December elejétől szállókra viszik a hajléktalanokat a fővárosban
Mint mondta, a kérdés részletein Pintér Sándor belügyminiszter és Tarlós István főpolgármester már dolgozik. A polgármester szavai szerint inkább ettől az intézkedéstől legyen hangos a sajtó, mit attól, hogy emberek fagynak halálra az utcákon.
A hajléktalan-szállók biztonságával kapcsolatos aggályai kapcsán úgy fogalmazott: „inkább a vagyoni értékeik kerüljenek veszélybe, mint az életük”.
Emellett egy éven belül el kell érni, hogy egyetlen magyar település se vonhassa ki magát a hajléktalan rászorulók ellátásnak kötelezettsége alól – mondta Kocsis Máté, hozzátéve, ha kell, jogszabály-módosítást kezdeményez ennek érdekében.
Mint ismertette, december elejétől, első ütemben, három új hajléktalanszálló nyílik Budapesten, így senki nem éjszakázhat az utcán. Az ezzel kapcsolatos ellenvélemények kapcsán úgy vélekedett, vannak, akik „teljesen abszurd helyzeteket óhajtanak konzerválni”, ami nem viszi előre az ügyet.
A józsefvárosi polgármester azt is jelezte: javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy a szabálysértési törvény hajléktalanok bírságolására vonatkozó része a tervezettnél később lépjen hatályba, „mire el lehet mondani, hogy mindenkinek van hová mennie”, vagyis hajléktalanszállón, vagy egyéb módon megoldott a lakhatása. Ehhez persze szükséges lesz az ellátórendszer újragondolása is – tette hozzá.
Kocsis Máté sürgős tennivalóként jelölte meg a lakásmaffia és a koldusmaffia elleni küzdelmet is, valamint azt, hogy pontosítani szükséges, hogy kik is a valódi hajléktalanok, hiszen sok olyan ember tartózkodik az utcákon, akiknek egyébként van ingatlantulajdonuk. Hozzátette: a közeljövőben kezdeményezni fogja, hogy szigorú büntetést kapjanak azok, akik pénzért megalázó cselekedetekre kényszerítik a hajléktalanokat. Erről egy interneten megjelent videó kapcsán beszélt, ahol fiatalok 10 ezer forintért meztelenül küldtek be egy hajléktalant egy üzletbe. A polgármester szerint ez az emberi méltóság megsértése, amit nem lehet annyiban hagyni.
(MTI)