Felnőtteknek kialakított játszótereket adtak át Százhalombattán
A három „felnőtt játszótér” a dunafüredi városrészben, az úgynevezett Urbáriumban, valamint a Jókai és a Móricz Zsigmond köz térségében (egy lakótelepen), közvetlenül a kicsik játszóterei mellett kínál kellemes kikapcsolódást a fiatal felnőtteknek, illetve az idősebb korosztálynak – közölte Macsali Róbert sportreferens szerdán az MTI-vel.
Helyszínenként öt-öt elemből álló eszközparkot vásárolt és helyezett ki az önkormányzat – például kardio- , hasizom- és láberősítő, valamint kondigépeket, de az úgynevezett sífutó mozgás gyakorlására alkalmas ellipszis tréner is nagy sikert aratott. A visszajelzések alapján a helyiek azért is örülnek a speciális lehetőségnek, mert amíg gyermekeik a közelben játszanak, ők sem unatkoznak, a dohányosok számára pedig kifejezetten hasznos, hogy egy újabb cigaretta helyett valamelyik sporteszközt választhatják – hangoztatta a sportreferens.
Ha folyamatosan foglalt lesz a három „felnőtt játszótér”, Ófaluban és Alsóvárosban is számíthatnak hasonlóra a százhalombattaiak – tette hozzá.
Az ország néhány településén korábban már építettek felnőtteknek játszóteret (igen népszerű például a bükfürdői létesítmény), ám a sportreferens szerint Százhalombatta az egyetlen hely, ahol három nagy játszótér létesült.
(MTI)