A Megváltó keresztre feszítése – Orvosi elemzés Jézus testi haláláról

Jézus Krisztus élete és tanítása alapozta meg a keresztény vallást, és jelentős mértékben hatott az emberiség történetére. A betegek iránti könyörületessége nagy hatással volt a modern orvostudomány fejlődésére. A Biblia, a korabeli keresztény, zsidó és latin történelmi források alapján, felhasználva az orvostudomány legújabb eredményeit (az egyik legnagyobb példányszámú amerikai orvosi tudományos folyóirat, a Journal of American Medical Association 1986. márc. 21. száma), ma már pontosan reprodukálhatók életének – megkínzásának, keresztre feszítésének és testi halálának – utolsó órái.

A nagycsütörtöki hagyományos ünnepi vacsorát követően Jézus a tanítványaival a Getsemáne-kertbe, az Olajfák hegyére ment, ahol vért izzadott. Ez az orvosi irodalomban hematohidrózis néven ismert jelenség, oka a rendkívüli lelki megrázkódtatás okozta, izzadságmirigyekbe történő bevérzés. Tekintettel a hideg áprilisi éjszakára, az izzadásos vérvesztés és testének lehűlése hidegrázást okozott. Az éjszakai többszöri tárgyalások eredményeképpen halálra ítélték.

A római kivégzések törvényes bevezetése a korbácsolás volt, eszköze a rövid nyelű korbács, amely nyélből, bőrszíjakból és a végükre kötött vasgolyókból, birkacsontokból állt. A római törvények az ütések számát nem korlátozták. A korbácsolás célja az elítélt megkínzása, megalázása és a halál előkészítése volt. Jézust lemeztelenítve arccal egy oszlophoz kötötték úgy, hogy kitárt karjai az oszlopot átöleljék. Orvosi szempontból a korbácsolás a vázizomzat igen fájdalmas zúzódását, vérvesztéses sokkot okozott (crush). Jézust a források szerint rettenetesen megkorbácsolták, állapota már akkor igen kritikus volt. A gúny céljából bíborba öltöztetés, majd a palást letépése további fájdalmakat és vérveszteséget eredményezett.

A keresztre feszítést valószínűleg a perzsák alkalmazták először, és Nagy Sándor közvetítésével juthatott a rómaiakhoz. Egyike volt a legmegalázóbb kivégzési módoknak. Maximális fájdalommal és szenvedéssel járt, és lassú haldokláshoz vezetett, amely 3-4 órától 3-4 napig is eltarthatott. Az egész kereszt súlya mintegy 150 kilogramm lehetett, vízszintes szára kb. 50 kilogramm. Így Krisztust – a művészi ábrázolásokkal ellentétben – „csak” a vízszintes szár vitelére kötelezhették a korbácsolás helyétől a kivégzés helyéig (via crucis). Krisztus ekkor már olyan rossz állapotban volt, hogy a vállain átvetett gerendát nem bírta, többször földre rogyott, Cirenei Simon segített neki.

A kivégzés helyén, a Golgotán az elítélt fájdalomcsillapítás céljából borból és epéből készült italt kapott, amelyet Jézus elutasított. Ezután a földre teperték, és kiterjesztett karját a keresztgerendához szögezték 13-18 centiméter hosszú és egy centiméter vastagságú szögekkel. A szögek a csuklókon keresztül hatoltak át (nem a tenyerén, mint ahogy a művészek ábrázolták), többszörös idegsérüléseket okozva. Krisztust a keresztgerendával függőleges cölöpre, a magasba emelték, és lábait térdben megroggyantva a lábközépcsontokon keresztül a cölöphöz szögezték. A feje fölé helyezett táblára héberül, latinul és görögül írás került: Názáreti Jézus, a zsidók királya.

A kereszten függő áldozat mellkasa a mélyponton belégzési helyzetbe kényszerült. A kilégzéshez karjait könyökben meghajlítva és lábait térdben kiegyenesítve fel kellett emelkednie, miközben megostorozott háta a gerendát súrolta. Így minden légvétel tovább fokozta rendkívüli fájdalmát. A halál végső oka a sokk volt. A haldokló Jézus a kereszten megbocsátott ellenségeinek: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34). Jézus hirtelen halálának oka fatális szívritmuszavar lehetett, amely előtt hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,46). Ekkor nagypéntek délután 3 óra körül járhatott az idő.

Feltámadásának időpontja vasárnap hajnali 6 órára tehető.