Terebélyesedik a korrupciós botrány, egyre több uniós törvényhozó neve kerül szóba – ezzel a címmel jelentetett meg cikket a Politico című hírportál. Azt írják: az új nevek egy, a birtokukba jutott – Andrea Cozzolino EP-képviselő letartóztatására kiadott – nemzetközi elfogatóparancsban merültek fel. A dokumentum szerint Maria Arena és Alessandra Moretti egy „négyes szövetség” tagjai voltak, Cozzolinóval és Marc Tarabella belga EP-képviselővel, akit szintén a múlt héten tartóztattak le.

Hirdetés

Azt írják: mind a négyüket Pier Antonio Panzeri volt olasz EP-képviselő irányította, aki azóta vádalkut kötött a belga ügyészekkel.

Tarabellával és Cozzolinóval ellentétben a belga rendőrség egyelőre nem kérte az Európai Parlamentet arra, hogy függessze fel Arena és Moretti mentelmi jogát, így eljárás sem indulhat ellenük. Arena egyébként a múlt hónapban lemondott az EP emberi jogi albizottságának vezetéséről, ahol elődje a poszton maga Panzeri volt. Moretti tagadja az elfogatóparancsban állítottakat, Arena nem nyilatkozott.

A több baloldali magyar képviselővel is szoros kapcsolatot ápoló, azóta előzetes letartóztatásba került Marc Tarabella is tagadja a vádakat.

A belga baloldali képviselő a rendőrség gyanúja szerint 140 ezer eurót, csaknem hatvanmillió forint kenőpénzt fogadott el.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk