A cél, hogy közelebb kerüljön az egységes, de sokszínű Európa a kínai nézőkhöz – hangoztatta Andrulla Vasziliu, az EU oktatási és kulturális ügyekért felelős biztosa Pekingben kedden, az esemény ünnepélyes megnyitóján.

A ciprusi származású politikus a különböző kultúrákban élő emberek közti közvetlen kapcsolatok erősítését szorgalmazta, és a filmeket a legjobb, legközvetlenebb útjának tartotta a „változatos Európa” és az európaiak bemutatásának, a kultúrák közti párbeszédnek.

„A nagy filmek megragadják az idők szellemét és legbelsőbb énünkhöz szólnak. Vannak filmek, amelyek olyanok, mint a tükör: visszatükrözik az emberi lélek mélységeit, s vannak olyanok is, amelyek ablakot nyitnak a világra és egy másik helyre repítenek” – mondta beszédében Andrulla Vasziliu.

Az uniós politikus szerint az európai mozi egyenlő az európai imázzsal, ezért is támogatja azt az EU MEDIA Mundus programján keresztül. Hozzátette: Európa egy lépéssel tovább kíván menni és keresi a globális együttműködés lehetőségeit az audiovizuális iparban.

Európa több kínai filmet szeretne, miközben meg kívánja mutatni a maga érzésvilágát a kínai embereknek. Remélhetőleg a következő években mind több európai film kerül a kínai mozivásznakra – fogalmazott az uniós biztos.

Andrulla Vasziliu kérdésre válaszolva korábban megjegyezte, tudja, hogy Kínában korlátozások vannak érvényben a bemutatható külföldi filmek számát illetően, de ennek ellenére bízik a jelenlét fokozatos bővülésében. Arra a kérdésre, hogy van-e kedvenc kínai filmje, színésze, azt válaszolta: őszintén meg kell, hogy mondja, nincs otthon a kínai filmművészetben, de a mellette helyet foglaló Jü Fej-hung (Yu Feihong) kínai színésznőben egy kedves barátra lelt.

Az idén Pekingben, az északnyugat-kínai Csengtuban (Chengdu) és a déli Sencsenben (Shenzhen) rendezik meg az EU Filmfesztivált. Lesznek filmek, amelyeket csak a fővárosban mutatnak be; vannak, amelyeket kereskedelmi mozikban, másokat nemzeti kulturális intézetek vetítőhelyiségeiben, illetve az EU kulturális központjában játszanak. A felvonultatott mintegy kéttucatnyi alkotás között vannak játékfilmek, rövidfilmek és dokumentumfilmek. Utóbbi kategóriában szerepel Almási Tamás Puskás Hungary című alkotása.

(MTI)