Macron a tűzzel játszik

Kilencedszerre vonultak fel Franciaországban a nyugdíjreform ellen tüntetők. A CGT nevű szakszervezet szerint országosan 3,5, a belügyminisztérium szerint 1,8 millióan voltak. Még nagyobb az eltérés a párizsi felvonulás megbecsülésében: a szervezők szerint nyolcszázezren, a tárca szerint 119 ezren voltak az utcán. Bár a szakszervezeti vezetők arra a kérték a tiltakozókat, ezúttal ne legyen rendbontás, antifa, anarchista fiatalok egy csoportja ismét felszedett macskakövekkel, üvegekkel, füstbombákkal ment neki a rendőröknek, kukákat gyújtogattak, kirakatokat törtek be, buszmegállókat rongáltak meg.

A francia kormány 62-ről 64 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. Emmanuel Macron múlt heti – a szakszervezet szerint a tűzre olajat öntő – tévéinterjújában azt mondta, a változtatás elkerülhetetlen, neki se okoz örömet.

Emmanuel Macron az első ciklusa alatt, 2019-ben már megpróbálkozott egy reformmal, de akkor még nem a korhatár emeléséről beszélt, hanem a rendszer egységesítéséről, a szakmánkénti speciális szabályok eltörléséről. Akkor olyan hosszú sztrájkok kezdődtek, amilyenekre 1968 óta nem volt példa, a javaslatot pedig végül a járvány miatt félretették. Az elnök januárban mutatta be új tervét arról, hogy a nyugdíjköltségek csökkentése érdekében 2030-ig fokozatosan 62-ről 64 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, és a jelenlegi 42 helyett 43 évet kellene dolgozniuk az embereknek ahhoz, hogy teljes nyugdíjat kapjanak, amely adók levonása után átlagosan havi 1400 euró (538 ezer forint).

A francia népesség elöregedésével a nyugdíjrendszer az elkövetkező években súlyos hiányt fog termelni. Az ezzel foglalkozó tanácsadó testület 2022 szeptemberében közzétett jelentése szerint a nyugdíjrendszer hiánya a következő negyedszázadban kritikus terhet ró majd a költségvetésre.

A franciák viszont széles körben el­uta­sítják a reformokat, hiszen a mostani bőkezű szisztémának köszönhetően hazájukban az egyik legalacsonyabb a szegénységi kockázat a nyugdíjasok körében egész Európában. Az összefogásba és a tiltakozásokba szokatlanul széles rétegek kapcsolódtak be, a közlekedési, az energetikai dolgozók, a dokkmunkások, a tanárok és a közszférában foglalkoztatottak, köztük a múzeumi alkalmazottak is sztrájkoltak. A szemétszállítók munkabeszüntetése óta Párizsban több mint hét­ezer tonna hulladék gyűlt fel az utcákon. A szakszervezetek szerint a tervezett reform hátrányosan érinti, hosszabb munkára kényszeríti az alacsony jövedelmű fizikai dolgozókat, akik általában korán kezdik munkával töltött éveiket. Ezzel szemben a diplomásokat kevésbé sújtották a változások.

A demokrácia megcsúfolása

A nyugdíjkorhatár megemelését kezdettől fogva tiltakozás kísérte, a tüntetések viszont csak akkor torkolltak zavargásokba, amikor a kormány közölte, hogy nemzetgyűlési szavazás nélkül akarja keresztülvinni a tervet.

– A francia alkotmány a 49.3-as cikkelye felhatalmazást ad a Nemzetgyűlésnek arra, hogy szavazás nélkül vigyen át a kormány egy törvényjavaslatot – magyarázta lapunknak Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő, a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli képviseletvezető-helyettese. Emlékeztetett rá, ezt a cikkelyt alapvetően csak kivételes esetekre szánták, de az V. Köztársaságban baloldali kormány már 56-szor, jobboldali pedig 33-szor élt vele. Emmanuel Macron miniszterelnöke, Élisabeth Borne már tizenegyedik alkalommal nyúlt ehhez az eszközhöz, ami végleg felháborodást keltett a lakosság körében; a demokrácia megcsúfolásával vádolják a kormányt.

– A miniszterelnök viszont mindössze annyit reagált: nem engedheti meg, hogy 175 óra parlamenti vita után hagyja szétzúzni a törvénytervezetet, amelybe már így is számtalan módosító indítvány került be – jegyezte meg a szakértő.

Ha a tüntetések eldurvulásának okát keressük, Almássy Ferenc magyar–francia újságíró szerint a 2018 végén kezdődött sárgamellényes megmozdulásokig kell visszamenni. A Visegrád Post főszerkesztője felidézte, az eredetileg az emelkedő benzinárak miatt kezdődő tüntetéseket szító problémák nem szűntek meg, sőt, a mostani inflációval csak súlyosabbak lettek.

– Óriási átalakuláson megy át a társadalom, részben a tömeges bevándorlás, részben a gazdaság átszervezése miatt. Vannak, akik egyszerűen kiesnek a rendszerből, főleg a francia középosztály, közülük is jellemzően a vidékiek – magyarázta lapunknak Almássy Ferenc. Szerinte a Macron által alkalmazott angolszász gazdasági modell értelmében az egyetlen megoldás a pénzhiányra, hogy az emberek dolgozzanak többet, az viszont fel sem merül, hogy például a tömeges bevándorlás megfékezésével spóroljanak.

A sárgamellényesek fellépéséhez képest fontos különbség, hogy egészen addig apolitikus mozgalomról lehetett beszélni, amíg a szélsőbal és az antifák nem vették át az irányítást, és ezek a csoportok ezúttal is a leghangosabbak. Sokan azért nem mennek el tüntetni, mert nem szimpatizálnak a zavargásokat kirobbantó erőszakos elemekkel, pedig a társadalom túlnyomó része elutasítja a reformot. Almássy Ferenc megjegyezte, általában alig látni a tüntetéseken bevándorlót, nem a külvárosok mozdultak meg, hanem a munkásosztály.

A tűrőképesség határán

A tüntetőkkel szembeni hatósági fellépéssel kapcsolatban Magyar Ágnes Zsófia szerint egészen megdöbbentőek a francia köztelevízióban is számtalanszor levetített jelenetek: a rendőrök hiába próbálják pajzzsal és könnygázzal megvédeni a közrendet és önmagukat, a kormány a végsőkig tolta ki tűrőképességük határát, létszámuk, felszereltségük elégtelen, így sokukat kellett társaiknak ájultan kimenteniük a tomboló, törő-zúzó tömeg karmai közül.

– Többségükben teljesen hétköznapi megjelenésű fiatalok tömege randalíroz: tör be kirakatokat, hirdetőpaneleket, gyújt fel szemeteseket, utcabútorokat és bármit, ami útjába kerül. Nyilatkozataik alapján jól érzékelhető, hogy valóban a rendszer által pattanásig feszített idegzetű átlagpolgárokról van szó, akiknek – saját bevallásuk szerint – nem maradt más választásuk a tiltakozásra, mint hogy ilyen módon foglalják el az utcákat – fejtette ki.

Emmanuel Macron már 2018-ben bizonyította, hogy kész keményen használni a rendőrséget. Almássy Ferenc rámutat: most is látni nagyon komoly túlkapásokat, amikor a rendőrök szándékosan tüntetők fejére lépnek, nőket, újságírókat vernek, de ez még mindig nem annyira durva fellépés, mint amit a sárga­mellényesekkel szemben alkalmaztak, pedig a most zavargók sokkal több kárt tesznek a városban. A 2018 végén kezdődött tiltakozások során – amelyeknek végül csak a 2020-as Covid-korlátozások vetettek véget – legalább húsz ember szemét lőtték ki gumilövedékkel, tucatnyian estek kómába, vesztették el a kezüket.

Macron stabil

A múlt hét elején elbukott a francia nemzetgyűlésben mindkét bizalmatlansági indítvány, amit a különböző ellenzéki erők kezdeményeztek a Borne-kormány ellen. Az egyiket a centrista és korábbi kormánypárti képviselőkből álló LIOT csoport és öt ellenzéki, főleg baloldali frakció indította, a másikat pedig a Ma­rine Le Pen által vezetett jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN). A többséghez 287 voks kellett volna, de az előbbi indítványt 278-an, utóbbit csak 94-en támogatták. Marine Le Pen ezt úgy kommentálta, hogy aki ellenzékben van, megszavazza a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen – aki nem, az egyértelmű, hogy végül is a kormányt támogatja. Macron és kormánya támogatottsága sosem látott mélységbe zuhant az elmúlt hetek sztrájkjai és tüntetései nyomán, de kevés esély mutatkozik bukásra.

A szélsőbaloldal az első pillanattól fogva igyekezett a saját politikai hasznára fordítani az általános elégedetlenséget. Jean-Luc Mélenchon veterán politikus, az Engedetlen Franciaország (LFI) vezetője – akinek ugyan nincs már képviselői mandátuma, de ma is a párt fő ideológusa és programjának meghatározója – több ízben utalt arra, hogy itt az ideje a Nemzetgyűlés feloszlatásának. Mélenchon nem rest azt sem hangoztatni: el kell kerülni, hogy Le Penék csatornázzák be a népharagot, és pártja – a harsány és erőszakos véleménynyilvánításairól híres – LRI szerint „nem szabad langyosnak lenni”.

Almássy Ferenc szerint a bizalmatlansági indítványok nem Macronra jelentettek veszélyt: ha sikerrel is jártak volna, az elnök két hét múlva felállíthatott volna egy másik kormányt azokkal, akikkel csak akar. Az újságíró úgy látja, az elnök stratégiája a „franciák a franciák ellen,” hiszen Macronnak van egy nagyjából húszszázalékos stabil bázisa, amely liberális reformokat és rendet akar mindenáron, az államfő pedig megtesz mindent, hogy kiszolgálja őket. Mindehhez az is kell, hogy megosztottságban tartsa az ellenzéket. Almássy Ferenc úgy véli: látható, hogy míg a sárga­mellényesek vezetőit letartóztatták és ellehetetlenítették, addig a szélsőbalt hagyják randalírozni, beviszik ugyan őket a rendőrök, de aztán ki is engedik. Macronnak a zavargások még jól is jönnek, hiszen van a társadalomnak egy megfélemlített része, amelyiknek most azt mondhatja, hogy nélküle végképp elszabadulna a káosz. Sőt, az égő kukákat és betört kirakatokat látva egyes jobboldali emberek is inkább Macron felé fordulnak. Almássy Ferenc úgy látja, ez rövid távon működőképes taktika, de hosszú távon veszélyes, Macron a tűzzel játszik.