Az ötvenéves emberi űrrepülésre emlékezik az ENSZ
A megemlékező ülést abból az alkalomból rendezték meg, hogy idén ünneplik Jurij Gagarin űrrepülésének és az ENSZ állandó bizottságaként megalakult Világűrbizottság (COPUOS – United Nations Committee on the Peaceful Uses of Outer Space) első ülésszakának 50. évfordulóját. Kovács Tamás Iván beszédében elmondta: az elmúlt évtizedben jelentős változások történtek az űr meghódítását célzó törekvésekben, hiszen olyan újfajta technológiák és együttműködések is megjelentek az űrpolitikában, amelyekre korábban senki sem számíthatott.
Időszerű lenne elfogadni egy olyan nemzetközi egyezményt, amely meghatározza az űrtevékenységhez kapcsolódó szabályokat a biztonság és a fenntarthatóság szempontjából – fogalmazott Kovács Tamás Iván. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az Európai Unió számára is nagy előrelépést jelent az a Világűrbizottság által végzett szakmai munka, amely az űrtevékenység hosszú távú fenntarthatóságát szolgáló jogi, gazdasági és politikai keretrendszer kialakítására fókuszál.
Az emlékülésen az ENSZ nyilatkozatot fogadott el, amelyben az emberi űrrepülés első ötven esztendejének eredményeit örökítették meg és a jövő nemzetközi célkitűzéseit is megfogalmazták. A nyilatkozatban az ENSZ Világűrbizottsága aláhúzza annak szükségességét, hogy alaposabb vizsgálat tárgya legyen a fejlett űrkutatási és űrtechnológiai rendszerek lehetséges hozzájárulása a globális éghajlatváltozás, az élelmiszerbiztonság, a globális egészség kihívásainak kezeléséhez. Hasonlóképpen érdemes áttekinteni, hogy miként hasznosíthatóak az emberes űrrepülések során születő tudományos eredmények és melléktermékek az emberiség javára, különös tekintettel a fejlődő országokban élőkre.
Az ENSZ Világűrbizottsága a világűr békés célú felhasználásával kapcsolatos nemzetközi együttműködés koordinálásával foglalkozó ENSZ-bizottság. Megfigyelőként több, az űrtevékenység alkalmazásaiban érintett ENSZ szakosított szervezet és más nemzetközi szervezet is részt vesz a COPUOS munkájában, így tagjai számát tekintve a COPUOS az ENSZ legnagyobb bizottságai közé tartozik. Magyarország 1959 óta tagja a Világűrbizottságnak.