Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 410 éve halt meg

Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

1572-ben, egy évvel az Erdélyi Fejedelemség létrejöttét követően született Nagyváradon Báthory Kristóf, Báthory István fejedelem testvére és Bocskai Erzsébet gyermekeként. Báthory lengyel királlyá választása után apja lett az erdélyi ügyek tényleges irányítója. Báthory Kristóf 1581-ben bekövetkezett halála után az alig kilencéves Zsigmondot választották meg erdélyi vajdának, de az országot háromtagú kormányzótanács, majd Ghiczy János váradi kapitány irányította régensként. „Zsigmond úrfit” az 1588-as medgyesi országgyűlés nagykorúsította, de az új fejedelemnek – hiába volt maga is katolikus – ki kellett űznie a jezsuitákat, akik közül csak néhány maradhatott közvetlen környezetében.

Az 1568-as tordai országgyűlés óta egyenjogú négy bevett vallás (katolikus, református, evangélikus és unitárius) közötti ellentétek egyre inkább politikai színezetet kaptak; a katolikus főurak a török kiűzését pártolták a Habsburgok segítségével, majd a betagozódást a Királyi Magyarországba, a protestánsok pedig belátták, hogy az oszmánokat nem lehet legyőzni, a Habsburg fennhatóságot nem akarták, ezért igyekeztek kiegyezni a Portával. A két nagy birodalom, amely közé Erdély beszorult, 1568-ban hosszú harcok után Drinápolyban békét kötött, amit ötévenként megújítottak, de ezt mindketten csak ideiglenesnek tekintették. 1591-ben megkezdődött a tizenöt éves háború, a hadakozás 1593-tól öltött hatalmas méreteket, amikor az oszmánok fő hadereje megérkezett Magyarországra. Báthory Zsigmond ígéretet tett Habsburg-házi Rudolf királynak, hogy megsegíti a háborúban, a Portához húzó erdélyi urak azonban erről hallani sem akartak. A fejedelem ugyanis nélkülük döntött, holott béke és háború ügyében csak a törvényhozással együtt cselekedhetett volna, és attól is féltek, hogy Erdély elveszheti függetlenségét. Nekik lett igazuk: a hadiszerencse megfordult, a megalázott Báthory Zsigmond 1594-ben lemondott unokaöccse, a törökpárti tábor egyik legbefolyásosabb alakja, Báthory Boldizsár javára.

Még el sem hagyta országát, mikor egy császárhű követség kapacitálására visszavonta lemondását, hadat üzent a töröknek, Boldizsárt és támogatóit kivégeztette. 1595 elején szövetséget kötött Rudolffal, aki a törökellenes koalícióhoz való csatlakozásáért cserébe elismerte uralmát és elődei hódításait, birodalmi hercegi címet és unokahúga, Mária Krisztierna kezét adományozta neki. Az új szövetségesek kezdetben sikert sikerre halmoztak, s II. (Vitéz) Mihály havasalföldi fejedelem csapataival kiegészülve fényes győzelmet arattak Gyurgyevónál. A fejedelem diadalmámorában ígéretet tett a sikerben oroszlánrészt vállaló székely katonáknak kiváltságaik visszaállítására, de aztán a főrendek nyomására kénytelen volt visszakozni. A székelyek felkelését kegyetlenül leverték és megtorolták (ez volt a „véres farsang”), de Báthory helyzete meggyengült. A keresztény hadak egy évvel később Mezőkeresztesnél katasztrofális vereséget szenvedtek, a fejedelem pedig másodjára is lemondott a trónról, ezúttal Rudolf császár javára, cserébe megkapta a sziléziai Oppel és Ratibor hercegséget. (Érdekesség, hogy amikor Fráter György 1541-ben lemondatta Jagelló Izabellát a Keleti Magyar Királyság trónjáról, őt is ezzel a két hercegséggel kárpótolták.)

Ez a lemondása is rövidre sikerült; négy hónappal később visszatért Erdélybe és ismét annak urává nyilvánította magát. Az ország anarchiába süllyedt, mindennapossá váltak a fosztogatások és a hatalmaskodások. A katolikus fejedelem a Portával jó kapcsolatot ápoló, szintén katolikus Lengyelországgal keresett kapcsolatot, és 1599 márciusában harmadjára is lemondott – ezúttal egy másik unokaöccse, a lengyel területen nevelkedett Báthory András bíboros javára.

Időközben Erdélyben a kettős hatalom és a sorozatos csatavesztések hatására megerősödött a törökös párt. A bécsi udvar Vitéz Mihály havasalföldi vajdát küldte Erdély ellen, aki 1600-ban Moldovával együtt uralma alá is hajtotta azt – a román történetírás ezt tartja „a román földek első egyesítésének”. A fejedelemmé választott Mihály katonái tovább fosztogatták a feldúlt országot, a megfékezésükre behívott Giorgio Basta császári főkapitány seregeinek megérkezése után a helyzet csak rosszabbodott. A császári csapatok rémuraalmát megelégelő erdélyi rendek kérésére Báthory Zsigmond harmadszorra 1601-ben visszatért a fejedelmi trónra és megpróbálkozott a Porta felé tapogatódzni. Az év augusztusában azonban Basta és Mihály egyesített csapatai Goroszlónál legyőzték az erdélyieket. Báthory Zsigmond 1602 nyarán negyedszer, utoljára is lemondott trónjáról, utódja Székely Mózes lett. Élete hátralevő részében a császár apanázsából élt csehországi birtokain, de itt sem nyugalomban: 1611-ben egy évig összeesküvés vádjával a prágai Hradzsinba zárták. Báthory Zsigmond 1613. március 27-én hunyt el a Prága közelében fekvő Libochovicében.

Az „állhatatlan fejedelem” mindenféle koncepciót nélkülöző, meggondolatlan és csapongó politikájával a Habsburgok és a törökök bizalmát is eljátszotta, hadszíntérré változott országában rendszeressé vált a pusztítás, óriási volt az emberveszteség. Több egykorú forrás szerint állandó zaklatottság, szélsőséges hangulatváltozások jellemezték, amit a legtöbben „ideggyengeségként” jellemeztek. Mária Krisztierna főhercegnővel való házasságát nem hálta el, viszonyukat a legtöbben „testvériként” emlegették. Több feltételezés is van arról, miért nem volt képes a fejedelem a házaséletre; egyesek szerint impotens, mások szerint homoszexuális volt, és olyan vélemények is vannak, hogy fiatalkorában egy prostituálttól elkapott nemibetegség volt az ok.