Ígéretes önkormányzati lépések a javuló vízhálózatokért
Átütő sikerrel indult és megyéken ívelt át a Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. Somogy megyei polgármesterekkel tartott találkozójának partnerségre és felelős vízgazdálkodásra ösztönző kezdeményezése. Az eddigi években gyakorlatilag teljesen passzív önkormányzatok – érzékelve a DRV életében bekövetkezett pozitív irányú változásokat – a tavaly novemberi felhívás után, idén kiugróan magas számban jelezték a társaság felé együttműködési szándékukat.
Míg az elmúlt években az eszközhasználati díjakból a 138 Somogy megyei önkormányzatból is csupán 23 forgatott vissza a víziközmű rendszerek karbantartására, addig idén, a DRV szolgáltatási területén található több mint 200 önkormányzatból csaknem 110 nyilatkozott írásban, hogy forrásaikat fejlesztésekre és karbantartásra fogják felhasználni. A felelősen gondolkodó önkormányzatok ezzel hatalmas lépést tettek a jövőre vonatkozó, mérsékeltebb áremelkedés feltételeinek megteremtéséhez.
A DRV, az ország elsőszámú víziközmű szolgáltatójaként reméli, hogy az említett 110 önkormányzattal most formálódó szorosabb partnerség a jövőben példaértékű lesz, és ösztönző hatással bír a többi település vezetői számára is.
Mint ismeretes, Winkler Tamás, a DRV Zrt. vezérigazgatója a tavaly november közepén tartott Somogy megyei polgármesterek és jegyzők siófoki találkozóján, arra kérte az önkormányzatok vezetőit, hogy a vízminőség javítása, a biztonságos vízszolgáltatás növelése, valamint a vízdíjak emelkedésének mérséklése, és ezzel együtt a fogyasztói elégedettség növelése érdekében az eddigieknél többet fordítsanak a helyi víziközművek fejlesztésére.