A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2010. május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosítását, amely lehetővé teszi 2011. január 1-jétől a határon túli magyarok egyszerűsített, kedvezményes honosítását. Az új jogszabály eredményeként 2011. március 15-én 91 csángó magyar tett állampolgársági esküt a Budavári Önkormányzat Városházáján.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) által működtetett Központi Okmányiroda közreműködésével az állampolgársági esküt tevő csángó magyarok azonnal beadhatták útlevélkérelmüket. A gyorsított eljárással elkészült útleveleket Vetési Iván a KEK KH elnöke személyesen adta át.

Az új állampolgárokat az eskü letétele és az új okmányok átadása után dr. Nagy Gábor Tamás polgármester köszöntötte.

A ceremónia után a Kapisztrán téren a csángó magyar kultúra mutatkozott be. A mintegy kétórás programot Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke nyitotta meg, majd fellépett mások mellett Petrás Mária, a Somos Együttes, az Egyházaskozári hagyományőrző csoport és Szilágyi Angéla.

Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester pohárköszöntő beszéde:

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Tisztelt Csángó Honfitársaim, – Polgártársaim -, Családtagok, Barátok!

Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm a magyarok lakta legkeletibb végekről, Csángó-földről érkezett honfitársainkat, akik az egyszerűsített honosítás lehetősé-gével élve percekkel ezelőtt letetették a magyar állampolgári esküt!

Nincs annál nehezebb, mint arról szólni, amit mélyen a szívünkben hordunk. Nem azért, mert nincsenek rá szavaink, hanem azért, mert a meghatottság-ról, a szeretetről szóló szavak kimondva könnyen hamisnak tűnhetnek. Az elfogódottság teszi őket azzá. Márpedig itt és most csak a meghatottság szavainak van helye. Csak ezzel tudom kifejezni azt az összekötő erőt, amely most még szorosabbá vált azáltal, hogy Önök a Magyar Köztársaság állampolgáraivá válták.

Lehet, hogy némely dolgokban különbözőek vagyunk, másként gondolko-zunk a világról, másképp érzünk, más és más utat járunk az életben. Egy valami mégis közös bennünk: magyarságunk. A nyelvünk és a hitünk. És ez mindennél erősebb kötelék.

Ez érzést, – ezt az egyszerű és magától értetődő érzést -, a magyarságunk megélésének érzését évtizedeken keresztül el akarta tőlünk venni a nemzetellenes hatalom. Magyarországon nemhogy kimondani, de szinte még gondolni sem volt szabad azokra a honfitársainkra, akik vesztes hábo-rúk vagy nagyhatalmi békekötések miatt határainkon kívülre kerültek. A ha-tárokon túl élő magyarokat pedig folyamatos megaláztatások, hátrányos megkülönböztetések érték, – és sajnos, érik – mind a mai napig is. Nem volt joguk, hogy anyanyelvükön tanuljanak, vagy anyanyelvükön misézzenek. Ezen még túlmenően, a moldvai csángók évtizedeken, évszázadokon át éltek számkivetettként.

De a csángók egy része minden történelmi törvényszerűséget meghazudtol-va megtartotta magyarságát, őrizte kultúráját, táncait, zenéjét, ősi nyelvét. És őrizték álmaikat, mert álmodni mindenki az anyanyelvén álmo-dik. Köszönet érte! Köszönjük, az ezeréves, ősi magyar imádságokat, kö-szönjük a csodálatos népdalokat!

Maradni, megmaradni, otthon maradni. Egyszerű igék. Azt gondolhat-nánk, energiát mindig a cselekvés, az elmozdulás igényel. Ám a „szemet szó-ért” világában ez volt a legtöbb, a legszebb, a legnehezebb: megmaradni, hűnek maradni. Önök megtették. Köszönet érte!

Általánosan elfogadott történelmi nézet, hogy a csángók ősei egy tervszerű magyar birodalmi politika támogatásával érkeztek Moldvába. Feladatuk a középkori magyar királyság keleti határainak ellenőrzése, védelme volt.

Hölgyeim és Uraim! Önök tisztességgel helyt álltak, teljesítették e törté-nelmi feladatot. Védték és ápolták – és ápolják a mai napig is – a magyar kultúrát, nemzeti kincsünk részét. Akkor is, amikor ehhez semmiféle, még erkölcsi támogatást sem kaptak. Akkor, amikor itt, az anyaországban felnőtt több generáció, amely 1990-ig nem is hallott – mert nem hallhatott – a csán-gókról. Köszönjük, kitartásukat és bátorságukat!

A mai nap, Március 15-e nemzeti ünnepünk. Ez a magyar nemzet szüle-tésnapja! Többek között arra is emlékezünk, hogy elődeink, 163 évvel ez-előtt, – ahogy akkoriban nevezték –, a két „testvérhaza”, Magyarország és Er-dély uniójával teremtették meg a lehetőségét az ország újraegyesítésének. A szabadság kivívásával és megvédésével pedig az ő áldozatuknak köszönhető-en létrejött az egységes magyar nemzet. Ennek örökségét közösen hordoz-zuk, sorsközösségét mindannyian vállaljuk, múltjában, jelenében és jövőjé-ben közösen osztozunk: mi, magyarok a csonka hazában, és magyarok az országhatárokon kívül.

Történelmi ez a mostani ünnep a csángó magyarok szempontjából is, hiszen az ő történelmüknek, a csángó himnuszban is megénekelt hányattatásaik-nak korszaka is lezárul ezzel az állampolgársági esküvel. A magyar állam-polgárság felvételével a csángó magyarok több évszázados kirekesztettsége szűnik meg, és a magyarsághoz való tartozásuk megkérdőjelezhetetlenné válik.

Ebben rejlik a kettős állampolgárság lényege. Hiszen gondoljanak csak bele: ezzel, az önkéntesen vállalt döntéssel – az állampolgárság felvételével – mindennél világosabban kifejeződik politikai határokon átívelő lelki összetartozásunk. Azok, akik magyar állampolgárság felvétele mellett dön-töttek egyértelműen bizonyítják a bennünket körülvevő többségi nemzetek beolvasztási kísérletének kudarcát.

A magyar állampolgárság felvétele ugyanakkor nem csak a múltról és nem csak a múltnak szól. Hiszen a nemzeteket nemcsak a közös múlt, hanem ugyanannyira a közös jövő is tartja össze. Ahogy Bibó István írja: „A kö-zösség lényegét nem az adja meg, hogy a közös jelleget, a közös jegyeket a tagok valamiképpen a homlokukon viselik, hanem a közösségben, mint kö-zös vállalkozásban való részesség.” Önök elvitathatatlanul és visszavon-hatatlanul részesei lettek ennek a közösségnek, amikor az imént esküdték: „Hazámat erőmhöz mérten megvédem, / képességeimnek megfelelően szolgá-lom.”

Önök és mi, mi mindannyian, akik itt vagyunk egy közös vállalkozás ré-szesei vagyunk. A közös vállalkozás így szól: tegyük a XXI. századot a magyarok évszázadává. Az első lépést a kettős állampolgárságról szóló tör-vény megalkotásával a Magyar Országgyűlés megtette. A másodikat megtet-ték Önök, amikor éltek a felkínált lehetőséggel. A harmadik lépést innentől kezdve közösen tesszük meg.

Régi vágya ez a magyaroknak. Csokonai Vitéz Mihály 1798-ban Marosvá-sárhelyen így fohászkodott: „Vajha Moldvának is kies parlagjai,/A’ Meddig terjednek a’ Pontus habjai,/ Magyar Koronánknak árnyékába menne,/ S a’ Tsángó Magyar is Polgártársunk lenne!!!” .

Emelem poharam új magyar polgártársainkra! Isten éltesse Önöket!