Idén nyáron is rendkívüli nyugdíjemelés jöhet
Farkas András nyugdíjszakértő szerint ezúttal 4-5 százalék mértékű lehet a korrekció – írja a Magyar Nemzet.– Korrekciós nyugdíjemelésre számítanak a nyugdíjasok, mivel a 13. havi juttatás sem volt képes ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt
– hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő.
Idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat
A szakértő emlékeztetett, idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, mert a kormány előrejelzése szerint 2023-ban ekkora lesz az éves infláció. Ez az adat került be a költségvetési törvénybe és az új konvergenciaprogramba is.
Ezt a mértéket azonban a nyugdíjasszervezetek és az összes érintett nyugdíjas is kicsit kétkedve fogadja, tekintettel arra, hogy a nyugdíjas infláció 26 százalék fölött volt az év első három hónapjában. Vagyis a 15 százalékos januári emelés – még ha ideszámítjuk a februárban kézhez kapott 13. havi nyugellátást is – nem képes ellensúlyozni ezt a nagyon magas nyugdíjas inflációt – mutatott rá.
Tavaly júliusban, tavalyelőtt pedig júniusban volt évközi rendkívüli korrekció, és a nyugdíjtörvény egy novemberi újabb felülvizsgálatot is előír, ha még az esetleges időközi korrekcióval együtt sem érné el az emelés az infláció mértékét, akkor visszamenőlegesen, január 1-jétől kell újabb plusz pénzt számolni és utalni.
A szakértő meglátása szerint ezúttal a korrekció körülbelül 4-5 százalék mértékű lehet, de előfordulhat, hogy két részletre elosztják, nyár közepén és novemberben is emelhetnek.
Hozzátette, a nyugdíjasok 12 havi ellátására vetítve az összesített plusz jövedelem eddig nagyjából 1100 milliárd forintot tesz ki. Erre kell még rávezetni a pótlólagos emeléseket, ami százalékkal számolva újabb 200-300 milliárd forintos plusz elkölthető jövedelmet jelenthet – ismerteti cikkében a Magyar Nemzet.
