Simko ismertette a betegtől vett minták mikrobiológiai vizsgálatának eredményeit, s azt állította, hogy a beteg székletében talált E.coli törzs nem produkálja azt a méreganyagot, amely külföldön a haláleseteket okozta. „Minden teljesen másképp mutatkozik, mint Németországban” – szögezte le a főorvos.

A beteget hemolitikus urémiás szindrómával (HUS) Eperjesről szállították a kassai Louis Pasteur kórházba, ahol szerdán este kólibaktériumot mutatták ki a vérében. Még Eperjesen a székletében is találtak kólibaktériumot.

„A páciensnek romlott a vérképe, és veseműködési problémái vannak. Ugyanakkor a bőrén több helyen apró vérzés mutatható ki” – közölte Jaroslava Oravcová, a kórház szóvivője csütörtökön. Oravcová legújabb közlése szerint a páciens állapotát már sikerült stabilizálni.

Mivel a Szlovákiában forgalomba kerülő zöldségek és élelmiszerek fele külföldről származik, az orvosok szerint számolni kell azzal, hogy a fertőzés előbb vagy utóbb ott is megjelenik.

(MTI)