A határozat egyértelmű, a Kossuth tér háború előtti vizuális arculatát kívánjuk helyreállítani – jelentette ki L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, aki egy térségi közművelődési tanácskozáson vett részt a Tolna megyei Tamásiban.

A bizottsági elnök utalt rá: a július 13-án elfogadott határozat arról is rendelkezik, hogy a rekonstrukciónak 2014. május 31-ig meg kell történnie. „Meg kell épülnie a mélygarázsnak, vissza kell állítani a szobrokat, egyes szobrokat arrébb kell helyezni kellő tisztelettel” – tette hozzá.

L. Simon László elképzelhetőnek nevezte, hogy a jelenleg a fővárosi Kossuth téren álló Kossuth-szobor cserébe Dombóvárra kerüljön, ahol 1973 óta a most Budapestre visszakerülő, Horvay-féle szoborcsoport áll.

„A dombóváriaknak hálásak vagyunk, hogy hosszú éveken keresztül megőrizték ezt a szobrot, és azért is hálásak leszünk, ha visszaadják a fővárosnak és az egész nemzetnek” – jegyezte meg.

A szoborcsoport elvitele ellen a múlt héten kétszáz dombóvári írt alá tiltakozó nyilatkozatot. Erre reagálva a bizottság elnöke azt mondta: egyértelműen politikai akcióról van szó a dombóvári polgármester kezdeményezésére. Úgy fogalmazott: a dombóvári polgármester helyében maga ajánlaná fel a szobrokat, abból csinálna politikai erényt, hogy a dombóváriak megőrizték a szobrot, de szíves-örömest adják vissza a nemzetnek.

Horvay János (1874-1944) legismertebb művét, a Kossuth-szoborcsoportot 1927-ben állították fel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A monumentális kompozíciót, amely a Batthyány-kormány tagjainak teljes alakos szobrait és a magyarság küzdelmét ábrázoló sokalakos együttest foglalja magában, 1952-ben „pesszimista hangvétele” miatt távolították el a térről, 1959-ben Dombóvárra szállították, majd 1973-ban állították fel a szigeterdei parkban, ahol jelenleg látható.

(MTI)