Lu Sa-je nagykövet a francia televízióban pénteken arra kérdésre válaszolva, hogy mi az álláspontja a Krím hovatartozásáról, kijelentette, hogy történelmileg Oroszország része volt, és Nyikita Hruscsov volt szovjet vezető ajándékozta Ukrajnának.

Hirdetés

„Ezeknek a volt szovjet országoknak jelenleg nincsen nemzetközi jogállásuk, mert semmilyen nemzetközi megállapodás nem rögzíti a szuverén státusukat” – tette hozzá Lu Sa-je.

Franciaország vasárnap válaszul „teljes szolidaritásáról” biztosított minden érintett államot, amelyek megfogalmazása szerint „több évtizednyi elnyomás után” vívták ki a függetlenségüket.

„Ami Ukrajnát illeti, az egész nemzetközi közösség, Kína is elismerte az 1991-es határaival, beleértve a Krímet” – szögezte le a francia külügyminisztérium egyik szóvivője.

A szóvivő hozzátette: Kínának tisztáznia kell, hogy az interjúban elhangzottak az álláspontját tükrözik-e vagy sem.

A három balti állam és Ukrajna, amelyek korábban a Szovjetunióhoz tartoztak, a párizsi állásfoglaláshoz hasonlóan reagáltak.

„Furcsa hallani a Krím történelmének abszurd változatát egy olyan ország képviselőjétől, amely kényes az ezeréves történelmével kapcsolatosan” – írta a Twitteren Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó.

„Ha valaki fontos politikai szereplő akar lenni, nem ismételheti papagáj módjára az orosz kívülállók propagandáját” – tette hozzá.