Esterházy Jánosra emlékeztek a Parlamentben

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: Esterházy János képviselni tudta a szlovák és magyar, illetve a közép-európai és magyar sorsközösséget egyaránt, és azt, hogy mindenkinek kötelessége saját nemzetének megőrzése, értékeinek felmutatása. Szimbolizálja és bizonyítja azt, hogy a kereszténység és a magyarság nem egymással szemben álló, hanem egymásra mutató valóság.

Rámutatott: nem képzelhető el „egyetemesebb valóság” a kereszténységnél és az egyháznál, az evangélium tanítása érvényes térben, időben, témájában mindig és mindenhol.

Az egyetemes kereszténység és egyház mindig tisztában volt az ember antropológai valóságával, azzal, hogy egy konkrét történelmi közösségnek, a nemzetnek a tagjai vagyunk. Isten az égi haza mellett földi hazát is adott, és az égi hazához is hűtlen az, aki a földi haza sorskérdései elől dezertál – fogalmazott.

Hozzátette: elsődleges „állapotbeli kötelessége” mindenkinek a saját családja felé van, de szélesebb értelemben „állapotbeli kötelessége” mindenkinek a saját nemzete sorskérdéseivel törődni.

Minden nemzet Isten egy gondolata, olyan sajátos értékgazdagság, amit csak az adott nemzet adhat, és minden nemzet alapvető küldetése, hogy a saját értékeit megőrizze, kimunkálja és felmutassa – húzta alá.

Ha bármelyik nemzet eltűnne a történelemből, akkor az egyetemes emberiség lenne szegényebb, csonkább – hangoztatta Semjén Zsolt.

A kereszténység formálta Európát, és az európai nemzetek mindegyike fiatalabb, mint az egyház, a kereszténység tehát nem megszüntette a nemzeti létet, hanem lehetővé tette a megszületését, a kibontakozását és fennmaradását – mutatott rá, megjegyezve: ha a kereszténységgel ellentétes lenne a nemzeti lét, akkor ezek a nemzetek nem jöttek volna létre.

Felidézte Esterházy János hitvallását, amikor volt bátorsága – a horogkereszt uralma idején – azt mondani, „mi csak egy keresztet ismerünk, a Golgota keresztjét”. Semjén Zsolt kiemelte, Esterházy János azért tudott utat mutatni az embertelenségek korában, mert tekintetét a Golgota keresztjére és – a vörös csillag uralma idején – a betlehemi csillagra függesztette. Ez a betlehemi csillag, ami a magyarságnak, Közép-Európának, a világnak utat mutat, és „adja a Jóisten”, hogy Esterházy János hitvallása és vértanúsága utat mutasson mindannyiunknak és kérjük, hogy minél előbb oltárainkon tisztelhessük – fogalmazott.

Az ünnepségen a Rákóczi Szövetség Esterházy-díjjal tüntette ki Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspököt, a kárpátaljai magyarokért és minden Kárpátalján élő emberért végzett szolgálata elismeréseként.

Berhidai Piusz tartományfőnök laudációjában Majnek Antal magyarsága mellett kiemelte, hogy valóban katolikus módon szolgálja a rábízottakat. Testvérként a testvérek közt, mindig szem előtt tartva a vértanúk példáját, és vállalva a kereszt hordozását.

Majnek Antal mérnökként végzett, majd 1977-ben lépett be a ferences rendbe. 1981-ben tett örök fogadalmat, 1982-ben szentelték pappá. 1989-ben egyike volt a kárpátaljai szolgálatra küldött három missziós atyának. Nagyszőlősön ferences közösséget alakítottak, 1995 decemberében nevezték ki címzetes püspökké.

Számos kezdeményezés fűződik a nevéhez a mai napig, a mostani „vészterhes időkben” is. A tartományfőnök megemlítette többek között a helyi egyházközösségek megerősítését, újak alapítását, óvodák, karitász és rehabilitációs központ létesítését, egyházmegyei újság kiadását, a katekéták képzésének megszervezését. 1997-től Kárpátalja apostoli kormányzója, majd a munkácsi egyházmegye püspöke 2002-től 2022 végéig.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjazottat méltatva kiemelte: 34 éves kárpátaljai szolgálatából 26 évet szolgált alázatosan és hűséggel püspökként. Híveitől nem távolodott el, nyugdíjazott püspökként is elvállalta öt egyházközség lelkipásztor ellátását, részt vett a karitatív és szociális segítségnyújtásban, az adományok rászorulókhoz való eljuttatásában. Három évtizedes szolgálata alatt többembernyi munkát végzett el, elévülhetetlen szerepe volt a Szovjetunió széthullása után a magyar anyanyelvű kárpátaljai római katolikus egyház újjáépítésében, a munkácsi római katolikus egyházmegye megszervezésében, a templomok megújításában, a munkácsi Szent István Líceum megalapításában és a felső Tisza-vidéki óvodák létrehozásában.

Majnek Antal közössége nevében megköszönte a díjat, és úgy fogalmazott: Kárpátalján most sem szűnt még meg a szenvedés, de mindannyian a reménység hordozói vagyunk. Azt mondta, bízik abban, hogy egyre többen ismerik fel, Isten az összes nemzet ura.

Az emlékünnepségen részt vett Arkadiusz Adamczyk lengyelországi egyetemi tanár, akinek „Tiszteljük egymás nemzeti meggyőződését…” – Esterházy János gróf életpályája című könyvét Pelyach István történész mutatta be.

Esterházy János (1901-1957) a szlovákiai magyarság két világháború közötti politikai vezetője volt.

A második világháború után letartóztatták és a csehszlovák hatóságok átadták a Szovjetuniónak, ahol koholt vádak alapján kényszermunkára ítélték és a Gulágra küldték. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte a fasisztákkal való együttműködésért. Később elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott, majd ezt egy általános amnesztia során huszonöt éves börtönbüntetésre módosították.

1957. március 8-án, a morvaországi Mírov börtönben halt meg.