Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója a terrortámadás áldozatául esett Vladlen Tatarszkij orosz kormánypárti haditudósító és blogger temetésén a moszkvai Trojekurovszkij temetõben 2023. április 8-án.
Fotó: MTI/AP
Hirdetés

„Annyi lőszert és katonát ígértek nekünk, hogy az elég lesz a harci cselekmények folytatásához” – hangsúlyozta Prigozsin sajtószolgálatának Telegram-oldalán. Kiemelte, hogy ezenfelül ígéretet kapott a szárnyak védelmére is, hogy csapatait ne keríthessék be.

Moszkva egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Prigozsin egyben kijelentette, hogy harcosai és a reguláris erők tevékenységének összehangolásáért Szergej Szurovikin tábornok felelős. Ő, mint fogalmazott, „az egyetlen ember tábornoki csillaggal, aki konyít is valamit a harchoz”.

Prigozsin már korábban is több alkalommal az orosz védelmi tárcát okolta zsoldoscsapata veszteségeiért a bahmuti harcokban. Mint mondta, a hiányzó tüzérségi lőszerek miatt a veszteségek ötszörte magasabbak a kelleténél. Nemrég emiatt bejelentette, hogy május 10-vel otthagyja Bahmutot, mielőtt csapatait felőrölnék.

Állítása szerint a bahmuti harcokban 50 ezer ukrán katona esett el, mindazonáltal elismerte, hogy saját veszteségeik is tízezres nagyságrendűek.