Fotó: MTI/Lakatos Péter
Amandha Marine Sylves és Lucille Gicquel (b-j), a francia válogatott játékosai sáncolnak a nõi röplabda arany divízió 4., utolsó fordulójában játszott Magyarország – Franciaország mérkõzésen az Érd Arénában 2023. június 10-én.
Hirdetés

A magyarok a két, érdi ukránok elleni 3-1-es vereség után múlt vasárnap Metzben megszerezték első győzelmüket: Alessandro Chiappini együttese 3-1-re nyert az Európa-liga-címvédő francia együttes ellen.

A bő magyar keretből ezúttal Vezsenyi Adrienn, Kertész Petra és a keddi edzésen ujjsérülést szenvedett Boskó Ágnes maradt ki, az olasz szakember pedig két helyen is változtatott múlt heti kezdőcsapatán, amelybe Glemboczki Zóra és Kump Alíz került be.

A kezdésre összegyűlt mintegy 1300 néző kezdetben kiegyenlített küzdelmet láthatott a pályán, de a játékrész derekán a magyar csapat több ki nem kényszerített hibája miatt négypontos hátrányba került. Ugyan a Németh Anették később mínusz egyre visszazárkóztak, de mindig a legrosszabbkor csúszott be hiba – főleg nyitásfogadásban teljesített gyengén a magyar válogatott -, ezt pedig a franciák könyörtelenül kihasználták.

A második szettet precízebb mezőnyvédekezéssel és jobb szervákkal kezdte a hazai együttes, ennek köszönhetően tekintélyes előnyt alakított ki. Ekkor minden játékelem sokkal jobban működött a magyaroknál, a beszálló cserejátékosok is hozzá tudtak tenni a csapat teljesítményéhez, így a házigazda könnyedén egyenlített.

A harmadik felvonásra is lendületben maradtak Glemboczkiék, de a bosszantó nyitásrontások miatt nem tudtak ellépni riválisuktól. A franciák centereire nem találta az ellenszert a magyar csapat, amely ráadásul nyitásfogadásban újra bizonytalan volt. Az ellenfél a játékrész második felében sem lassított és újabb részsikerével biztossá tette pontszerzését.

A negyedik szettre cserékkel próbálta frissíteni együttesét Chiappini, így Szedmák Réka, Nacsa-Pekárik Eszter és Török Kata is beállt. A magyar csapat a változtatások után elsősorban blokkmunkában teljesített jobban a nem túl magas színvonalú mérkőzésen, és egészen a végjátékig vezetett. A vendégek Amandha Sylves vezérletével többször is feljöttek mínusz egyre, de a hajráig mindig számukra a lehető legrosszabbkor követtek el ki nem kényszerített hibákat, így egyenlíteni nem tudtak. Az utolsó periódusban aztán 22-20 után a magyarok már nem szereztek több pontot, ezzel eldőlt, hogy nem juthatnak elődöntőbe.

A 103 perces mérkőzés legjobbjaként Sylves és Németh egyaránt 16 pontot szerzett.

A két csapat 61. egymás elleni találkozóján 28. alkalommal győztek a franciák.

A csoportokból a győztesek mellett a legjobb második jut elődöntőbe.

Korábban írtuk