Az Európai Ügyészség vizsgálatának középpontjában Stefania Zambelli négy olaszországi asszisztense áll. A nyomozás eddigi eredményéről az ügyészség közleményben számolt be, amelyben azt írták:

Hirdetés

„A négy alkalmazott nem, vagy csak részben végezte a feladatköréhez kapcsolódó tevékenységeket, és hamisan dokumentálták azt az Európai Parlament felé.”

A közleményből az is kiderült, hogy Zambelli „közeli rokonságban áll” az általa felvett négy ember közül legalább az egyikkel, és maga is közvetlen hasznot húzott a csalásból – ismerteti a közmédia hírportálja.

Az olasz képviselő a Facebookon közzétett nyilatkozatában úgy védekezett:

„Szeretnék rámutatni arra, hogy sem én, sem munkatársaim nem követtek el semmi illegálisat. Munkánkat mindig is az intézményekkel és a kollektívával szembeni maximális lojalitás és átláthatóság jellemezte.”

Az Európai Ügyészség szóvivője szerint Zambelli ügye független az EP-t felforgató Katar-gate-től. Mivel az olasz képviselő vizsgálata egy különálló EP-botrány része, az olasz törvények értelmében nem volt szükség a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Vádemelés egyelőre nem történt.

Az olasz politikus először a Liga párt által jutott az Európai Parlamentbe, ahol az Identitás és Demokrácia csoport tagja, valamint a parlament foglalkoztatási bizottságának munkájában is részt vesz. Pályafutása nagy részét a helyi politikában töltötte a lombardiai Saló városában, ahol alpolgármester volt, nemrég pedig sikertelenül pályázott arra, hogy a lombardiai regionális tanács tagja legyen.

A hirado.hu cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk