Petőfi huszonhat évet kapott a sorstól

– Petőfi Sándor nagyon fiatalon halt meg, de rövid élete alatt közel ezer verset írt. Minden összesűrűsödött abba a huszonhat évbe?

– Kicsit kevesebbet írt ezernél, de valóban hatalmas életműről beszélhetünk. Különösen, ha tudjuk, hogy a versek mellett regényt, drámát, elbeszélő költeményt, vígeposzt is alkotott. Valamint lapot szerkesztett, és írt publicisztikákat is. Sőt, regényeket fordított, többségében angolból. Levelezéseiről már nem is beszélek. Szinte nem tudok olyan irodalmi műfajt mondani, amelyet ez az alig több mint huszonhat évet élt fiatalember ne gyakorolt volna valamilyen módon.

– Volt-e ennek a munkásságnak valamilyen öröklött alapja? Csinált-e valami hasonlót bárki Petőfi felmenői közül?

– Mai tudomásunk szerint nem. Ismerjük a költő családfáját, tudjuk, hogy édesapja, Petrovics István elmagyarosodott tót ember volt. A költő édesanyja eredetileg cselédlány volt, az apja pedig hentes és mészáros, aki aztán kocsmáros is lett, sőt szállásadással is foglalkozott. Irodalommal, művészettel viszont nemigen.

– Hol tanult Petőfi?

– Sokat költözött a Petrovics család, ez is szerepet játszott abban, hogy Petőfi Sándor tíz iskolában is megfordult ifjonti éveiben. Tanult például Aszódon, Pesten, Sopronban katonáskodott, és így tovább. Kevesen tudják, hogy a fiatal Petőfi összesen hatezer kilométert tett meg vándorútjai során úgy, hogy nem lépte át az akkori Magyarország határát. Megfordult mindenütt, Székelyföldtől Pozsonyig. Gyalogolt vagy szekéren utazott, élményeit, észrevételeit úti jegyzeteiben, leveleiben rögzítette. Ma elképzelhetetlen lenne, hogy valaki hasonló körülmények között hatezer kilométert vándoroljon az országon belül.

– Valamiféle kényszer vagy egyszerűen csak a kíváncsiság hajtotta ezeken a vándorutakon?

– Kíváncsisága, végtelen megismerésvágya is. Térben és időben sem viselte el a korlátokat, mint ahogy maga a zsenialitás sem viseli a korlátokat. Volt, hogy praktikus okokból tett meg hosszú utakat, így gyalogolt el például Debrecenből Pestre, és ezért járt többször Erdélyben is. Leggyakrabban viszont pusztán a megismerésvágy bizsergett a lelkében, mindenképpen látni akart egyes tájakat, városokat. Például Kolozsvárt. A másik, szintén a megismerésvággyal kapcsolatos érdekesség nála, hogy Az Alföld című gyönyörű versében a rónát magasztalja, mondván, a hegyekkel szemben az az ő világa. De aztán eljutott a Kárpátok bérceire is, akkor pedig azokat is a szívébe zárta. Számára Magyarország a világ teljességét jelentette. Mondván, neki nem kell kilépnie az országból ahhoz, hogy láthassa az egész világot.

– Keveset élt, de ahhoz, hogy ezeket az élményeket azon a színvonalon dolgozza fel, amelyekről a versei is tanúskodnak, különleges képesség kellett. Honnan jött ez? Rendkívüli megfigyelőkészség vagy a szellem kivételes koncentrációja?

– Zsenialitás kellett hozzá. Amikor segédszerkesztő lett, nappal végezte a munkáját a lapnál, éjszaka írta a verseit. Nem ismerte a munkaidő fogalmát. A János vitézt, igaz, több részletben, de nagyjából hat nap és hat éjszaka alatt írta meg. Előfordult az is, hogy két hét alatt fordított le egy angol regényt.

– A magyar társadalom Petőfit a forradalom költőjeként ismeri. Meg lehet változtatni ezt a tudatunkban rögzült képet?

– Bizonyos kérdéseket lenne érdemes megváltoztatni. Tematikájukat tekintve ugyanis három nagy csoportra lehet osztani Petőfi műveit: szabadság, szerelem, magyarság. De ha azt mondjuk, hogy táj, akkor látnunk kell, hogy Petőfi e téren is a legnagyobb költőink egyike. Ha azt mondjuk népdal, akkor tudni kell, hogy senki nem írt olyan szép népdalszerű költeményeket, mint ő. Ha azt mondjuk, szerelmi líra, akkor Petőfi Sándor juthat az eszünkbe. És ha arról van szó, hogy 1848. március 15., akkor is az ő személye kötődik a forradalmi radikalizmushoz, ezért a későbbiekben több politikai kurzus a zászlajára tűzhette valamilyen formában. Reményik Sándor erdélyi költő például azt mondta 1923-ban a centenárium alkalmából, hogy Petőfi a mi vezérünk. Mert a Trianonban elszakított Erdélyben joggal érezhették úgy a kisebbségi létbe szorulás okán, hogy Petőfi szabadságszeretete az egyetlen, ami utat mutat nekik. Majd jöttek a kommunisták 1945 után, és ők is felhasználták Petőfit. Nekik a nép fiára volt szükségük, a Feltámadott a tenger költőjére. Filmeket készítettek arról a népi radikális Petőfiről, aki harcol az arisztokraták és az elnyomás ellen, és aki mint a nép gyermeke, fel akarja emelni a népet. Állandóan eszmei, ideológiai köntösöket aggattak a költőre. Azért is nehéz az abszolút világos Petőfi-kép megteremtése, mert kezdetektől fogva ez történt vele. Akár pozitív előjellel is. Jelenlegi tudomásunk szerint 1849-ben meghalt a költő. És következett a bosszúhadjáratairól, elnyomásáról híres Bach-korszak, amikor senki sem merészelt írni és beszélni Petőfiről. De a nagy költőbarát, Tompa Mihály igen. És Arany János is állandóan utalásokat tett rá lírájában, már 1851–1852-től fogva, folyamatosan.

– Milyen volt a kapcsolat Petőfi és Arany között?

– Amikor először találkoztak, megölelték egymást, és meglepő módon szakmai kérdésekről kezdtek beszélgetni. Rövid idő alatt kiderült, hogy alkotói módszerük eltérő. Petőfi egy lendülettel, javítás nélkül írt, míg Aranyra az volt a jellemző, hogy kéziratait addig csiszolta, amíg tökéletesnek nem találta őket. Ha ránézünk egy Petőfi- vagy Arany-kéziratra, ez azonnal nyilvánvalóvá lesz. Arany a tökéletességet kereste, Petőfi viszont a zseni lendületével alkotott. Visszatérve az előző kérdésre, Petőfi nem sajátítható ki, nemzeti radikalizmusát viszont sokan sokféleképpen felhasználták. A magyar szellemtörténetben, sőt a hazai társadalomtudományban is ez történt a XX. század elején. A polgári radikálisok is visszanyúltak hozzá, de a nemzeti konzervatívok is felfedezték benne a lehetőséget, vagyis annyira zseniálisak mindazok a gondolatok, amelyek Petőfi költeményeiben rejlenek, hogy sokféleképpen lehet használni őket.

– Miként találta meg rendkívül kifejező, plasztikus szókapcsolatait, képeit? Ehhez elvileg jóval nagyobb alkotói tapasztalat kellett volna…

– A zseni nem keresgél, a zseni talál. A Mi a szerelem? című versében például azt az egy évet beszéli el, amit a Szendrey Júliával való megismerkedésétől számítva a nászútig töltött. Tudjátok, mi a szerelem?, kérdezte barátait, majd meg is válaszolta: megismerni valakit, aki először a mennyekbe emel, aztán a pokolba dönt, tűrni sértéseket és nem válaszolni rájuk csak azért, mert kedvesünk azé, aki bánt… Ez utalás Júlia apjára. Aztán felvenni a házasságot, feladni érte a legnagyobb értéket, a szabadságot. És elviselni minden szeszélyét annak, akit elvettél, dolgozni ételért, ruháért, családért, és ha boldognak kell valakinek lenni más boldogtalansága árán, akkor legyek én az, aki boldogtalan, hogy ő boldog legyen. Ezt huszonnégy évesen írta, Koltón.

– Megdöbbentő, mennyire korán lett ilyen bölcs…

– Szangvinikus természete miatt egyszer például összeveszett Vörösmartyval, mert az 1848-ban képes volt megszavazni egy törvényt, amely azt indítványozta, hogy továbbra is a német legyen a vezénylet nyelve a friss honvédség ezredeiben. És akkor eléggé súlyos szavakat írt a költőtársnak, jóllehet Vörösmarty volt az, aki felfedezte, támogatta és elhelyezte őt, és akit szeretett barátjaként tisztelt. Később kibékültek. Majd amikor meghalt Petőfi, Vörösmarty ugyanarra a piedesztálra emelte vissza, ahová helyezte még életében. Bölcsesség és zsenialitás! Ez az, ami legritkább esetben jön össze egy emberben, főleg ha csak huszonhat évet él.

– Miből táplálkozott Petőfi izgalmas és egyedi képalkotói képessége?

– Két forrásból. Egyrészt a népiségből. Tudjuk, hogy nem tájszavakkal dolgozott, ezért is olvashatjuk a verseit úgy, mint száznyolcvan évvel ezelőtt. Másrészt abból a műveltségéből, amelyet a maga megismerésvágyától, kíváncsiságától hajtva szedett össze, tegyük hozzá, zseniálisan. Összetett szellem volt. Egészen 1844-ig élt benne egy szinte gyermeki szabadságeszme, a korláttalanság, amelyet az Alföld testesített meg. De 1845-ben jött a nagy váltás. A Honderűben megtámadták, és ekkor utasította vissza a Szerelem gyöngyei című ciklusának címzettje, Mednyánszky Berta is. Az év őszére teljes alkotói és emberi válságba került. Hazament Szalkszentmártonba a szüleihez, ott írta meg a Felhők című ciklusát, ami hatvanhat fantasztikus versből, illetve verstöredékből áll. De 1846 tavaszára az ébredő élet kisöpörte lelkéből a depressziót, és ekkor már egy francia forradalomért lelkesedő Petőfit láthatunk. Ez már egy másik szabadságeszme. A vátesziség is képalkotó fantáziájának része volt. Előre látta nemzete és a saját sorsát. Még jóformán el sem kezdődött a pályája, amikor 1844-ben megjósolta halálát és halhatatlanságát.

– Felesége, Szendrey Júlia hogyan fogadta Petőfi halálhírét?

– Majd belebolondult. Tíz hónapon át kereste és kerestette őt a csata környékén. Ő maga is elment Fehéregyházára. A költő halála után sokat nélkülözött, gyermeküket is el kellett tartania valahogy, ezért még a gyászév letelte előtt elfogadta egy kérő kezét, eldobva a Petőfi által korábban olyan megrendítően megénekelt özvegyi fátyolt.

– Bármilyen Petőfi-verset olvasunk, mindegyiket sajátos atmoszféra jellemzi. Miért?

– Mert mindegyikben él egy belső ritmika. Nála a népiesség nem felvett szerep, az ütemhangsúlyos, magyaros verselés egyszerűen jön a tollából. Népdalszerű költeményekkel kezdte a pályáját, amelyekben különösen meghatározó a ritmus, de soha nem számolta az ütemeket, mert nem kellett számolnia. Hallotta belül a versek tempóját, a szavak zenéjét.

– Találni olyan, pártállami időkben kiadott Petőfi-összest, amelyből hiányzik egy-két vers. Például A farkasok dala. Persze A kutyák dala is! Ennyire veszélyes volt a költő üzenete?

– Hogyne! A Révai-, majd az Aczél-korszak ideológiai alapon tisztogatott az irodalomban is. Az 1968-ban a Szépirodalmi könyvkiadó által megjelentetett Babits-összesben be is vallották a szerkesztők, hogy a szomszéd népek érzékenységére való tekintettel milyen verseket hagytak ki a kötetből. Például Babits Csonka Magyarország, Áldás a magyarra vagy az Erdély című költeményét is. Megesett, és ezt is leírták, hogy meghagytak bizonyos műveket a kötetben, de egyszerűen kihúztak belőlük problémásnak tekintett versszakokat. Például a harmadikat Babits Hazám! és Ezerkilencszáznegyven című költeményeiből. A József Attila-összesből pedig hiányzott a költő néhány istenes verse, és lehetne még folytatni a sort. A világirodalmat sem kímélték, például a Robinson Crusoe-ból is kigyomláltak mintegy nyolcvan oldalt. Azokat a részeket, amelyek Robinson megtéréséről szólnak, és arról, hogyan beszél bennszülött szolgájának, Pénteknek Jézusról, a kereszténységről és így tovább.

– Így bánnak el az irodalommal a mérgező ideológiák?

– Ez az. A Petőfi 200 arra is alkalmas lehet, hogy végre ideológiáktól mentes, hiteles képet próbáljunk a magyar társadalom elé tárni költőóriásunkról.