Fotó: facebook.com/Varga Ádám (archív)
Hirdetés

A 23 éves sportoló a hazai szövetség honlapjának elmondta, hogy mentálisan nagy löketet adott neki az utóbbi két világkupán elért fölényes győzelme. Varga mindkétszer több mint egy teljes hajóhosszal megelőzte K1 1000 méteren az olimpiai bajnok honfitársát, Kopasz Bálintot és a portugál világbajnok Fernando Pimentát is.

„Ha a szezon előtt megkérdeznek, akkor ezzel az eredménnyel lettem volna a legboldogabb, így nagyon elégedett vagyok” – mondta a KSI SE versenyzője, aki ebben az idényben taktikát váltott a pálya felosztásában, így már a rajtot követően megpróbál tetemes előnyt kidolgozni. „Arra figyelek, hogy kihozzam magamból a maximumot, és úgy szálljak ki, hogy nem ment volna több húzás még a pályán, és a legtöbbször szerencsére sikerül is.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerdán jelentette be, hogy a királyszámban biztosan Varga állhat majd rajthoz az augusztus 23-27. között Duisburgban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Ezzel pedig 2017 után először fordul elő, hogy nem Kopasz Bálint képviseli a magyar színeket ebben a versenyszámban.

„Reális esély van a kvótaszerzésre és a dobogós, esetleg aranyérmes helyezésre” – hangsúlyozta Varga.

Korábban írtuk