Együtt a természetért: a mezőcsáti Hörcsikesen lévő madártelep története
Kék vércsék erdeje
Van egy táj, amit Borsodi-Mezőségnek neveznek, de a helyiek leginkább Kis-Hortobágyként emlegetik. A Hortobággyal átellenben, a Tisza jobb partján terül el. Egyik meghatározó települése Mezőcsát, amelyhez jelentős gyepterületek tartoznak ma is. A város egyik dűlője a Hörcsikes, amely a korábban nagy számban itt élő ürgéről, helyi nevén hörcsikről kapta a nevét. Van itt azonban több más figyelemre méltó állat is, ezek közül az egyik a fokozottan védett, 500 ezer forint eszmei értékű kék vércse.
A madárbarátok körében közismert, hogy a kék vércse szívesen költ telepesen, a vetési varjú kolóniáihoz csatlakozva, leginkább olyan helyeken, amelyeket extenzíven legeltetett gyepek, művelt szántók vesznek körbe. A sólyomalkatúak nem építenek fészket, a más madarakét foglalják el. Így tesznek a közéjük tartozó kék vércsék is: költésük kezdetét a varjúfiókák kirepülése környékére időzítik, amikor a varjak még a telepen tartózkodnak, és zajos tömegük kitűnő védelmet nyújt nekik a szárnyas és szőrmés ragadozók ellen, de már birtokba tudják venni a fiókák szétmászkálása után gazda nélkül maradt fészkeket.
A gyepterületek csökkenése, a kemikáliák intenzív használata a szántókon a hagyományos mezőgazdasági tevékenységekhez kötődő sok más fajon kívül a kék vércse kárpát-medencei állományának is ártott. Ezért minden megmaradt költőtelep egy-egy drágakő a természetvédők szemében. Ráadásul egy-egy ilyen „lakótelep” a pusztában más, értékes madárfajok számára is vonzó; a vörös vércse, szalakóta, búbos banka, kis őrgébics, erdei fülesbagoly, kuvik, füles kuvik gyakran szintén itt telepszik meg, ha alkalmas fészkelőhelyet talál.
Egy ilyen telep található a Mezőcsáton lévő Hörcsikesen, a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet határa mentén fekvő három kis erdőben, de már a védett területen kívül. Kialakulásának éve nem ismert, de a vércséknek is otthont adó erdő 50-100 éves akácfaállománya sok évtizedes múltat sejtet. Az erdők hosszú ideig szolgálták az itt élő embert szárnyékerdőként, árnyas delelőhelyet biztosítva a helyi gazdák, majd a termelőszövetkezet legelő állatainak. A rendszerváltás követő évek termőföld-privatizációs folyamata során magánkézbe kerültek. Kettőnek a tulajdonosa Szabó Dániel 75. életévét taposó mezőcsáti lakos lett, aki koránál fogva jószággal már nem foglalkozott, így az eredeti funkció megtartása nem jöhetett szóba.
Az akác kiváló tűzifát ad, ezért felmerült a kitermelés veszélye is, mivel az erdészeti hatóság az erdőt a kora miatt véghasználatra jelölte ki. Az erdőket és a környező földeket korábban használó termelőszövetkezet vezetése kapcsolatot tartott a tájvédelmi körzet személyzetével, így tisztában volt az erdő és benne a kékvércse-telep természetvédelmi értékével, ezért értesülve a veszélyről, tájékoztatta a természetvédőket. Segítettek felvenni a kapcsolatot a tulajdonossal, aki pozitívan állt a dologhoz és felajánlotta, hogy a faanyag értékéért cserébe természetvédelmi tulajdonba adja az erdőket.
A nemzeti park munkatársai azt hitték, révbe értek. Pedig csak ekkor kezdődött a neheze. Kiderült, hogy mivel a terület nem védett, nincs jogszabályi alapja a magyar állam tulajdonába, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe történő vásárlásnak, illetve ha ezt az akadályt sikerülne is elhárítani, jönne a következő: mivel nem szerepelt az igazgatóság rövid távú terveiben ez az adásvétel, az anyagi fedezete sincsen meg. Az eladó viszont sürgetett, gyorsan kellett a pénz; a természetvédők rémálmaiban már láncfűrészes emberek jelentek meg.
Gyorsan kellett hát cselekedni. Más megoldást kerestek és találtak a szakemberek, köszönhetően végül a nemzeti parki igazgatóság szakmai együttműködő partnerének, a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítványnak. Amely szervezet az akkor érvényes jogszabályok alapján jogosult volt termőföld és erdő vásárlására, és a Bajor Madárvédelmi Egyesület tagjai körében folytatott gyűjtés eredményeképpen a vételár is rendelkezésre állt. 1997-ben megtörtént az adásvétel. Életre szóló élmény volt ennek során elbeszélgetni az eladóval a régi időkről és megtapasztalni, hogy milyen figyelemmel voltak a vidéki emberek az őket körülvevő természeti környezetre, mennyi ismeretet gyűjtöttek az abban élő állat- és növényvilágról. Kiderült, hogy maga az eladó legalább annyira sajnálta volna valamely fanyűvő vállalkozásnak eladni az akácost, mint a természetvédők.
Az adásvételt követően a telep életét korábban is nyomon követő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bükki helyi csoportja vállalta, hogy ellátja az ott adódó madárvédelmi teendőket. Sajnos, az országos tendenciát követve, itt is jelentősen csökkent a természetes fészket rakó vetési varjak száma, több mint egy évtizedre el is tűntek az erdőből. A madárbarátok így költőtálcákat és -ládákat helyeztek ki a kék vércséknek a telep megmaradása érdekében. Rendszeresen felmérték a költő állományt, a vonulások kutatása céljából gyűrűvel látták el a fiatal madarakat. A telep létszáma azonban csak lassan növekedett. Nagyobb gyarapodás A kék vércse védelme a Pannon régióban elnevezésű LIFE projekt (LIFE05 NAT/H/000122) végrehajtása és más célzott védelmi intézkedések során következett be. A korábbi tapasztalatokra alapozva, miszerint a kék vércse a zárt költőládákat kedveli, nagy számban helyeztek ki ilyeneket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület aktivistái mind a megvásárolt, mind a más tulajdonoshoz tartozó közeli szárnyékerdőkben.
A közalapítvány a telep környéki gyepeket is megvásárolta, és helyi gazdák bevonásával gondoskodott a kék vércse számára optimális hasznosításukról. Ennek érdekében juhokat legeltetnek e területeken, hogy a vércse állandóan megtalálja az ideális rövid füvű táplálkozóhelyet. Sok helyi gazdálkodó lépett be az agrár-környezetgazdálkodási programba, a csomagokban előírt intézkedések végrehajtása szintén kedvezően hatott sok védett faj, így a kék vércse állományára is. Mindez azt eredményezte, hogy a kék vércse fajmegőrzési tervében publikált 2017-es elterjedési adatok szerint abban az évben itt volt hazánkban a legnagyobb telep.
Pontosabb képet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság adatközlése alapján alkothatunk. Eszerint az 1100-1300 pár körül mozgó hazai kékvércse-állomány 10-15 százaléka él itt. 2022-ben folytatódott a pozitív tendencia, már 90 pár költött a három erdőfoltban. Az elmúlt 14 évben az alábbi költési adatokat rögzítették a nemzeti park munkatársai:
Mindez nem valósulhatott volna meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Tiszatáj Közalapítvány és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai és aktivistái, valamint a helyi gazdák összefogása nélkül.
Amennyiben a cikk felkeltette érdeklődését és meg kíván ismerkedni a kékvércse-telep életével, első lépésként a Bükki Nemzeti Park igazgatóságával vegye fel a kapcsolatot. Kérjük, legyen figyelemmel arra, hogy fokozottan védett fajról van szó, amelynek zavarása tilos, mivel a költés sikertelenségéhez vezethet!
