Zeusztól a gonosz mostoháig

Az antik szobrok másolásának hagyománya egészen az ókori rómaiakig nyúlik vissza, akik a görögök felett aratott győzelmeiket követően számos műkinccsel, többségében szobrokkal tértek haza a meghódított városokból. Ezeket otthon közszemlére tették, így egy-egy műtárgyról akár tucatnyi másolat is született, amelyekkel aztán nemcsak középületeiket, de – mivel mindez a műveltség és a gazdagság szimbólumának is számított – saját otthonaikat is díszítették.

Másolatok és múzeumaik

Ez a hagyomány aztán tovább folytatódott: az ókori görög és római szobrok inspirálták később nemcsak a középkor, de az itáliai reneszánsz mestereit is. Az első ismert reneszánsz gipszmásolat-gyűjteménnyel a padovai Francesco Squarcione XV. századi festőműhelyében találkozhattak az inasok, akik ezeket tanulmányozva sajátították el a szakma fortélyait. Ami ekkoriban még kuriózumnak számított, később evidens lett, hiszen a XVI. századtól a művészeti akadémiák már szinte mindegyikének volt híres ókori szobrok öntvényeiből létrehozott gyűjteménye, amelyek modellként szolgáltak a növendékeik számára.

Tulajdonképpen ez volt a mintája annak a XIX. században indult múzeumi törekvésnek, amely céljául tűzte ki, hogy a másolatok segítségével mutassa be a széles nagyközönségnek a művészettörténet legkiemelkedőbb alkotásait. Sorra nyíltak tehát Európa-szerte az úgynevezett másolatmúzeumok, amelyek mellett általában öntőműhelyek is működtek. 1867-ben aztán Henry Cole-nak, a londoni Victoria and Albert Museum egyik alapítójának köszönhetően tizenegy európai ország uralkodócsaládja írta alá azt az egyezményt, amelynek értelmében a múzeumok és a gyűjtemények szabadon készíthettek gipszmásolatokat egymás műtárgyairól.

Hazánkban elsőként Pulszky Ferenc vetette fel a fentiekhez hasonló másolatgyűjtemény létrehozását, és a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójaként 1869-től el is kezdte a megvalósítását. Az általa összegyűjtött értékes anyag az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeumba került, amelynek földszinti tereit, nagy csarnokait már kifejezetten ezen gipszmásolatok befogadására tervezték.

Sorsukra hagyott szobrok

A Szépművészeti Múzeum aztán tovább folytatta az antik szobormásolatok beszerzését, így a Nemzeti Múzeumtól örökölt öntvények száma egészen a II. világháborúig folyamatosan gyarapodott.

– A terv az volt, hogy egészen a barokk korig, azaz az 1800-as évekig kiterjesztik a gyűjteményt, ám végül Michelangelóval lezárult a gyűjtés – mondja Szőcs Miriam, a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteményének osztályvezetője, és ennek okát is elárulja. – Mire ugyanis a másolatok rendeléséhez itthon hozzáláttak, addigra Európában már elkezdtek leértékelődni ezek a gyűjtemények, a másolatkészítés divatja elmúlt, a múzeumok sokkal inkább az eredeti tárgyak beszerzésére fókuszáltak. Ezért a II. világháborúban nem menekítették, sőt nem is védték ezeket a szobormásolatokat, egyszerűen sorsukra hagyták őket szerte Európában, így a Szépművészeti Múzeum kiállítótereiben is. Bár bombatámadás nem érte az épületet, a légnyomástól csaknem az összes tetőablak beszakadt, az akkor már mintegy 1100 darabos gyűjteményben súlyos károk keletkeztek. Itthon azonban a külföldi gyakorlattal ellentétben egy pillanatra sem merült fel a kollekció megsemmisítésének gondolata, sőt, az elképzelés az volt, hogy egy gipszmásolat-múzeumot hoznak létre számára.

Pénz hiányában ebből persze nem lett semmi. A gipszszobrokat előbb a kiállítótérként használhatatlan Román Csarnokban raktározták, majd 1970-es évek második felében a gyűjtemény antik része Tatára, az egykori zsinagógába, illetve Komáromba, az Igmándi erődbe került. A középkori és reneszánsz másolatok – néhány kivételtől eltekintve – ugyanakkor a Román Csarnokban maradtak.

Uta, a gonosz mostoha

A gipszmásolatok iránti szakmai érdeklődés csak az 1980-as években éledt fel újra, ám érdemi előrelépés Magyarországon csak a Liget Budapest Projekt 2011-es elindulásakor történt. Az egykori gyűjteményből közel 580 többé-kevésbé ép tárgyat sikerült azonosítani, ezekből mintegy 260 ókori, középkori és reneszánsz szobor- és domborműmásolat a felújított komáromi Csillagerőd kiállításán már 2021 óta látható. Most pedig elkészült az újonnan létesült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) látványtára is, ahová elsősorban az épületdíszítő szobrászatot illusztráló gipszmásolatok kerültek: így például az asszoszi templom fríze; a delphoi szentély köré – az egyes városállamok fogadalmi ajándékainak őrzésére – épített kincsesházak szobrai; az epheszoszi Artemisz-templomból fennmaradt díszítőtöredékek; illetve az olümpiai Zeusz-templom egyik szoborcsoportjának alakjai.

Magyarországi Klemencia sírszobra

III. Eckardes Uta

Szent Eligius

Mária halála és mennybemenetele

Krisztus

1 2 3 4 5 / 5

– Talán kevesen tudják, de a Szépművészeti Múzeum görög templomot idéző bejárata fölé is egy gipszmásolatot, mégpedig az olümpiai Zeusz-templom nyugati oromcsoportjának kópiáját helyezték. Most, hogy a templom keleti oromcsoportjának másolata bekerült az OMRRK látványtárába, létrejött egy szimbolikus híd a két épült között – mutat Szőcs Miriam a látványtár üveg­ablaka mögé helyezett, az olümpiai Zeusz-kultusz eredetét is magyarázó faragványokra, majd egy kicsivel távolabb, a gótikus katedrálisok szobrászati elemei között járva egy újabb érdekes történetet mesél. – A naumburgi Szent Péter és Pál-székesegyházban látható két donátorszobor-másolatunk II. Ekkehard meisseni őrgrófot és feleségét, Utát ábrázolja. Utát a náci Németországban nagyon szerették, mert a német felsőbbrendű nőalak megtestesítőjének tartották. Így talán nem véletlen, hogy Walt Disney rajzfilmjében róla mintázta Hófehérke gonosz mostoháját.

Jóllehet az OMRRK látványtára sem hangulatában, sem pedig nagyságában nem tudja felvenni a versenyt a Szépművészeti Múzeum gyönyörű csarnokaival, talán nem is ez a cél. A lényeg, hogy az évtizedek óta elhanyagolt, folyamatosan pusztuló, 1:1 méretű szobormásolat-gyűjtemény újra otthonra talált, látogatható és ezzel együtt XXI. századi múzeumpedagógia foglalkozások kiváló helyszíne lett.