A környezetvédelmi államtitkár a Demokratának elmondta: a kisvárosra zúduló özönvíz oka a nagymennyiségű csapadék mellett elsősorban az M30-as autópálya szabálytalanul épült szelvénye volt, amely kínai nagyfalként útját állta a Bódvának és felduzzasztotta a vizet. A Sajó árterének feltöltése is jelentős szerepet játszott a tragédiában, a nagyvízi mederben lévő nagyáruházak, pedig legalább 5–6 centiméterrel magasabb vízállást idéztek elő Felsőzsolcán. A szabálytalan és korrupciógyanús építkezések együttes hatásai miatt a kisvárosnak közel kilencven százalékát elmosta a víz. Illés hangsúlyozta, az ártérben épült hatalmas profittal bíró multinacionális cégek hozzájárulhatnának árvízvédelmi rendszer kialakításához, mert a gát, amelyet az egyik áruház köré vontak, látszatintézkedés csupán. A legsürgősebb feladatként az M30-as szóban forgó részének átépítését említette, ez a munkálat egymilliárd forintos költséggel jár. Felsőzsolcától tizenöt–húsz kilométerre nyolc záportározóra van szükség, ezek kialakítása négy–öt milliárd forintra tehető.

A bejáráson az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség új vezetője, Kopácsi Éva vett részt, elődje Pintér István, aznap vette át Budapesten a felmondó levelét. A miskolci székhelyű hatóságnál átfogó vizsgálat indult, amely túlmutat a botrányos ártéri építkezéseken és kiterjed az összes zűrös ügyre, felülvizsgálják a szervezet gazdálkodását, és nem hunynak szemet a BÉM (BÉM Borsodi Érc, Ásvány- és Nyersanyag Feldolgozó Mű) környezetszennyező tevékenysége felett.

A nagyvízi meder feltöltése is szabálytalanul zajlott, az egyik áruház építési telkét termőfölddel töltötték fel, ám az államtitkár most mintavételt követel, hiszen könnyen lehet, veszélyes hulladékot is hordtak ide. A közelmúltban nagy port kavart egy újabb építési engedély, amelyet az árvíz idején hagyott jóvá a miskolci önkormányzat a Sajó nagyvízi medrében. Ezt a vízügyi hatóság visszavonja, a felsőzsolcai önkormányzat fellebbezett ellene, Káli Sándor, Miskolc polgármestere, pedig a botrányos visszhang után bejelentette, hogy az építési osztálynál kezdeményezi az engedély visszavonását.

„Melegen ajánlom, a miskolci önkormányzatnak, hogy ezt tegyék az itt élő emberek érdekében” jelentette ki Illés Zoltán. Az autópályán fél éven belül már átereszek lesznek, ám ha hamarabb, például ősszel újabb árhullám érkezik, nincs mese, a pályaszelvényt meg kell bontani, a lakosságot kell védeni a beruházás helyett–jelentette ki az államtitkár a Sajó és a Bódva találkozási pontjánál.

Juhári Andrea