Grosics Gyula nevét viseli a tatabányai stadion
A névadó ünnepségen jelen volt többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Czene Attila sportért felelős államtitkár, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, illetve Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje.
Grosics fogaton érkezett a stadionba Lázár Vilmos világbajnok társaságában. A megyei lap, a 24 Óra internetes oldalának beszámolója szerint a miniszterelnök és a MOB első embere is reményét fejezte ki, hogy lesz még erős labdarúgás Tatabányán. Orbán Viktor Grosics méltatása mellett úgy fogalmazott: Tatabányán nem futóhomokra, hanem sziklaszilárd alapokra építkeznek a fociban, és ez lehet a jövő útja.
Az ünnepség után – melyen mintegy 1500 szurkoló volt jelen – egy gálamérkőzés keretében pályára léptek a Real Madridot éppen 30 éve megverő Bányász-játékosok is.
A 85 éves Grosics – a Nemzet Sportolója – 1947 és 1962 között 86 alkalommal védte a magyar válogatott kapuját. Ott volt 1953-ban az „Évszázad mérkőzésén”, amelyen az Aranycsapat 6-3-ra legyőzte Angliát a Wembley Stadionban, valamint az 1954-es, németek ellen elveszített világbajnoki döntőben. Helsinkiben, 1952-ben olimpiai bajnoki címet szerzett a magyar csapattal.