A 97 éves Képírót az ügyész azzal vádolta, hogy 1942. január 21-23. között, egy újvidéki razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében.

Az ítélethirdetés hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a magyar mellett a nemzetközi sajtó is képviselteti magát.

Képírót a mentők hozták be a bíróság épületébe, mert egy hete kórházban van. Képíró a tárgyalóterembe is infúzióra kötve érkezett. Az utolsó szó jogán pszichológusa úgy tolmácsolta szavait: „ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 1996-ban azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet.”

A felmentő rendelkezés kimondása után a bíró szavait hatalmas taps fogadta. A rendelkezés mellett a bíróság azt a döntést hozta, hogy a csaknem 4,5 millió forintos perköltséget a magyar államnak kell megfizetnie. Képírót ezután egészségi állapota miatt kivitték a teremből.

A kétnapos ítélethirdetés első napján Varga Béla részletesen előadta a bíróság álláspontját az újvidéki razzia eseményeiről. Eszerint 1942 januárjában a délvidéki megszállás után partizánmozgalom alakult ki a térségben, visszaszorítására a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter utasítására általános tisztogatást és razziát rendeltek el. A bíróság szerint ennek során január elejétől több száz-ezer ártatlan embert öltek meg, amit a katonai vezetés igyekezett titokban tartani. Varga Béla szerint nem valószínű, hogy Képíró, aki a magyar királyi csendőrségnél teljesített szolgálatot, erről tudott, mivel elhallgatták a történteket.

Január 20-án Gaál Lajos csendőr alezredes tartotta az első eligazítást. Gaál itt szabadabb fegyverhasználat engedélyezéséről beszélt, ami ellen a bíróság szerint Képíró felemelte a szavát, mondván, hogy ez ellentétes az utasítással, emiatt írásban kérte a parancs kiadását. Gaál ezt megtagadta, mire Varga Béla szerint Képíró ezt tudomásul vette, és úgy határozott, hogy a parancs rá nem vonatkozik.

Grassy József vezérőrnagy (akkor ezredes) január 21-én adta ki karhatalmi parancsát a razzia részleteiről, az a bíróság szerint az első két napban rendben zajlott. Ennek során kutatócsoport irányítójaként Képíró 50-60 beosztottjára felügyelt. A bíró hangsúlyozta, hogy Képíró alárendeltjei nem a saját emberei voltak, emberileg nem ismerhette őket. Így hogyan is vállalhatott volna értük felelősséget? – tette fel a kérdést.

Az első két nap eredményei után a katonai vezetés szigorúbb eljárást követelt meg az eligazításon. A bíró szerint Grassyéknak értelmezési zavart okozhatott a parancsokban használt tisztogatás és megtorlás szóhasználat. A vezetők megtorláson végül bosszút, emberek megsemmisítését értették, és rosszindulatú feljelentők, besúgók segítségével olyan elfogási listát állítottak össze, amelyen szerb nemzetiségű vagy zsidó vallású, feltehetően gazdagabb emberek szerepeltek.

A bíróság szerint a járőrvezetők mozgástere innentől kezdve korlátozott volt a lista miatt. A bíró ezt nagyfokú változásnak nevezte, amibe Képíró nem szólhatott bele.

Január 23-án, nem tisztázott, hogy milyen utasítás alapján, a razzia délelőtt 11 óra után fordulatot vett, és a kísérőegységek az emberek egy részét már nem a leventeotthonban működő igazolóbizottság elé vezették, hanem egyenesen a Duna-parti kivégzőhelyre. Akik mégis a bizottság elé kerültek, azok többségét szintén a Duna-partra vitték. A bíró szerint biztos, hogy Képíró reggel még nem szerezhetett erről tudomást.

A kivégzéseket délután 3 óra körül állították le, akkor 600 embert kísértek vissza a partról. Addig a bíróság szerint összesen több mint 800 embert végeztek ki.

Arról az esetről, amikor 23-án Képírónak egy testvérpár elengedéséről kellett döntenie, a bíró azt mondta: a vádlott a parancsnak megfelelően járt el, amikor nem engedte szabadon őket, ő abban a tudatban volt, hogy az igazolóbizottság elé kerülnek. Képíró csak később tudta meg, hogy a kivégzőhelyre viszik őket – mondta a bíró.

A bíró óriási mentő körülménynek és Képíró emberi magatartására utaló jelnek nevezte azt az esetet, amikor megmentette annak a szállodatulajdonos családnak az életét, amelynek a szállójában ő is lakott. Varga Béla szerint a mentőakció abban az időben történt, amikor a vád szerint Képíró emberei megöltek egy házaspárt, valamint egy férfit és egy nőt. A bíró szerint semmi sem bizonyítja, hogy azok valóban a vádlott emberei voltak-e, hiszen a razziában szintén részt vevő határvadászok ugyanolyan kakastollas kalapot viseltek, mint a csendőrök. Emellett a bíró szerint a kivégzéseket főként katonák hajtották végre.

A Képíró és társai ellen 1944-ben hozott ítéletről Varga Béla azt mondta: az ítéletet nem lehet bizonyítékként értékelni, mert kollektív ítélet, és nem az egyéni felelősséget kereste. Mint mondta, az ítéletet hatályon kívül helyezték, és visszaküldték a vezérkari főnökhöz, aki az ügy ura volt. Döntésére az elítélteket rehabilitálták, visszakapták rendfokozatukat és beosztásukat.

Az ítélethirdetést, a bizonyítékok részletes értékelését kedden folytatja a bíróság. A tárgyaláson jelen volt a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff, valamint Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásáért felelős szerb különleges ügyész. 2008-ban Vukcevic hivatala Zuroff-fal együtt kérte a Képíró elleni vizsgálat megindítását.

Zuroff az ítéletről azt mondta: megdöbbent, hogy nem ítélték el Képírót, érthetetlen számára, hogy miért mentették fel, hiszen szerinte ez volt az egyik legegyértelműbb eset, amivel valaha foglalkozott. Vukcevic szintén döbbenetét fejezte ki.

Zétényi Zsolt, Képíró ügyvédje azt mondta: csak akkor fellebbeznek, ha az ügyész is megteszi.

(MTI)