Ezeréves időutazás

Hogy mekkora dicsőségnek számított egy állandó országházat megtervezni, bizonyítja, hogy az 1880-ban kiírt terv­pályázatra 19 kiváló mester adta be elképzeléseit, köztük Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert, Otto Wagner vagy Steindl Imre. Végül ez utóbbi nyerte el a tervezés jogát, sőt az 1885-ben elkezdődött építkezés munkálatainak irányítását is. Steindl ezt a szabadságot jó érzékkel ki is használta, és, miként az Sisa József művészettörténész az Országházról írt tanulmányában olvasható, „a cél érdekében a megvalósítást szorosan kézben tartotta, és ügyesen manőverezve kártyáit gyakran még megbízóival szemben sem terítette ki”. De mivel Steindl nemcsak az épületet, hanem annak műalkotásait és berendezését is egyetlen egységként képzelte el, irányító szerepe nélkülözhetetlen is volt. Magyar mesterekkel, magyar technikával és magyar alapanyagokból dolgozott, hogy aztán mintegy ezer ember 17 éven át tartó folyamatos munkájával elkészülhessen az az épület, amelynek építészeti, történelmi és iparművészeti gazdagságát dolgozza fel a most készülő dokumentumfilm, Az ország háza.

Mint ahogyan az általában lenni szokott, a kritikákat az Országház sem kerülhette el. Már az építkezés alatt bírálták mind külső, mind pedig belső megjelenését, de a legtöbb támadás az elkészülte után érte Steindl épületét. Volt, aki a gótizáló stílus idegen voltát, mások a belső ornamentika „barbárságait” kifogásolták, így Papp Zoltán egykori képviselő például botrányos dolognak tartotta, hogy „az előcsarnokban, társalgókban, lépcsőcsarnokban éktelenkedő és papagáj színeitől kacérkodó apró, szobroknak nevezett figurák vannak”. Ugyanakkor tudjuk, hogy ezeket a szobrokat az épület egészétől elválasztani nem lehet, hiszen a tervező minden épületére, így fő művére, az Országházra is összművészeti alkotásként tekintett. Vagyis számára a szobrok nem szigorú értelemben vett művészeti alkotások voltak, hanem csupán az egyes termek dekorációjaként szolgáltak. Ugyanakkor persze azzal a szándékkal készíttette el őket a legkiválóbb mesterekkel, hogy emléket állítson a magyar történelem legnagyobb alakjainak. Nem véletlen tehát, hogy éppen ezek szobrok szolgáltak kiindulópontként Nagy András rendező-operatőr számára, hogy filmjében az ország háza történetén keresztül Magyarország történelmét is bemutassa. Merthogy a mintegy másfél éves előkészítő munka és kutatás alatt Somogyi György forgatókönyvíróval közösen rádöbbentek, hogy a magyar Országháznak saját személyisége van, amelyről így akár portréfilm is készíthető.

– Magáról az épületről már több film is készült, de az Országház messze több ennél, hiszen az építtetők szándéka szerint magában foglalja Magyarország ezer­éves történelmét. Olyan belépni, mintha időutazáson vennék részt. Miközben végigjárjuk a termeit, számba vesszük szobrait, festményeit, üvegablakait, illetve gobelinjeit, azok segítségével felidézhetjük hazánk történetének legfontosabb eseményeit a honfoglalástól a Szent Koronán és az 1956-os Kossuth téri sortűzön keresztül egészen a vörös csillag 1990-es leszereléséig – állítja Somogyi György forgatókönyvíró, aki a történelmi folytonosságot ugyan szem előtt tartva, ám ahhoz mégsem mereven ragaszkodva készítette el a film szövegkönyvét.

Az időutazáshoz az alkotók persze olyan szakértőket is segítségül hívtak, mint Kerekes Margit és Keserü Katalin művészettörténészek, Hermann Róbert történész vagy Anthony Gall építész. A velük készített interjúk mellett számos archív felvételt és dramatizált jelenetet is felhasználtak, amelyekre támaszkodva a Gyűrűk Ura előzménysorozatából ismert felvidéki származású amerikai színésznő, Ema Horvath narrátorként vezet végig bennünket az ismert és kevésbé ismert történelmi eseményeken. Így például mesél arról az időszakról is, amikor a Parlament több száz olyan gyermeknek adott szállást, akik a trianoni döntés után az elcsatolt területekről érkeztek Budapestre, ám lakás híján fűtetlen vasúti kocsikban éltek családjukkal.

– Kihívás volt, hogy mivel a film nemzetközi piacra is készül, rengeteg történelmi és politikai dolgot helyre kellett tennünk, hiszen ami nekünk, magyaroknak evidens, az a külföldi nézőnek lehet hogy semmit sem mond. Miközben minél többet szeretnénk megmutatni történelmünkből, vigyáznunk kellett arra, hogy ne váljon a film unalmas történelemórává – magyarázza Somogyi György, akinek mindezek mellett az egy-másfél órás időkorláttal is szembe kellett néznie. Végül megszületett egy olyan epizodikus koncepció, amely tizen-egynéhány blokkban foglalja össze a magyarság ezer- és az Országház közel százhúsz éves, egymással szorosan összefonódó történelmét.

A Nemzeti Filmintézet csaknem 274 millió forintos támogatásának is köszönhető, hogy a forgatás a közelmúltban elkezdődhetett, aminek során a XXI. századi technológia számos újdonságát is ki tudják próbálni.

– Nagyon sok olyan technikai eszközt, így például drónokat, nagyfényű objektíveket is használhatunk, amelyek korábban még nem voltak elérhetőek. Ezeknek köszönhetően új perspektívákból mutathatjuk be az Országházat, hiszen az épületnek olyan pontjait is meg tudjuk közelíteni, amelyeket még soha senki nem látott, valójában még azok sem, akik építették – árulja el Nagy András rendező-operatőr, akinek nem titkolt célja, hogy a filmet a világ minél több pontjára eljuttassa.

A Budamount Film és az Országház Filmműhely együttműködésében készülő, Az ország háza című dokumentumfilmet várhatóan 2023 őszén a Duna Televízióban láthatja majd először a hazai közönség.