Fotó: MTI/EPA
Hirdetés

Donald Trump ártatlannak vallotta magát. Az ellene benyújtott vádirat tizenhat oldalának harmincnégy pontjában üzleti adatok meghamisítását olvassák a volt elnök fejére. A sok homályos pont közül a legtöbbet bizonyos Stormy Daniels ügyéről hallani. A pornószínésznőnek Donald Trump állítólag a 2016-os választási kampány idején fizetett, hogy hallgasson a korábbi viszonyukról. Az ügy már korábban előkerült, a vádemelésig azonban csak Alvin Braggnek, New York megye demokrata párti kerületi ügyészének hivatalba lépését követően jutott el, aki kampányában azt ígérte, hogy bíróság elé állítja a volt elnököt. A következő meghallgatást december elejére tűzték ki, és Donald Trumpnak is személyesen meg kell jelennie rajta.

Alvin Bragg vádjai szerint Donald Trump 34 esetben követett el hamisítást. A volt elnök eszerint nem egy összeggel vesztegette meg Stormy Danielst, hanem különböző üzleti nyilvántartásokba tett hamis bejegyzéseket, hogy a pornószínésznőnek történő kifizetés saját ügyvédjének, Michael Cohennek átutalt rendes jogi költségnek tűnjön. Abban azonban még a demokrata párti sajtó is egyetért, hogy Alvin Bragg elmélete meglehetősen bizonytalan. Még ha Trump megtette is mindazt, amivel vádolják, nem egyértelmű, hogy bűncselekményt követett el vele, hiszen ez nem feltétlenül számít bűncselekménynek New York állam hamis nyilvántartásokról szóló törvénye szerint. A részletek ismerete nélkül persze csak találgatni lehet.

Fotó: MTI/EPA
Trump ellen tüntetők a politikus érkezésére várnak a manhattani ügyészség épülete előtt

Alvin Braggnek tehát bizonyítania kell, hogy Donald Trump bűncselekmény eltussolása céljából meghamisította a nyilvántartást. Az ügyésznek, saját állítása szerint bizonyítéka van arra, hogy a volt elnök szövetségi bűncselekmény elkendőzése érdekében cselekedett. Jogilag azonban nem egyértelmű, hogy Bragg hivatkozhat-e szövetségi bűncselekményre ahhoz, hogy egy New York állambeli törvény alapján vádat emelhessen. Könnyen lehet, hogy egy New York-i bíró technikai jogi okokra hivatkozva végül elveti a vádakat.

Az ügyet egyébként kampánycélokra felhasználó Alvin Bragg most azt állítja, nem politikailag motivált az eljárás. A körülmények azonban mást mutatnak. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke kapott hideget-meleget híveitől, miután a Twitteren azt írta, az eljárás fair, hiszen Trumpnak is megadják a jogot, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát. A liberális Bloomberg szerint egy vád­eme­lés valószínűleg a legtöbb politikus karrierjét elsüllyesztené, Donald Trumpnak azonban az eljárás körüli médiacirkusz megadta, amire a jövő évi elnökválasztásra készülő politikus a legjobban vágyik: a figyelmet.

Korábban írtuk

Magyarics Tamás, az ELTE Angol–Amerikai Intézetének oktatója lapunknak rámutatott, Donald Trump különleges az amerikai elnökök sorában, hiszen az üzleti életből jött, és meglehetősen zavarosak a pénzügyei. E tekintetben tehát a volt elnök perbe fogása nem teljesen váratlan. Másrészt viszont kérdéseket vet fel mindennek az időzítése, mint ahogy az is, hogy miért ilyen aránylag pitiáner ügyeken keresztül jutottak el a vádemelésig. A szakértő megjegyezte, a korábbiak, így a minősített iratoknak Trump mar-a-lagói otthonában való tárolása miatti házkutatás vagy a Capitolium 2021 januárjában történt ostroma kapcsán elhangzott, bujtogatásról szóló vádak jóval fajsúlyosabb ügyek. Ha utóbbiban bűnrészesnek találják, ténylegesen ki lehet zárni a politikai életből, a mostani vádemelés viszont csak hosszú ideig elhúzódó jogi csűrés-csavarást hozhat.

A szakértő szerint Donald Trump könnyen politikai tőkét tud kovácsolni az esetből, hiszen a felmérések szerint a republikánus szavazók nyolcvan százaléka tekinti politikailag motiváltnak az eljárást. Sőt, a politikai szálakat még azok is látják, akik egyébként nem szimpatizálnak a volt elnökkel. A tábor tehát összezár, a kérdés a választások szempontjából Magyarics Tamás szerint az, hogy a független, vagyis sem a demokratáknak, sem a republikánusoknak nem egyértelműen elkötelezett szavazók hogyan ítélik meg a helyzetet, különösen a szoros eredményeket hozó, úgynevezett csatatér államokban.

Fotó: MTI/EPA
Donald Trump korábbi amerikai elnök támogatói

Glant Tibor, a Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszékének tanára szerint a Donald Trumpot övező permanens médiahisztéria egyértelműen mutatja a politikai motivációt, ugyanakkor a vád­irat részleteinek ismerete nélkül nem lehet olyasmit kijelenteni, hogy koncepciós eljárás folyna, mint ahogy a volt elnök elszánt hívei mondják. Megjegyezte, szinte bizonyos, hogy más politikus esetében máshogy nézne ki az eljárás – ha indult volna egyáltalán –, Donald Trumppal szemben ugyanis szigorúbban alkalmazzák a törvényeket. Glant Tibor hozzátette, a volt elnök persze tett is azért, hogy sokan ellene drukkoljanak, kommunikációjának fontos eleme, hogy a saját támogatóinak beszél, nem érdekli, nyilatkozatait hogyan ítélik meg a táboron kívül. A volt amerikai elnök a szakértő szerint professzionálisan kezeli a médiát, egész nap róla beszélnek, de ez nem biztos hogy másodjára is elég lesz a választás megnyeréséhez.