Hirdetés

Robert C. Castel szerint a stratégiai és műveleti fontossága mellett van egy nagyon komoly szimbolikus része is a donbaszi városban több mint fél éve zajló, komoly harcoknak. Bár az egyre valószínűbbnek látszik, hogy a szinte teljesen körülzárt település hamarosan orosz kézre kerül, „Kijev mégsem a visszavonulást választja, mert a hatékony mítoszhoz sokszor legalább olyan jó hősiesen elbukni, mint hősiesen nyerni”.

A biztonságpolitikai szakértő szerint ugyanakkor fontos kérdés, hogy „a front stabilizálása érdekében az ukrán hadsereg feláldozza-e azokat a katonákat, akiket a híres tavaszi offenzívára készített elő”. Ha igen, az politikailag óriási csapás lehetne Ukrajnának, hiszen a kormány belső és külső támogatása egyaránt a sikerek sorozatán múlik – hívta fel a figyelmet Robert C. Castel.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandineren olvashatnak, a teljes beszélgetést pedig a fenti videóban hallgathatják meg.

Korábban írtuk