Mint ismeretes, a napokban derült fény arra, hogy az Egyesült Királyság hajlandó lenne akár szegényített urániumot tartalmazó fegyvereket is küldeni Ukrajnának.

Hirdetés

A hírre reagálva Oroszország amerikai nagykövete azt mondta, hogy a nyugati országok ezzel a lépéssel a nukleáris armageddon felé terelik a világot. A diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy a szegényített uránnal töltött lőszerek használata során radioaktív por csapódik ki, amely rendkívül mérgező és rákot okozhat.

A történelmi tapasztalatok is ezt mutatják, hiszen ma már szinte biztosra vehető, hogy összefüggés van a boszniai és koszovói háború idején használt lövedékek és a helyszínen szolgált katonák és ott élő civil lakosság rákos megbetegedései között.

Korábban írtuk

Jelenleg is többezer olyan szerbiai lakos van, aki a NATO bombái miatt lett rákbeteg, ők be is perelték az Észak-Atlanti Szövetséget.

A NATO-t daganatos megbetegedésben szenvedő polgárok, illetve a bombázásoknál használt szegényített urán hatása miatt elhunytak családtagjai perelték be. Ezek az emberek közvetlenül ki voltak téve az 1999-es szerbiai NATO-bombázás során használt szegényített urán hatásának – mondta Srdan Aleksic ügyvéd, aki a károsultakat képviseli.

A NATO 24 évvel ezelőtt, 1999. március 24-én kezdte meg a bombázásokat az akkori Jugoszlávia területén több ezer tonna szegényített urániumot tartalmazó lövedékkel. Az ügyvéd arról számolt be, hogy a bombázások hatása miatt eddig mintegy négyezer ember jelentkezett nála, írja a V4NA.

A szerbiai orosz nagykövet ennek kapcsán arról beszélt, hogy a Nyugat eltusolná a radioaktív sugárzás és annak az emberi egészségre gyakorolt hatásának témáját. Alekszandr Bocan-Harcsenko azt mondta, a szerbeknek nincsenek kétségeik a rájuk és országukra ledobott radioaktív lőszerek káros következményeivel kapcsolatban, és kiemelte, hogy rohamosan nőtt azon onkológiai betegek száma, akik ezzel a veszélyes lőszerrel bombázott helyeken éltek.

Szerinte éppen ezért a brit védelmi miniszter-helyettes kijelentése azt mutatja, hogy az angolok nem gondoskodnak az ukránokról.

A Twitter-bejegyzésében a nagykövet hozzátette: a brit fél tervei ismét megerősítik, hogy a kollektív Nyugat nem igazán törődik Ukrajnával és az ukránokkal, és minden támogatásra vonatkozó biztosíték nem más, mint hazugság és képmutatás.

Az Öböl-háború francia áldozatainak szövetsége szerint az 1991-es Sivatagi Vihar hadműveletben ugyanazokat az eszközöket próbálták ki, amelyeket a Balkánon vetettek be a NATO-erők amerikai egységei, ezért ugyanazok a hatások mutatkoznak. A gyengített urániumlövedékeket előállító országok – az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia – azonban nem akarják elismerni ezeknek a fegyvereknek egészségkárosító hatásait.

Hiába figyelmeztetnek szinte naponta amerikai, európai és orosz politikusok is arra, hogy a nyugati országok azzal, hogy egyre pusztítóbb fegyvereket küldenek Ukrajnának, csak egyre közelebb hozzák egy újabb világháború lehetőségét, a Nyugat újabb és újabb lépésekkel provokálja az atomnagyhatalom Oroszországot.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el az Origo oldalán.