Alkotmányos monarchia (nyílt levél a miniszterelnöknek)

Hajdu Szabolcs

Igen Mérsékelten Tisztelt Miniszterelnök Úr! A múlt éjjel csodálatos álmom volt, amit szeretnék Önnel, mint érintettel is megosztani!

2010-ben jártunk, a választások után, amikor is én követtem Önt a miniszterelnöki bársonyszékben. De ez a szék nagyon kopott volt a sok üléstől, ezért elhatároztam, hogy kicserélem egy új trónra. A parlament őszi ülésszaka meg is szavazta a tákolmányos anarchia megszüntetését, és az alkotmányos monarchia bevezetését. Így 90 év elteltével újra király uralkodott kis hazánkban, akit januárban meg is koronáztak a Duna vastag jegén.

Talán nem kell mondanom, hogy a király én lettem. De nagy bosszúságot okozott a szegényes ceremónia, amit a kifosztott államkincstár miatt sehogyan nem lehetett fényesebbé tenni. De a legnagyobb baj a nép sanyarú sorsa, szegénysége volt, akiknek a vérében-verejtékében elhízott burzsoá-bolsevikok fürödtek.

Ekkor elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább. Összehívtam az elmúlt 20 év valamennyi prominens parlamenti képviselőjét, miniszterelnökét, miniszterét és államtitkárát a parlament dísztermébe. Mindenki csak mobiltelefont és fürdőnadrágot (fürdőruhát) hozhatott magával. Amikor mindenki átöltözött, sorban lesétáltak a Duna-partra, ahol a nép egyszerű gyermekei kiosztották a jégcsákányokat. Önök pedig közös erővel feltörték a jeget a part mentén, és egymás után bemasíroztak a vízbe, telefonnal a kezükben. Csak azok jöhettek ki, akik visszaadták a nép, az ország elorzott vagyonát. És láss csodát! Estére megtelt az államkincstár….

Hajdu Szabolcs, alias 2. Mátyás, az igazságos

Utóirat az ÁVH-nak:

A „Hajdu Szabolcs” név fedőnév, kéretik az ilyen nevű személyeket nem háborgatni!

A miniszterelnök húsvét hétfője

Olvasónk küldte

Ezen a napon a miniszterelnök nagyot nyújtózott, majd frissen kiugrott az ágyból. Tudta, hogy ma fontos teendők várnak rá… Felöltözött, majd előkotorta a fiók mélyéről a tavalyról megmaradt Krasznaja Moszkva nevezetű locsolókölnijét. Majd a konyhában sertepertélő felesége elé állt. Elmondta kedvenc locsolóversét: „Kossuth téren jártam, nagy tömeget láttam, nem akart oszolni, szabad-e locsolni?”

Neje meghatódva két vörös csillaggal díszített pirostojással honorálta férje figyelmességét. A ház ura csókot lehelt „öregecskedő” felesége homlokára, majd beült páncélozott kormányzati járművébe.

– Irány Pápa! – adta ki az ukázt sofőrjének.

Hamarosan meg is érkeztek a patináns város lakótelepi negyedébe. Főhősünk frissen kipattant járművéből. Megnyugodott, hogy nem tudtak jöveteléről, így a tojások maradtak a kosarakban és fűvel kibélelt kis fészkecskékben… Gyors léptekkel besietett a házba. Becsöngetett a régen látott lakásba, majd hamarosan az anyja meglepett arca nézett vele szembe.

– Hát nem felejtettél el, édes fiam? – mondta az elérzékenyült asszony.

A miniszterelnök rövid ideig kotorászott a zsebében, majd elővette Krasznaja Moszkva nevezetű kölnijét, amit még Putyin barátjától kapott… Elmondta kedvenc versét, és bőséges áldásban részesítette a ledöbbent asszonyt. Az „illatok” okozta kábulatból fölocsúdva az asszony a kopottas kredenchez lépett, majd egy összehajtogatott ezrest emelt ki, és fia felé nyújtotta.

– Igazán nem kellett volna, mama! – mondta a fontos ember.

– De csak tedd el, fiam, enyhe volt a tél, megspóroltam a gázszámlából.

A fiatalember zsebébe csúsztatta a bankjegyet, majd gyors léptekkel a fekete autóhoz indult. Ahogy a város utcáin haladt, észrevette, hogy papírpénzt lobogtató locsoló gyerekek lepték el a várost. Ekkor kipattant a fejéből az „isteni szikra”. Ilyenkor több millió forint cserél gazdát, mi lenne ha megadóztatnánk? Rögtön tárcsázta pénzügyminiszterét, és utasította, hogy már keddre dolgozza ki a részleteket, hogy a parlament elé terjeszthessék a törvényjavaslatot.

Tetszett az ötlet mindenre kapható pénzügyminiszterének, de aggodalmának is hangot adott:

– Ezzel még jobban fog csökkenni a népszerűségünk.

– Majd valamit kitalálunk! – mondta a géniusz.

Hazafelé az autóban már ki is ötölt valamit: el fogjuk indítani a kormányzati locsolóprogramot. Nagyszabású húsvéti locsolást fogunk meghirdetni. Kivezényeljük a Kossuth térre az izraeli vízágyúkat és össznépi locsolóünnepet hirdetünk, Padödős locsolóbállal. A locsolásért járó honoráriumot pedig a Szadesz elnöke fogja összekalapolni, mert neki már úgyis mindegy… Az ország első embere elégedetten megdörzsölte tenyerét és a jól végzett munka tudatában belépett szemlőhegyi otthonába…

Van feltámadás!

Kercsó Alpár

Igen, tudom, húsvét után meglehetősen közhelyszerű és áthallásos a kinyilatkoztatás. Mégis, higgyük el bátran, s nem csupán azért, hogy évezredek óta bennünk szúként rágó halálfélelmünket enyhítsük, de azért is, hogy rövidke evilági létünk elviselhetőségébe reménykedhessünk. Felsejlik előttünk azon világ álomképe, melyről tudni véljük, hogy létezik, de melyről lassan már nem tudjuk elhinni, hogy számunkra is akad hely és friss levegő benne. Itthon nyakunkra tekeredett az ún. politika, beosont legintimebb perceinkbe, lakásunk legeldugottabb zugába, s nemcsak meghatározza minden percünket, de meg is keseríti azokat. Képletessé foszlott határainkon túl korbácsként sajdul hátunkon „vendéglátó” népek gyűlölete, s már Pilátus sem fékezi az anyaországból a pribékek újabb és újabb csapásra lendülő karját. Híres pesszimizmusunk szépen sarjad a tavaszi nappal, Európa szánakozva pillant időnként nihilizmussá terebélyesedő magyar lelkeire. Most talán mégis új rügy fakad. Szeretnénk azt hallani, látni, hogy béklyóink, jórészt önnön rozsdájuk által szétmarva, lehullanak. És újult erővel lobban fel a kikelet fénye, és kutyát nem érdekli a tőzsde esése, árfolyamok zuhanása, az állítólagos politikai instabilitás kockázata… A légzésünk felszabadulása a tét, s nem áhítozhat senki a biztos fulladásra caak azért, mert már ismeri a kötelet, mi légcsövét szorítja. Most a hóhér keze megremegni látszik, segítője hátrálni kezd a bitótól. Legalábbis nagyon szeretnénk, ha tényleg ez történne, s nem holmi kommunikációs maszlagnak lennénk most is, mint már annyiszor, bárgyú befogadói. Szeretnénk hinni, hogy a nyakunkra rajzolt hegek begyógyulnak, emlékük feloldódik a feledésbe, s együtt mondhatjuk, végre boldogan: van feltámadás! Nekünk és az országnak is. Tényleg olyan irreális vágy ez?

Hazudott Such György?

poros

MR1 Kossuth Rádió, a szavak ereje. Ez az új módi. Nem mintha lenne MR2 Kossuth Rádió is, de ne ragadjunk le túlzottan a részletekben. Az MR évtizedes, jól ismert, történelmi szignálját elvenni merészelő MR elnöke interjút adott a MN-nek, amelyben azt állította, hogy semmit nem tudott a MR udvarát, 2006. szeptemberében gyűjtőfogháznak használó rendőrségi túlkapásokról, verésekről, véres udvari macskakőről stb. Ezek szerint arról sem tudott a rádió vezetője, hogy a MR első emeleti ablakait behegesztette a rendőrség, hogy ne lehessen az udvarra látni. És valószínűleg nem az elnök adta ki azt az állítólagos elnöki utasítást sem, hogy fejvesztés terhe mellett nem szabad szólni senkinek az ügyről! Az igaz szavaknak tényleg ereje van!

MR1 bemondók

Az MR1 Kossuth Rádió saját hullámhosszán bemondókat keres. Such György elnöknek valahogy pótolnia kell a munkába lépése óta folyamatosan, csendben, visszhang nélkül kirúgott, nagy szakértelemmel rendelkező régi, megbízható munkatársakat. Nincs tisztességes ember, aki ne érezné hiányukat! Mára az MR1 Kossuth Rádió Krónikája a korábbi magas színvonalhoz képest felhígult, elbulvárosodott, értéktelenné vált. Raccsoló, pösze beszédű, állandóan bakizó munkatársakkal. Nyilvánvalóan ez volt a cél. Lezülleszteni az utolsó közszolgálati, még értéket képviselő Magyar Rádiót is! Jelentem Such Györgynek, mára ez sikerült! Tökéletes munkát végzett!

Egyhangúan támogatva sajnos mindhárom Fidesz által delegált kurátor által! És Such menetel továbbra is előre, mindenfajta ellenzéki tiltakozás nélkül, mintha minden a legnagyobb rendben lenne az MR háza táján!

Az állandó ismétlések már-már mulatságossá válnak. Gyakran előfordul, hogy az ismétlésben valamilyen rendezvényt hirdetnek, amely már réges-régen aktualitását vesztette. Új, értékes, archiválható műsor alig-alig készül. Vajon milyen, jelen korból való felvételhez fog nyúlni Such utóda, ahogy azt most az elnök teszi vígan, a jelenleg még gazdag archívumból?

Amit viszont Such rádiója a fent említett hirdetésében elfelejtett a munkába állás feltételéül szabni, hogy kizárólag csak raccsoló, pösze és bakizó munkatársakat alkalmaznak. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a Magyar Rádió több évtizedes történetében még soha nem fordult elő ennyi hibás, rossz beszédű, folyamatosan tévesztő munkatárs. Csak azt tudom feltételezni, hogy Such maga is beszédhibás és így kompenzálja magát az újonnan felvettekkel.

A Demszky 4-es metrója

Sajnálattal veszem tudomásul, hogy – amint az nyilvánvalóan minden normális ember számára mára már közhely -, a liberális vezetésű Budapest mára kialakult teljes csődjét, többek között Demszky hiányzó szakértelmén kívül, átgondolatlan, fedezet nélküli, az elfogadható árhoz képest, ötszörös áron megépíteni kívánt metróberuházása csak fokozza. Ugyanakkor az utóbbi évek kritikájában sorra elfelejtődik az a tény, hogy Demszky volt az, aki keresztbe tett az orosz államadósság fejében felajánlott orosz metró kivitelezésnek.

Hallani sem akart és a legélesebben tiltakozott még a felvetés ellen is! Vajon miért? Azért, hogy nehogy már 80 milliárd forintból meg lehessen építeni a vonalat, mint Spanyolországban, amikor az 510 milliárdba is kerülhet? És akkor mi lesz a holdudvarral? Mára persze ez a pénz is eltűnt, ami akkor bőven fedezte volna a 4-es metró „ingyenes” megépítését! Hasonló módon, ahogyan az ország vagyona! A liberál-bolsevik holdudvarnak adták át a mintegy 65 millió dolláros tartozás „kezelését.” Ők viszont olyan sikeresen kezelték, hogy nyomtalanul eltüntették azt.

Azt sem kérdezi meg Demszkytől soha senki, hogy a bizonyára tisztességes jövedelméből miből telik, saját állítása szerint, a március 15-i tojásdobálás utáni kabát tisztítás kifizetésén kívül, négy család eltartása mellett, ami nem kis költség manapság: lótartásra, három magyarországi és két horvátországi ingatlan megvásárlására és fenntartására, többszáz millió forint értékben? Hiszen amikor beült a főpolgármesteri székbe, egy kis budapesti lakással rendelkezett. Mint annyi más az évek során, ez sem téma a budapesti liberál-bolsevik sajtónak?

Kinek az érdeke Gyurcsány távozása?

Preiner Friderika

Gyurcsányra nem jellemző a lemondás, nem az a fajta, nem is olyan családból származik. Nem jellemző rá, hogy észrevenné: tehertétel, nyűg az országon. Egyesek szerint még küldetéstudata is van. Ő azt hiszi, hogy jót akar, csak nem érti meg a társadalom, nem érti meg az „istenadta” nép. Nem érik fel a választók ésszel a cselekedeteit. Haladjunk, haladjunk, ahogy szokta mondani. De mi ellenkezünk, és nem hagyjuk, hogy kibontakozzon belőle az igazi zseni. Ne is hagyjuk! Ennek ellenére bármi is történjék, ő hatalmon marad, ő teszi azt, amit eltervezett, még akkor is ha az ország teljesen belerokkan. „Csak” az országnak káros a tevékenysége? Szűkebb párttársai is veszítenek miatta. A választási rendszerünkből adódóan a párt felsőbb vezetői, a kormánytagok nem tudnak megbukni, hisz ők pártlistán mindenképp ott lesznek az új Parlamentben is. De a golyófogók úgy járnak, mint 1994-ben az MDF-s képviselők többsége, akik a pártjuk népszerűségvesztése miatt nem lettek újra képviselők. Mindenütt nyert akkor az MSZP, hisz mindenki az MDF ellen szavazott. Így lett Horn Gyulának kétharmados többsége. Most fordított lesz a helyzet, az MSZP-sek ellen fognak szavazni a választók. Ami nem baj, sőt kívánatos. Így háláljuk meg országlásukat. A miniszterelnököt ez nem fogja érdekelni, ő milliárdos, újra tagja lesz az Országháznak. De a nép által választott képviselők nem, ugrik a fizetés, a költségtérítés és még sok egyéb előny, amit most élveznek a választók bizalmából. Kérdés, ők meddig tűrik, hogy küldetéstudatú miniszterelnökük az ő kárukra vezesse az országot. Ők azok, akiknek a legelemibb érdekük Gyurcsány leváltása és elzavarása. De ez az ország érdeke is.

Kordondemokrácia

Magyarországi Jogsértettekért Egyesület

A mai magyar valóság a kormányzati arrogancia és erőszak valósága. Magyarország államformája a Kordondemokrácia. Nos most nem a „randalírozó csőcselék” erőszakosságáról szólok (ugye erőszak erőszakot szül, ne keverjük össze a kormány erőszakos akcióit a nép erőszakos reakciójával!), hanem azoknak az erőszakosságáról, akiknek egyetlen dolga lenne a nép szolgálata. Valamikor a nép szolgái nagyrészt a művelt arisztokráciából kerültek ki. Kulturált, több nyelven beszélő, a gyermekkori neveltetés által megszerzett „von Haus aus” intelligenciával rendelkező emberek voltak, Legfőbb sajátosságuk a nemzet iránti elkötelezettség volt. A kommunista 50 év azután a „munkás-paraszt” hatalom világa ezt kiirtotta. Műveletlen, rosszindulatú, aljas, hazug, és főleg nemzet-ellenes „nép-szolgák„ vették át a hatalmat csalásokkal, az ellenfelek egyszerű likvidálásával. A fortélyos félelem igazgatott helyettük. Nos ezek a szolgák, tudniillik a miniszterek, itt maradtak a nyakunkon 17 évvel azután, hogy az oroszok kivonultak. Minden változatlan.

Azaz mégsem. A helyzet annyival rosszabbodott, hogy ma már ezek – már maguk által is beismerten hazug csalók, akiket a nép nem arra hatalmazott fel, hogy csaljanak, hazudjanak és, hogy évekig ne csináljanak semmit – milliárdosokká váltak. A nép milliárdos szolgái! Micsoda paradoxon!!

Az egyik leggusztustalanabb figura ma ezek közül Veres János. a pénzügyminiszter (miniszter?), aki a fizikai erőszaktól sem riad vissza, Belefejel a kamerába, fellöki a riportert (arrogáns, erőszakos, agresszív, idegbeteg?), majd letagadja a nyilvánvalót (hazug, aljas, rosszindulatú). Megkockáztatom, hogy vezetői alkalmatlanságáról is tanúbizonyságot tett, mert a konfliktustűrő képessége nulla. Valószínűleg uralkodni sem tud magán, és attól tartva, hogy bever egyet a riporternek – kéri, hogy 5 méternél ne menjenek közelebb hozzá. (Persze attól még lerohanhatja a riportert!) Nos ezt a falusi kocsma szintjét megtestesítő „felsővezető” (és elnézést kérek a rendes csendben lerészegedő intelligens kocsmai uraktól) kezébe van letéve Magyarország pénzügyi jelene és jövője.

Felmerül a kérdés, hogy kiből is lehet miniszter Magyarországon? Kell hozzá szakértelem, megfelelő végzettség? Veres János végzetségét nem ismerem. Bár már kiderült a szocialista kordondemokrácia néhány felsőszintű „szolgájáról”, hogy azon kívül, hogy jó elvtárs, semmihez sem ért (mint régen). A szakértelem pedig tudtommal az tapasztalat függvénye. Ma a pénzügyminiszterséghez elegendő egy Tsz főkönyvelői tapasztalat, amivel Veres kétségkívül rendelkezik. A szolgálat azonban meghatározott emberi tulajdonságokat is megkövetel. pl. alázatot, tisztességet, igazmondást, a nemzet iránti elkötelezettséget, intelligenciát, és nem utolsósorban feddhetetlenséget és ezáltal példamutatást. Veres János rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal? Alázatos ember nem agresszív. Tisztességes ember nem vesz részt egy csalással hatalomra jutott kormány ámokfutásában és nem osztogat pénzt a családjának és a régi haveroknak a köz javaiból. Igazmondó ember nem tagadja le a nyilvánvalót, tudniillik, hogy szándékosan lökte el a riportert. A nemzet soha sem tapasztalt mértékű eladósítása, pedig, minden, csak nem felelős, nemzet iránti elkötelezettség. Egy intelligens, megfelelő IQ-val rendelkező miniszter, ugyanakkor, a népszavazást követően nem az agresszivitását demonstrálja, hanem lemond. Szükségeltetik még a nép szolgálatához a feddhetetlenség, persze nem csak a szolga személyében, hanem az egész pereputtyát beleértve, A szolgának példát kell mutatnia. Nem lehet például a gyereke maffiózó. (Vagy talán éppen a „példamutatás” által lesz azzá?)

Summa summárum, Veres alkalmatlan. Agresszív és faragatlan. El kell zavarni. Sajnos a kordondemokrácia ezt ma még nem teszi lehetővé, A népi bölcsesség azonban tudja, hogy a hazug embert gyorsan utol lehet érni.

U.i.: Sajnos a fentiek a többi kormánytagra is nagyrészt igazak. Legfőképp az ideggyenge miniszterelnökre.

Boldog feltámadást Magyarország!

Ungvári Csaba

Lezajlott a népszavazás és a hogyan várható volt, eredménye újabb konfliktusokat szült. A hithű kormányoldali szavazók a „károkat” a Fidesszel fizettetnék ki, és az egész nem másról, csak Orbán Viktor egyéni ambíciójáról szólt. A kormány rögtön sajnáltatni kezdte magát, és a forráshiányból adódó esetleges tragédiákat az „igen” szavazók nyakába kívánja varrni.

Közállapotunkat, a jelen helyzet korképét hűen tükrözik azok az sms-ek, melyek a TV2 Mokka című műsorában reggelente leadásra kerülnek. A képernyőn megjelent üzenetek már egy moderátor rostáján szűrődnek, el tudom képzelni milyen a többi. Színvonaluk valahol a Mónika show, és egy korabeli pártgyűlés elegyének nívóján mozog. A reggeli ráérők személyeskedéseket nem mellőzve csépelik egymást, és próbálják a saját igazukról meggyőzni a másikat. Hihetetlen hazugságok, féligazságok és ostobaságok áradata zúdul a képernyőre, szinte feldolgozhatatlan mennyiségben.

A kereskedelmi csatorna a szólás szabadságának engedelmeskedve pártállástól függetlenül engedi a virtuális késdobálást pusztán üzleti alapon. Persze mit várjon az ember, ha a meghívott reggeli vendégek, közéletünk jeles képviselői, „sztárok” jó része is, ha – közéletről, politikáról kell állást foglalni – hasonló színvonalúak mint az „üzizők”.

Minap éppen a Kossuth-díjas Koncz Zsuzsa. A felvezetőben stílszerűen a Sárga rózsa című slágerével hangolták a beszélgetést. A dal szövegének ismeretében kissé disszonáns volt az énekesnő véleménye Blaskó Péterről, aki nem vette át a díjat egy hazug embertől majd kifejtette, „amíg a városban rendszeresek a közlekedési dugók, ne mondja senki, hogy az országot tönkretették”. Nagy ívű eszmefuttatás, bár jellemzően ostoba leegyszerűsítés, igaz e csatorna nézőinek jelentős többségének véleményével cseng egybe.

Az 1% alatti gazdasági növekedés a munkanélküliség mértéke, az eladósodottság úgy látszik csak a jobboldalt aggasztja, míg emezeknek a tömött üzletek, a teletankolt autók egyelőre még kellő biztonságérzetet nyújtanak.

Az ATV sajtóklubjában négy mértékadó értelmiségink egyike, jelesül Mészáros, szintén Blaskó kapcsán arról sopánkodott: „szegény színházba járók ezek után már nem a színészt, hanem a politikai állásfoglalást tett embert fogják látni a színpadon”… Érdekes, ezt a felvetést Gálvölgyi, Kern, Farkasházy, Bajor vonatkozásában eddig még nem hallottam tőle.

Na, de hagyjuk is ezt, hiszen a fordított gondolkodással már régóta együtt élünk. Ráadásul azok, akik pont ezeknek a „megmondóembereknek” köszönhetően minden realitásérzéküket elvesztve, gondolkodás nélkül kerültek a félremagyarázatok forgatagába, sodródtak az ehhez hasonló álláspontokkal, mára már a gyűlöletig befolyásolt állapotba kerültek. A népszavazás körüli hisztéria is ezt bizonyította. De kik,és miért?

Egy részük a hatalmat kiszolgálók egyéni érdekekből, pozícióféltésből, valamint a „csendes többség”, akikkel elhitették egyéni boldogulásuk egyetlen gátja a kötözködő, békétlen jobboldal. Nem kellett mást tenni, mint a 2002-ig elért eredményeket elbagatelizálni, és nevetségessé tenni az azokban az években kibontakozó szolidaritást, az együvétartozás érzését, nemzetben való gondolkodást (rendszerváltozás óta addig ilyen erővel nem jelentkezett, mely azokban az esztendőkben forrta eggyé a jobboldalt) és elsilányítani az ilyen irányú törekvéseket. A legaljasabb az egészben az, hogy pont azokra az érzelmeikre építettek ezeknél a honfitársainknál, amelyek hiányában nem tudtak azonosulni ezzel a táborral, így az ellenérzéseket könnyű volt felkorbácsolni.

A cinizmus, az önzés, az „én” központúság, a pénz hatalma, a kivagyiság mára már oly méreteket öltött a politikán kívül a hétköznapokban is, elég kimenni az utcára, közlekedni a városban, betérni egy-egy szórakozóhelyre, és máris megtapasztalja az ember valamilyen formájában. Pedig ha nincsenek egyetemes fogalmak, normák, mindenki csak az egyéni érdekei alapján létezik, akkor soha nem lesz egységes a nemzet.

Szép dolog az egyén szabadsága, de ha nem társul hozzá kellő intellektus, akkor különböző szellemi, lelki és társadalmi különbségekből csak nagyobb ellentétek bontakoznak ki. Az nem lehet, hogy az intézményesített ateizmus, az anyag hatalma elnyomja és megsemmisítse azokat, akik képesek felülemelkedetten, szinte már keresztényi könyörületből elviselni ezt a borzalmas lelki toprongyot, amit a jelenlegi hatalom nyújt számára azokkal szemben, akiket láthatóan nem zavar ez a posvány. Amíg a hit teljes hiánya uralja lelküket, nem is lesznek képesek egy újfajta látásmódot, egy mélyebb belső világnézetet kialakítani. Mert a politikán , a számokon, a büdzsén, szavazatokon túli a valódi világ, de az bennünk él, mi formáljuk. S amíg nem közeledünk szellemiségben egymáshoz, addig csak 300 forintokról, ingyenélő egyetemistákról, pénzéhes orvosokról vitázhatunk kisstílűen.

Úgyhogy előre egy spirituálisabb jövő felé! Ebben bízhatunk. Addig is vigyázzunk magunkra, s gondoljunk arra, a lelkünket nem tudják elrabolni, privatizálni. Az bennünk él, és nem lehet pénzzé tenni!

Boldog Feltámadást Magyarország!

Világ bankárai egyesüljetek

Harangi Fülöp

A XX. század két nagy diktatúra halottainak a száma 125 millió, ebből 100 millió a kommunizmus, 25 millió a fasizmus áldozata. Markáns különbséget szoktak tenni a két nagy diktatúra között, holott mindkettő léte igazolására a másik létének veszélyét hozza fel. Kommunizmusra a kommunisták szerint az antifasiszta harc miatt van szükség, Hitler pedig a kommunizmus elleni harcot is zászlójára tűzte. Ha jól belegondolunk, nem nehéz észrevenni, hogy évszázadok óta tulajdonképpen egy diktatúráról van szó, ez pedig a pénz diktatúrája.

A XIX. századra a bankok már behálózták egész Európát, mindenhatóvá váltak, ők lettek a világ valódi urai. Európa, majd az Amerikai Egyesült Államok pénzforgalmának irányítása néhány ember kezébe került, akik létrehozták a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot. A történelmi események tanúsága szerint a bankok többnyire mindazokat a folyamatokat támogatták, melyek a fennálló keresztény, konzervatív társadalmi rend felbomlásához vezettek.

Lenin szerint: csak a proletariátus képes arra, hogy vezesse az egész emberiséget, hogy mindenkinek megmondja, mit hogyan csináljon és gondoljon. Ma ugyanezt teszi a Világbank, ugyanis ők azt gondolják, hogy egyedül ők képesek arra, hogy megmondják mekkora legyen hazánk lakossága vagy mekkora paradicsomok teremjenek.

Hiába, hogy a kommunista kormányzás eredményeként kerültünk a Világbank adósságcsapdájába, a diktatúra áldozataira való emlékezésünk néhány furcsaságot rejt magába. A fasizmus rövidebb ideig tartott, kevesebb áldozata volt, a legtöbb országban szerencsére véget ért, a bűnösök nemzeti és nemzetközi perek eredményeként elnyerték méltó büntetésüket. A kommunista diktatúra még több országban fennáll, négyszer annyi áldozata volt, mint a fasizmusnak, de a kommunista bűnelkövetőknek nálunk a haja szála se görbült meg.

A kommunizmus fekete könyvét a kelet-európai országok közül nem nálunk adták ki elsőként. A németek és a lengyelek kiegészítették hazai vonatkozásokkal, nálunk ez elmaradt. Felháborítóan csekély terjedelemben foglalkozik a könyv 56-tal, meg se említi például a kitelepítéseket.

Úgy tűnik napjainkban még mindig az egykori diktátorok akarják megmondani, mire és hogyan emlékezzünk. Egyre többen hangoztatják, hogy a forradalom a baloldali értelmiség kezdeményezésére robbant ki. A Terror Házát és a Történelmi Intézetet folyamatosan támadják, viszont évszázados elnyomóinkat, a Habsburgokat kutató intézetre évente 230 milliót fordítanak. Mansfeld Péter szobrának felállítására gyűjtést kellett szervezni, míg a hazaáruló Görgeynek szobra áll Budapesten. Az 56-os múzeum az egykori forradalmár magánkezdeményezésére és magánpénzéből jött létre.

A kommunista diktátorok még átnevelő táborokban végezték az agymosást, mára azonban ügyesebbé váltak: a pénzoligarchia birtokában lévő kereskedelmi tévék bigbrotherjei és egyéb műsorai olyan észrevétlenül teszik ezt meg, hogy az áldozatoknak már eszük ágában sincs fellépni elnyomóik ellen.

Aki a saját borát issza

Szelei István

Nagyapámat (94 éves) a múltkor megkérdezte az orvos: „Szelei bácsi, mi a hosszú élet titka?„ Ő ezt felelte: „Mindig a saját boromat ittam.”

Valóban. Ebben a mondatban rendkívüli mélység van. A papa ugyanis világéletében olyan parasztember volt, aki nemcsak hogy a saját borát itta, de a saját zöldségét, gyümölcsét stb. ette, s egyáltalán, ő soha nem a másénak akart megfelelni, hanem a magáénak.

Ő ösztönösen, szavak nélkül bírta, s bírja azt a bölcsességet, hogy az önzőség mindig a másnak való megfelelésből fakad. Önmagadnak, ha maradéktalanul megfelelsz, önző már nem tudsz lenni – hisz akkor megtetted, amit meg kellett tenned. Eme dolgokat, persze gyakran éppúgy összekeverjük, mint amikor a szenvtelenséget összemossuk a közönnyel – avagy az együttérzés cselekvő intimitását, a részrehajlás dermesztő durvaságával. A kettő azonban épp ellentéte egymásnak, csak akinek „nincs szeme” az nem látja, s „akinek nincs füle”, az nem hallja meg a különbséget.

A papa, ha kér valaki, ad, minden elvárás nélkül. A maszlagot viszont mindig leválasztja a valóságtól – ösztönösen. Ebben pedig te meg nem gátolhatod, mert rögtön tetten ér. Soha nem a pénzért termelte a zöldséget – de a pénzért vitte a piacra. Keze alatt, és szeme előtt „megszemélyesültek” az eszközök, a növények és az állatok. Szakrális léte mindig is ebben volt – anélkül, hogy történeteket mesélt volna minderről.

Ő még most is a saját borát issza, s ezért maradt meg bizonyságban. Bizonysága pedig tiszteletben, hisz mindenki érzi: munkája mindig áldozat volt. Nem másért, önmagáért, a munkáért.

Egy piacra járó parasztembertől számos önmagát, és környezetét pusztító hamis kalmár és politikus is megtanulhatná, mi a hosszú élet titka.