Ciucă, aki 2021 novemberétől vezette a bukaresti kormányt a PNL, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta nagykoalíció támogatásával, hétfőn mondott le miniszterelnöki tisztségéről, hogy a koalíciós megállapodás értelmében a választásokig hátra lévő másfél évre átadja helyét Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnöknek.

Hirdetés

Ciucă 88 szavazattal, 16 ellenében, a nagykoalíció szenátorainak támogatásával vált a szenátus elnökévé. A tisztség betöltőjét az „állam második embereként” emlegetik Romániában, mivel a köztársasági elnök felfüggesztése vagy akadályoztatása esetén ő veszi át az államfői teendőket.

A politikai befolyás – a források elosztása és a „láthatóság” – szempontjából azonban a házelnöki tisztségben a PNL elnökének jóval kisebb hatalma lesz, mint amellyel a kormányfői poszton rendelkezett. A bukaresti média szerint azonban Ciucă inkább a nagyobb presztízst, de kevesebb politikai eszközt biztosító házelnöki tisztséget választotta, mintsem miniszterelnök-helyettesként „beosztottja” legyen koalíciós partnerének.

Ciucă elődje a kormányfői tisztségben a PNL élén, Florin Citu is hasonló pályát futott be. A továbbra is a PNL-ben politizáló, de rendszeresen „különvéleményt” hangoztató Citu csaknem egy éve, tavaly június 29-én mondott le a házelnöki tisztségről. Azóta Alina Gorghiu liberális szenátor töltötte be az ideiglenes szenátusi elnöki tisztséget.

Korábban írtuk