisszumok árán történő megállításában, a békében gondolkodik, így humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, fegyvert azonban nem szállít.

Álságos volna persze azt állítani, hogy a két ország viszonyát a háború rontotta meg. Budapest és Kijev kapcsolatai a nemzeti kisebbségek jogainak az európai értékekkel szembemenő szűkítése, a 2017-ben elfogadott, a kisebbségeket érintően jogtipró oktatási törvény és a magyar kormánynak a kárpátaljai magyarság melletti kiállása nyomán váltak feszültté. Magyarország úgy próbálja felhívni a problémára a nemzetközi közösség figyelmét, hogy 2017 óta ellenzi a NATO–Ukrajna Bizottság formális ülésének összehívását. Ukrajna azonban az oktatási után a nyelvtörvénnyel, majd legutóbb a kisebbségivel is bizonyította, hogy nem tér le a nemzet­állam építésének, az erőszakos ukránosításnak az útjáról. Egyesek, így Munkács polgármestere a háborúból is azt a tanulságot vonták le, hogy még tovább kell növelni a nyomást a kisebbségeken. Előbb a munkácsi várból tüntették el a turulszobrot, majd talapzatára ukrán címert helyeztek el, aztán leszedették mindenhonnan a magyar jelképeket, végül iskolaigazgatókat váltottak le. Az ukrán nacionalisták nem állnak le, és már a vereckei emlékművet bontanák le, mert birodalmi jelképet látnak benne.

De ha valaki mindebből nem értene, Dmitro Kuleba külügyminiszter egy nyilatkozatában is egyértelműsítette, a magyaroknak tudomásul kell venniük, hogy már nem lesz úgy, mint az oktatási törvény elfogadása előtt volt, nem lesz visszatérés a múltba. Magyarország azonban kiáll a kárpátaljai magyarok érdekei mellett, és mint Szijjártó Péter még 2017-ben kijelentette, ezeket semmiféle geopolitikai játszma oltárán nem hajlandó feláldozni.

Ukrajna lényegében már függetlenné válása óta a homogén nemzetállam építésén dolgozik. Előbb csendben, aztán az elmúlt közel húsz évben felbátorodva egyre durvábban. Kijev abból sem tanult, hogy részben éppen ez a politika, a nacionalizmus mind gátlástalanabb tombolása és az elhibázott nemzetépítés vezetett végső soron az ország pusztulásához. A háború közepette sem enyhül a nyomás a kisebbségeken, és a nacionalizmus megerősödése nem sok jót ígér a későbbiekre sem. A jelenlegi trendek folytatódása mellett a magyarság lassú elfogyása várható Kárpátalján, amit csak felgyorsíthat az egyre intenzívebben zajló lakosságcsere. Egyáltalán nem lehetnénk meglepve azon sem, ha a magát az európai demokrácia védőbástyájaként beállító, állig felfegyverzett Kijev a harcok számára kedvezőtlen alakulása esetén a kisebbségeken verné le frusztrációját. Ha pedig győz, akkor az önbizalma nő meg Kijevnek annyira, hogy nem tűr majd ellentmondást.

Főképp azok után, hogy a nyugati politikusok úgy adják alá a lovat, mint tette a minap Kijevben Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy az EU minden ha és de nélkül Ukrajna mellett áll, hiszen Ukrajna „közös értékeinkért, a nemzetközi jog tiszteletben tartásáért és a demokrácia elveiért harcol”, és ezért kell megnyernie ezt a háborút. No, ezek után mondja majd például bárki is a kijevi vezetésnek, hogy nem felkészült az uniós tagságra! A nemzeti kisebbségek jogaival az Európai Unió persze nem foglalkozik.

Kijev már most megmutatkozó ambíciói és agresszív, követelőző stílusa – Volodimir Zelenszkij legnagyobb támogatóit is számonkéri és kioktatja – még komoly problémákat okozhat a most Ukrajnát rózsaszín szemüvegen át látó és az ottani demokrácia helyzetéről a maguk számára irreális képet alkotó európai vezetőknek. Zelenszkij és csapata tudatosan túljátszva az áldozati szerepet, a nyugati fősodrú média asszisztálása mellett a szenvedéstörténetet felnagyítva lényegében árucikké téve úgy áll támogatói elé, hogy neki minden jár. Aztán ha nem is mindent, de a részben már mesterségesen kialakított morális közhangulatban sok mindent meg is kap.

Persze a támogatók is próbálnak ügyeskedni, elszabotálni a kérések egy részének teljesítését, ezért aztán Kijev a háború teremtette erkölcsi közegben durván számonkéri őket. Sokat mesélhetnének erről Berlinben, ahol szó nélkül tűrték, ahogy Zelenszkij elnök korábbi jó orosz kapcsolatai miatt támadta német kollégáját, és megalázó módon az indulás előtt vonta vissza a néhány európai kollégájával Kijevbe készülő Frank-Walter Steinmeier meghívását. Andrij Melnik nagykövet pedig hetente alázta meg a német vezetőket, „sértődött kenőmájasnak”, „hisztis gyereknek” nevezte Olaf Scholz kancellárt, amiért az említett eset után nem látogatott el egy ideig az ukrán fővárosba. De kapott Izraeltől Washingtonig Zelenszkijtől mindenki más is, ha nem úgy táncolt, ahogy Kijev fütyült. Az ukrán elnök felszólalt a G20-aktól a San Remó-i fesztiválig minden nemzetközi fórumon és rendezvényen. Egyedül a katari futball-vb döntőjén nem mondhatta el a szövegét, máshol nem mertek nemet mondani neki. Mindezek fényében nem meglepő, hogy Zelenszkij és csapata például nem kérte, hanem követelte a katonai támogatást és hisztérikusan kifakadt, ha késett a fegyverszállítás. Mert mint például a már említett Melnik nagykövet oktatta Scholzékat, a németeknek – és másoknak is – „átkozott kötelessége” segítenie Ukrajnán. Hát nem! Nincs tehát egyedül a Kijevtől kapott durvaságokkal a magyar kormány és vezetője, még ha Kulebáék céltábláján azért kiemelt helyet is foglal el Orbán Viktor.