Hagyományteremtő Kárpát-medencei lovastalálkozó Ópusztaszeren
A háromnapos rendezvény meghirdetett célja „bemutatni a ló és az ember harmonikus kapcsolatát”. A programsorozat gerincét egy egyedülálló keleties mozzanat alkotja: a Nyeregszemlére a lovasok sokasága lóháton vagy fogaton érkezik, a Kárpát-medence különböző tájairól, a szervezők számítása szerint mintegy háromszázan.
A székely lovasok például Csíkcsicsóból június 25-én indultak el, hogy mintegy hétszáz kilométert megtéve péntekre Ópusztaszerre érkezzenek – mondta el Pintér Nóra sajtószóvivő az MTI-nek.
A programok mellett a legnevesebb hazai előadókkal folyamatosan zajlanak majd ismeretterjesztő előadások a magyarság és a ló kapcsolatáról, a patkolásról, és elhangzanak majd történetek „a lovas lét öröméről” is. Emellett többször is szó lesz az új nemzeti lovasprogramról.
A látogatók a Szeri arénában részt vehetnek például az erőszakmentes lókiképzésen, reneszánsz lovagi tornát tekinthetnek meg, lesz lovas íjászat, sólyomröptetés, kiállítás lovasképekből. A kisgyermekekkel érkező családokat hintalovasok kertje várja, kézzel faragott paripákkal. A csecsemőket bölcsőbe tehetik a szülők, a nagyobbak Bátor táborban próbálhatják ki tudásukat.
A lovastéren szakszerű trénerek segítségével ülhetik meg az állatokat az arra vállalkozók, hiszen a rendezvény egyik fontos célkitűzése, hogy ismét közelebb hozza az egykori lovas nemzet tagjait az állatokhoz- mondta a szóvivő.
A rendezvényhez egyedi lovasereklyéket kölcsönöz a Móra Ferenc Múzeum is. A Népek, lovak, évezredek című kiállításon a Kárpát-medence elmúlt évszázadainak lovastörténelmével, lovasszokásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Különböző lószerszámokat, lovasdíszeket is bemutatnak a múzeum gyűjteményéből; a rendezvényre több mint száz darab használati tárgyat és kiegészítőt kölcsönöz az intézmény. Szironytartós veretek, kantárrózsák, szíjvégek, több tucat sarkantyú, rozetta, patkó és zabla, valamint egy körtealakú kengyel szemlélteti majd az elmúlt évszázadok lovastörténelmének különböző időszakait.
A hétvégén mindezek mellett koncertekkel, táncházzal és sok más izgalmas lovas programmal várják az érdeklődőket. A rendezvény hivatalos megnyitója szombaton délelőtt lesz, amikor a reggeli lovas felvonulást megemlékezés és ökumenikus, lovas istentisztelet követi majd.
(MTI)