Barátaink a ház körül

Az ember hajlamos a természetet kizárólag magáénak tekinteni, holott még a városban álló kertes ház aprócska zöldje is csak gyarmatosított földdarab, amit a természettől hódítottunk el. Éppen ezért a kertünkbe látogató vadvilág állataira nem betolakodóként, inkább vendégként vagy társbérlőkként érdemes tekinteni, túlnyomó részük ráadásul hasznos lakója lehet a kertünknek, míg a kártevőket nem méreggel, hanem kíméletes módszerekkel érdemes elszoktatni a házunk tájáról.

A haspók sün

A közelmúltban történt, hogy egy éjszaka hatalmas vaddisznó csobbant be egy családi ház kerti medencéjébe Budakeszin. A pánikba esett állat sokáig vergődött, mire a tűzoltók ki tudták szabadítani, ám kalandja még így is szerencsésen ért véget, szabadulása után pedig fejvesztve rohant vissza az erdőbe. E történet a budai hegyek közelében nem meglepő, ám a pesti oldalon is akad példa különleges kerti látogatókra. Példának okáért a dél-pesti, kisebb-nagyobb erdőfoltokkal tarkított kertvárosban néha még rókával is találkozni. A sünök pedig kifejezetten gyakori látogatók.

Hazánkban a keleti sün honos. Március végén, április elején ébred fel téli álmából, szürkületkor az eleség után kutató, motozó, röfögő hangjáról könnyen felismerhető – nem csoda, ha a népnyelv sündisznónak hívja. A keleti sün a dús aljnövényzetet kedveli, cserjésekben, erdőkben fordul elő, és persze a városi parkokban, kertekben is. Látása gyenge, hallása és szaglása azonban kiváló, így találja meg táplálékát, a kártevő hernyókat, bogarakat, pajorokat, de a földigilisztát, a madártojásokat, a gyíkokat is szívesen fogyasztja – ez utóbbiért azért nem jár akkora dicséret –, a lehullott gyümölcsöt pedig igazán kedveli. A kertbe már beszokott jószágok képesek a kutya- és macskatápot is lelkesen megdézsmálni, némelyik példány ezt fényes nappal is megkockáztatja. Megtörtént eset, hogy egy elégedetten röfögő sün a macska szeme láttára ette ki annak tálkájából a cicaeledelt.

A sünök igazi haspókok, mohóságuknak meg is van az eredménye: ősz elejére megduplázzák versenysúlyukat, ami a téli álom idején bizony életmentő. Ha segíteni akarjuk őket, hagyjunk a földön némi almát vagy más lédús termést, ősszel pedig egy kupac levágott gallyat vagy nagyobb halom levelet a kertben, hogy meghúzhassák magukat alatta a hideg időszakban. Nyári estéken találkozhatunk az anyjuk után masírozó kis sünökkel is. Bár nagy a kísértés, ne fogdossuk össze őket, már csak azért se, mert egyrészt orrfacsaró bűz számukra az ember szaga, másrészt tetű- és bolhatenyészetet hordhatnak tüskéik tövében.

Éjféli bulik mestere

A nyest, e furfangos ragadozó a kert hívatlan vendégei közé tartozik. Tavasszal a tetőről és a padlásról hallható féktelen éjszakai ramazúri hangjai utalnak a jelenlétére, no és persze a nyestürülék, amelyet általában magaslatokra, például farakásra, teraszbútorokra vagy akár a lábtörlőre is elhelyez. Bár a nyest végterméke könnyen összetéveszthető a sün nyomaival, van egy jelentős különbség: a nyest tudatosan, azaz a területe megjelölésére használja a nyolc-tíz centi hosszú, hegyes végű, szőrt, magokat is tartalmazó potyadékot. A sün e tekintetben teljesen ártatlan, hiszen táplálkozás vagy élelemkeresés közben pottyant. Fontos, hogy az ürüléket soha ne dobjuk a komposztra: ha az állat beteg volt, kórokozók nyüzsöghetnek a székletében.

A nyest hasonló a menyéthez és a nyuszthoz, ám míg ez utóbbiak eszmei értéke 25 és 50 ezer forint, addig a városi szegény rokon, a nyest nem védett. Hossza ötven centiméter körüli, a farok a testhossz felét teszi ki. Karcsú, szőre barnás, mellén fehér folt éktelenkedik. Városi környezetben a házak elhagyatott padlásain húzza meg magát, szürkületkor és éjjel a legaktívabb. Hihetetlenül fürge, hatékony vadász, elkapja a rágcsálókat, a madarakat, kifosztja a fészkeket, és még a kisebb háziállatokat is megtámadja. Van még egy súlyos körülmény hosszúra nyúlt bűnlajstromán: olykor a motortérbe mászva elrágcsálja az autók vezetékeit.

A nyest territoriális állat, és roppant intelligens, ha megszokik egy helyen, nehéz kiutálni. Személyes tapasztalat alapján mondhatjuk, a nyest csak vihog a neki szánt csapdán, és nemhogy nem lehet bepalizni a csalival, de jó messzire el is kerüli. A méreg nem megoldás, mivel azt más állatok is megehetik. Kipróbálhatjuk ellene a hangriasztót, ám félő, hogy más, békés állatok életét is megzavarjuk ezzel, így marad a legmegbízhatóbb módszer: a kutyaszőr. A nyest fészke körüli területet alaposan be kell hinteni kutyaszőrrel, vagy körülbástyázni a kutya fekhelyéről származó rongyokkal. Mivel a nyest retteg a kutyától, ha ilyen töménységben érzi meg a szagát, valószínűleg hamarosan szedi a sátorfáját, és odébbáll.

Tollas karakterek

Kertünk leglátványosabb küllemű és legszebb hangú lakói persze a madarak, ám akad kivétel is: a szajkó szinte rikácsol, de a varjak rekedt károgása és a szarkák eszeveszett cserregése sem éppen fülbemászó dallam, mégis igazán vidám népség, mindegyik valódi egyéniség. A szajkó csodás látványt nyújt kék és fekete-fehér sávos tollazatával, míg a varjak szigorú megjelenésükkel olyanok, mint a régi idők pedellusai. Karakterükhöz méltóan okos állatok, nagyon leleményesen jutnak táplálékhoz: a csonthéjasokat például úgy törik fel, hogy az aszfaltozott út fölé röpülnek, és a termést nagy erővel hozzávágják a földhöz. Sőt, olykor megvárják, míg az úttesten guruló autók ráhajtanak a dióra vagy a mandulára, aztán elégedetten felcsipegetik az ehető részeket.

A harkályfélék, így például a nagy fakopáncs a szorgos madarak közösségébe tartozik, piros sapkájáról, fekete-fehér tollazatáról könnyen felismerhető, amint a fák törzsén kopogtat és a kéreg alatt lapuló kártevőket piszkálja ki csőrével. A filigrán, aprócska testű, csodaszépen röppenő őszapó, az egymást hívogató feketerigók, a rozsdafarkú és a vörösbegy mind a kertünkbe száll, ha ősszel madár­etetőt és itatót helyezünk ki számukra a kertben, tavasszal és nyáron pedig fürdőhelyet biztosítunk nekik.

Magyarországon az összes kétéltű- és hüllőfaj védett, ezért tilos őket elpusztítani. A gyíkok, békák, siklók, kígyók valamiféle archetípusos félelmet keltenek az emberben, holott igen hasznosak. A béka például már ebihal korában is fontos tevékenységet végez: bőszen falatozza a szúnyoglárvákat. A gyíkok rovarokkal és az egyik legutálatosabb kártevővel, a meztelencsigával táplálkoznak, amiért nem lehetünk nekik eléggé hálásak, főleg ha már láttunk zöldségeskertet a meztelencsiga-armageddon után: nagyon csupasz és nagyon szomorú látvány. A gyíkok tehát szívesen látott vendégei a kerteknek, és biztosan örömmel beköltöznek hozzánk, ha kövekből halmocskákat építünk, vagy a kert napos részét illatos fűszernövényekkel ültetjük tele.

A kert tervezésénél egyébként is fontos szem előtt tartani az élővilág igényeit: ne alakítsunk ki golfpályát, azaz összefüggő gyepszőnyeget, mivel az ennek ápolására használt rovar- és gyomirtók veszélyesek lehetnek a madarakra és fő táplálékukra, a hernyókra is. Használjunk szerves marhatrágyát, környezetbarát növényvédőket. A nagy területre kiterjedő gyepesítés helyett inkább a természet változatosságát részesítsük előnyben: cserjést vagy egymás mellé ültetett, dús virágszigeteket hozzunk létre, ami látványnak is csodás, ráadásul a hasznos rovarok, a méhek és pillangók is szívesen szállnak majd rájuk. A legjobb megoldás – persze ha van elég helyünk – a faültetés: a gyümölcsfák hasznát nem kell taglalni, a fenyő, a juhar, vagy más erdei fafélék pedig még a szűkösebb területen is a vadvilág pazar változatosságát csalogathatják a kertünkbe.